Budapest, 1972. (10. évfolyam)

1. szám január - Granasztói Pál: A Belváros egykor és ma II.

Kiskörút belső szakaszaira, a Rákóczi út legelejére; ezen túl már más kezdődött. Észak felé inkább bankok, hivatalok, a Kiskörúton túl pedig a szemünkben gyanús üzletek voltak. Bár kivételek akadtak, így éppen a minket, gyerekeket érdeklő játéküzletek, pl. Liebner bácsi óriási boltja, szinte mesevilág, a Bazilikával szemben, és az Árkád bazár a Dohány utca—Síp utca sarkán. Másféle kivétel is volt, így a szomszédunkban, a Ferenciek terén, a nagy csemegések tőszomszédságában egy Dörfler nevű bajszos bácsi egymagában árult kopott, piszkos kis üzletében gyanús árut, fonnyadt gyümölcsöt. A családból egyedül én vásároltam nála diákkoromban időnként szentjánoskenyeret. (Az sincs már!) Dörfler úr üzletét s néhány ilyent alighanem a Belvárosban is jelenlévő, az udvarok mélyén észrevétlenül meghúzódó szegényebb lakosság szükségletei tartották fenn. Általában véve azonban a belvárosi cég, üzlet rangot, márkát jelentett, nagyjából a már említett határokon belül. írónak — és e hasábokon — illik megemlékezni a könyvkereskedésekről. Szemben velünk volt a Franklin, az elpusztult, szép, kétemeletes barokk házban. Itt kezdtem érettségiző koromban könyvvásárlásaimat. Az Egyetem téren a Szent István Társulat könyvesboltja, s mellette egy másik, mely leginkább egyetemi tankönyveket árult. A Ferenciek terén Ranschburg, a Kossuth Lajos utca elején Eggen berger patinás üzlete, majd Pfeiffer Ferdinándé, a Váci utca közepén Kiliáné, mely később a Haris közbe húzódott. (Itt említem meg, hogy ez a köz magánterület volt, s évenként egyszer a jogfenntartás végett vasráccsal elzárták!) A Váci utcában volt Lauffer üzlete, tágas pincéjével, ahová le lehetett menni, böngészni, itt később számlára vásároltam. Csaknem szemben vele Cserépfalvi: József Attila és más progreszszív szerzők bátor kiadója. A Dorottya utca elején pedig a Grill, talán a legjobb valamennyi között — a tulajdonos házaspárnál (Gergely Rezső és felesége) délben összetalálkoztak, beszélgettek neves, művelt, könyvvásárló emberek; akár valaha a régi Pesten, Eggenbergernél. Jó néhány könyvkereskedést, bizonyára érdemtelenül, elfelejtettem. Nem felejtettem el azonban a diákkoromban látogatott Múzeum körúti antikváriumokat, ahol használt tankönyveket és „puskákat" lehetett kapni; sajátságos, hogy ezek a helyükön maradtak, miként a Rózsavölgyi zeneműkereskedés is. Hamarjában ugyanis viszonylag kevés helyet tudok a Belvárosban, ahol ma is olyan profilú üzlet van, mint régen. Ilyen, az egy-két említetten kívül, a Molnár és Moser nagy drogériája a Petőfi Sándor utca—Párizsi utca sarkán, ez ma is illatszerbolt; Brammer szövetüzlete odébb, a Régiposta utca sarkán ma is szövetbolt, Bachruch ékszerüzlete a Váci utca legelején ma is ékszerbolt, Szénásy Béla papírüzlete a Kossuth Lajos utca elején ma is papírüzlet, az egykori Chmura optikus üzlet a Ferenciek tere és a Kúria utca sarkán ma Ofotért, mellette Ranschburg könyvesboltja helyén antikvárium, Nagykovácsy Milenkó áruháza helyén, a Kossuth Lajos utcában, az Úttörő Áruház. E néhány szálon — sokkal több, azt hiszem, nincs — kapcsolódik helyileg a Belváros egykori üzleti élete a maihoz. A vendéglátóhelyek viszont — több új eszpresszó kivételével — ma is csaknem mind a korábbiak helyén vannak, nemegyszer nevük megőrzésével; ez talán híres üzletek esetében