Budapest, 1972. (10. évfolyam)

1. szám január - Granasztói Pál: A Belváros egykor és ma II.

Granasztói Pál A Belváros egykor és ma Ii. A Negresco kivéhii a Dunakorzón az 1930-as ivekben A belvárosi házból újból kilépve az utcára, magába a Belvárosba, akkori életébe, képébe — mindenekelőtt az üzletekről és a vendéglőkről érdemes szólni. Üzlet, gondolom, nem volt lényegesen több, mint most, de többféle. Többnyire kis üzletek, családiasabbak. Persze volt, sőt, egyre több, nagyobb szabású is. Az egész Belváros bővelkedett különleges üzletekben, amilyenek más városrészben nem vagy alig akadtak, így szemben velünk Melkó szíjgyártó és nyerges, közelünkben, az Irányi utcában madárkereskedés, korábbi Váci utcai lakásunk mellett kegyszerüzlet, nem messze tőle — és a Vörösmarty téren is — Calderoni, aki barométert, látcsöveket, mindenféle műszereket árult, a Koronaherceg utcában Keleti, ahol haskötőt, fűzőt és más egészségügyi cikkeket lehetett kapni, a Gróf Károlyi, most Ferenczy István utcában Emmerling Adolf, tűzijátékok, farsangi holmik, álarcok, bűvészszerek árusítója. Némely üzletfélék, iparosok egy utcában sorakoztak, akár a középkorban, igy a Duna utcában a legdrágább cipészek, csizmakészftők, a Párizsi utcában a legdrágább kalaposok. Az Irányi utca tájéka, de talán inkább a Szabadsajtó — akkor Eskü —út vonala választóféle volt a tőle északra lévő, elegáns, drága üzletek és a tőle délre fekvő egyszerűbbek között, miként ez a déli része a Belvárosnak akkor is, akár ma, vidékiesebb, csendesebb volt, s voltaképpen a századvégi átépülés előtti jelleget őrizte meg. Ez alól kivételnek számított a később várostengelyként felismert Ferenciek tere, Egyetem utca. Kecskeméti utca (a Bécsi és Petőfi Sándor utcák folytatásában), jellegük közelesett a legbelsőbb Belvároséhoz. A mi életünk inkább a déli Belvároshoz kapcsolódott, annak üzleteihez, iparosaihoz. Bár cipőt javíttatni sokáig a Belvárosi templom oldalában lévő, később elbontott műhelyek egyikébe jártunk, azonban azok is egyszerűek, olcsóbbak voltak. Eleinte a közeli nagy Vásárcsarnokban és az akkor még körülötte a parton, a hídtól délre és északra elhúzódó színpompás, gazdag piacon vásároltunk; később csaknem mindent az Irányi és Veres Pálné utca sarkán, a Köztisztviselők Szövetkezeténél, ahol számlánk volt. A számla szokása azóta kiveszett, miként általában a személyes kapcsolatok is kiveszőben vannak az üzletekkel. Akkor sok helyen voltunk ismerősek. A házhoz szállítás szokása kezd újra éledni; akkor a jobb cégek úgyszólván bármit házhoz küldtek. E környéken sok szolid, megbecsült iparos, szaküzlet működött. így Libái. a neves optikus. Pool és Mály városszerte ismert cukrászata, Zimmermann hihetetlen gazdagságú vas- és edényboltja, Morzsányi jelvény- és éremüzlete, műhelye. Áru és választék hiányra — a háború vége és az azt követő évek kivételével — nem emlékszem. Anyám inkább takarékosságból járta naphosszat a Belvárost ruhaneműk, iparcikkek vásárlásakor — hol kap valamit olcsóbban, „jutányosabban", ahogyan otthon mondták. Eleinte még alkudni is lehetett, később az elegánsabb üzletekben megjelentek a „Szabott árak" feliratú táblák. A Belváros üzleteit összességükben a megbízhatóság és az előzékenység jellemezte; az elárusítók képesek voltak órahosszat tartó, vásárlás nélküli keresgélést, válogatást tűrni. Szemben a Rákóczi út, a Nagykörút, a szemünkben gyanús, bóvlinak tetsző üzleti világával, ahol az „amerikai" jelző, vagy a gyakori „okkázió" felirat (nem tudom, hogyan írták), a vevők erőszakos rábeszélése, legalább is tudatunkban, rendszerint a silányat, a selejteset takarta. Bár otthon, az első világháború után, gyakran emlegették úgy általában a „régi, békebeli", a szüleim szerint tartósabb árukat, jobb minőségű szöveteket, holmikat. Ez a mindenkori jelenség alighanem egyszerre objektív — az indusztrializálódással együttjáró — és szubjektív, nosztalgikus eredetű. T. akarékosságból nem vásároltunk a hírneves, drága csemegéseknél sem, mint amilyen Nikászy üzlete volt a Kígyó utcában, a mai Mézes Mackó helyén, vagy Kovács E. M. a Ferenciek terén (mögötte kis, exkluzív, drága étteremmel). Kirakataikat, nyalánkságaikat diákkoromban vágyakozva néztem. A választék valóban nagy volt náluk. A kirakatrendezés akkoriban kezdett fejlődni, legelőször néhány ilyen drága üzletnél. Különösen nagy választék volt Borhegyinél a Gizella — majd Vörösmarty — téren mindenféle kül- és belföldi italokból, tea-és kávéfélékből, ugyanígy a porcelánüzletekben (Láng, Hüttl, Abend és Szittner s mások), a papírüzletekben (Szénásy Béla, Riegler József Ede, Kánitz stb.). Ilyenek tekintetében a mai kínálat kifejezetten szegényes. Ezeknek árui inkább érdekeltek, talán azért is emlékszem jobban rájuk mint a sok drága, elegáns szűcsre (Dán, Elkán stb.), az ékszerészekre (Bachruch, Latzkó, Ausim), a fehérnemű, ruha, divatáru üzletekre (Szénásy Gyula, Szénásy és Hoffmann, Mössmer, Rácz Dániel, Lipcse/ Vilmos). A legnevesebb órások voltak: Lechner, German Frigyes és a furcsa nevű Quendet Constant. Később, fiatalember koromból emlékszem a drága férfidivatáru üzletekre, mint Brachfeld, Mangold Béla, Kolos, Földváry — az y-on két ponttal! Persze, ezeknél nemigen vásárolhattam. Soknak inkább csak a neve, vagy feltűnő cégtáblája maradt emlékezetemben. így némely furcsa cégnevek is, nem tudom ma már, mit árultak — Mez Vater és fiai (alighanem „Mez, Vater und Söhne" elferdült fordítása), Rella E. és unokaöccse, Albachári és Korai, Fratelli Deisinger, ez utóbbi kávé-és gyarmatáru-kereskedés volt a Ferenciek terén. Kis Libor, neves borbély a Türr István utcában. Ez az üzletvilág az Irányi utcától körülbelül a Fürdő — ma József Attila — utcáig terjedt, átsugárzott helyenként a 8