Budapest, 1972. (10. évfolyam)
2. szám február - Granasztói Pál: A Belváros egykor és ma III.
Balla Demeter felvétele Granasztói Pál A Belváros ni. ÍC.önnyebb volt az egykori Belvárosról részletesen írni, mint lesz a mairól. Hiszen jórészt a távolba tűnt vonásai kirajzolódtak, s ez a kirajzolódásuk sok évtizednek még a múlt században gyökerező eredménye volt. A mainak mondható Belváros ezzel szemben alig két évtizedes, mégha épületeinek falai túlnyomóan a régiek is — mert a felszabadulás utáni első, átmeneti évek romeltakarítással, elemi dolgokért való viaskodásokkal teltek el. S a mai Belváros nemcsak alig két évtizedes, hanem alakulóban, képe napról napra változóban van. A város képe mindig az egész: a múlt és jelen társadalom tükre; hazánk társadalma pedig gyökerestől, minden vonatkozásban megváltozott az egykorihoz képest. Ennek tükröződését a Belvárosban egybefoglalni, igazságosan egvbevetni az elmúlttal tehát korai volna. A társadalmi, gazdasági változások lényege közismert, s így itt nem szükséges szólni róla, legfeljebb különleges belvárosi vonatkozásaiban. Ez pedig röviden nem más, mint lakosságának és élete jellegének teljes megváltozása, az egykorinak — mondhatni — eltűnése. Az egykori Belváros jórészt egy kiváltságos osztályé volt: a nagy- és középpolgárságé, s csak kismértékben a kispolgárságé — kiskereskedőké, iparosoké —; az utóbbiak inkább az előbbiek szolgálatáért laktak itt. A nagypolgárság kényelmét megalapozta és fokozta a személyzet tartásának lehetősége, általában pedig az alsóbb néposztályok kiszolgáltatottsága, a tönkremenés, elbocsátás, munkanélküliség réme. Az a parancsolgató hang, amit művelt, jómódú emberek, utasok, vásárlók, vendégek megütöttek nem egyszer velük szemben, ha eszembe jut, borzadállyal tölt el. Ma, amikor egyre inkább ellentétes helyzet alakul ki, mert a lakosság országszerte egyre kiszolgáltatottabb éppen a szolgáltatóknak — nem árt arra gondolni, hogy a kereskedők, alkalmazottak akkori gyakran emlegetett előzékenysége kiszolgáltatott helyzetükből eredt. „Van szerencsém!" — szokásos köszönés volt, tartalom nélkül, de amikor egy boltos meghajolva azt válaszolta: „Részemről a szerencse!", ez már többnyire nem volt üres formalitás. A változás másik lényeges vonása az, hogy egykor olyanok laktak itt általában, akiket idekötött a hivatásuk, a munkájuk. Ma a Belváros a javait, szolgáltatásait az egész városnak, sőt, környékének is nyújtja — nem szólva a megnövekedett idegenforgalomról —, s erősen megcsappant azok száma, akik hivatásszerűen laknak itt. Mai lakóit többnyire más okok — eredet, család, megszokás, lakáscserék nehézségei stb. — kötik ide, még ha máshol is dolgoznak. A lakások átalakultak, osztódtak, a régi nagy lakások megszűntek, és összességükben nagyobb mértékben váltak munkahellyé, olykor egész lakóházak hivatallá. Az egyetem a Váci utcában is megváltoztatta a környezet képét, életét. Még egy lényeges változás: ma már a Belvárosnak nincs olyan mértékben kiugró országos és fővárosi helyzete üzletek, árucikkek vonatkozásában, mint hajdan volt — a nagyobb vidéki városok s a fővárosban a peremkerületek ilyen szempontból jelentősen emelkedtek. Nemcsak a társadalomban, hanem a kínálatban, a cikkek minőségében is kiegyenlítődés ment végbe. Az eredeti belvárosi profilt ma már leginkább néhány, a Váci utca körüli kisiparos, néhány kiemelkedően igényes üzlet és vendéglátóhely képviseli, az itt összpontosult központi szerepű intézményeken kívül. Ezért van az, hogy ma már alig találkozom ismerőssel a Váci utcában, holott sétáló utca valójában most lett. Az arcok csaknem mind idegenek. Viszont sok a fiatal, s egyre több a külföldi látogató — mindkettő alapjában véve jó dolog. Az építészeti kép leginkább az ostrom pusztítása nyomán változott, hiszen egyébként a Belváros, mint szintén említettem, e század elején már kisebb hiányokkal készen volt. A szállodasor pusztulása okozta az egyik legnagyobb problémát, nemcsak a főváros egész képében, életében, hanem magában a Belvárosban is. A parkok létesítése a szállodák helyén átmeneti nyereségnek bizonyult. A Duna Intercontinental — bár a Türr István utcai kitekintést nyomasztó módon elzárta — a főváros magas színvonalú s nagyszabású új attrakciója lett. A Korzó elvesztése azonban nagy veszteség, s a szállodasoré is. Legújabban a közúti forgalom kényszerű odaterelése ilyen korzó kialakításának lehetőségét még inkább csökkentette. Csak nagyobb távlatban, északabbra új szálloda építése s a villamos, a közúti forgalom föld alá helyezése állíthatja vissza a Korzót, új alakban. Az építészeti kép másik nagy változása az Erzsébet-híd pusztulásával kapcsolatos. Az új híd talán minden új fővárosi alkotásunk közül — a Metró mellett — a legsikeresebb, a leginkább megszeretett. Hídfőinek korszerű, nagyvonalú kiképzése más nagyvárosokban ritka, tágas látványokhoz vezetett. Kisgyermekkori közvetlen környezetem teljesen átalakult, a hídfők parkjai, a belvárosi templomhoz tapadó műhelysor eltűntek. (Ez utóbbi már korábban.) E templom különleges, kibontott gótikus értékei, sajátos érvényesülése, a Petőfi téri új térképzés és a római emlékek bemutatása nagy eredmények. E környéken városépítészetünk legalább olyan jelentőset lépett előre, mint a századforduló idején az első Erzsébet-híd és környéke új kialakításával. A további jelentősebb új színfoltok is romok helyén keletkeztek. (Egyébként a romhelyzet első itteni városképi, nyomaiban ma is látható megnyilvánulása volt a földszintek üzletsorként helyreállítása.) Ilyen új színfolt a Chemolimpex székházé a Bécsi utcában, a Hungarotexé a Szép utcában — egyben az első magasház — 3 a Vigadóhoz csatlakozó Vörösmarty téri új művelődésügyi irodaház, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság székháza a Martinelli téren, s még több más. Rövidesen végre beépül a Roosevelt tér két üressé vált telke. Kiszabadult és többféle megoldás számára ad lehetőséget a Népköztársaság útja torkolata, ma egy egész elbontott háztömb he-10