is lehetséges és kívánatos lett volna. így a Mátyás Pince, az Astoria, a Gresham, az Erzsébet Szálló étterme, az Apostolok, a Százéves, korábban Christ, a Vörösmarty cukrászda (Gerbaud), a Bella Italia, egykor Corso kávéház, a Belvárosi bisztró, korábban kávéház, a Bajtárs, korábban Szőke vendéglő. Olyanról ma, ami akkor nem volt, alig tudok, egyedül a vadonatúj, hatalmas Duna Intercontinental vendéglátó komplexumáról, de ez is egykori éttermek helyén áll, amelyekre még visszatérek. Újabb még alighanem a Pilvax, a Petőfi Sándor utcai Corso, új volt a Napoletana a Váci utcában, míg legutóbb le nem bontották (remélhetőleg pótolják). ^^intha tehát a vendéglátás mélyebb gyökereket verne az üzleteknél. Ezzel szemben, míg üzlet egykor alig lehetett több mint ma, legalábbis alap- és raktárterületben, addig vendéglátóhely jóval több volt. Persze, ez statisztikai kérdés, ilyen adatok hiányában az emlékezetemre vagyok utalva. Elsősorban eltűntek a kávéházak, a Centrál, a Modern, a Fiume, a duna-partiak, ezekben később vacsorázni is lehetett, s hajnalig nyitva voltak. Eltűntek a sörözők — ilyenek a húszas években kezdtek elterjedni —, így a Holub, a Kecskeméti, a Fészek, a Hangli, a Szervita sörözők, a nagyvendéglők sörözői, mint a Hungáriáé, a Carltoné. Eltűntek a mellékutcákból az olyannyira hiányzó egyszerűbb kisvendéglők, mint az Arany Ökör, a Kis Piszkos, a Félgyertyás és még jó néhány. Nem szólva olyan jó, de nem luxus helyekről, mint a Vadászkürt Szálló étterme a Türr István utcában, a Belvároshoz számítható Pannoniáé a Rákóczi út legelején, a Blumenstöckli (Virágbokor) a József nádor téren. A Vadászkürt igényes bátyám kedvenc helye volt s méltán; nem nagyszabású, inkább csendes, de kitűnő étterem, árnyas, kertes, hűtött udvara nyáron különösen kellemes. A Pannoniának is híres konyhája volt, itt nevezetes közéleti és tudós asztaltársaságok találkoztak, akár a Centrál kávéházban is, a Blumenstöckliről pedig azt tudom, hogy pesti nagyapám, aki még idős korában is vadászott, itt vacsorázott időnként vejeivel, az általa lőtt vadakat készítették el nekik. Ilyesmi lehetséges volt. Flóris cukrász pedig, akinek odatelepedése merészségnek tűnt a Gerbaud tőszomszédságában, kellemes kis éttermet tartott fenn a Vigadó utca sarkán. Olcsó és kellemes hely volt az Erzsébet — ma Engels — téri Kioszk, a Nemzeti Szalonhoz utóbb hozzáépítve; kezdetben tejcsarnok, később étterem. Az üzemi étkeztetés hiánya is oka lehetett a több vendéglőnek. Tejcsarnok többfelé volt, diákok kedvelt étkezőhelye, így pl. a Kecskeméti utcában is. S volt még sok kocsmaféle a mellékutcákban, így a Molnár utcában, sőt a Városháza tőszomszédságában, a Fehérhajó utcában is. Az említett jobb belvárosi éttermekben a felszolgálás többnyire kifogástalan volt, pincérért kiáltozni, integetni nem volt szokás. Ha az ember halkan koccintott evőeszközével a poharán, tüstént megjelentek. A „nem az én asztalom" újabb keletű kifogás. A „főurak" — a fizetőpincérek — komoly, frakkos, középkorú férfiak voltak, nagy bőrzsákokkal hátsójukon, ők vigyáztak a felszolgálásra, sőt, besegítettek; de többnyire az üzlettulajdonosok, a vezetők is — akár Gundel maga —, akik körbejártak, kívánságokat továbbítottak, nem restelltek még piszkos edényt sem elvinni. A mai vendéglői üzletvezetők gyakran úgy Autóverseny startja az Eskü (ma Szabadsajtó) úton az 1910-es években. Molnár János reprodukciói P