Budapest, 1972. (10. évfolyam)
2. szám február - Granasztói Pál: A Belváros egykor és ma III.
egykor és ma A Hungarotex székháza. Korniss Péter felvétele lyén parkolóhellyel. Ugyanitt épült fel már korábban, az Engels tér szélén a környezetbe szépen illeszkedő autóbusz-pályaudvar. E tér és egyben a város közepére, kitűnő helyre került a helyreállított, korábban a Calvin téren állt Danubius kút. S még sorolhatnánk tovább nem egy új, éppenséggel küszöbönálló városképi építészeti változást. Bővebben szólt erről „Új vonások Budapest városképében" című beszámolóm e folyóirat 1970. évi 2. számában. Arról azonban akkor nem esett szó, hogy a Belváros lakóházai ma is még részben elhanyagoltak, leromlottak. Hz következik egyrészt az építőipar teljesítőképességének hiányosságából, a lebonyolítások körülményességéből, de alighanem a lakosok igénytelenségéből, érdektelenségéből is. A kép nem egyszer nyomasztó, főként a kapukon belül. A. közlekedés fejlődése is jelentős változásokat hozott a Belvárosnak mind álló, mind mozgó, változó, eleven képében, bár e változások jelei már megvoltak helyenként korábban is. Eltűntek a Belvároson áthaladó villamosvasutak, az Erzsébet-hidra vezető Kossuth Lajos utcai vonal kivételével. Valaha tanúja voltam, hogy mily öröm, újdonság volt e vonal megnyitása; ma már kissé terhes lett, túlságosan kettészeli e városrészt a közepén, zajt okoz a hídon. Fokozatosan korszerűsödött, csaknem gyorsvasúttá vált viszont a Duna-parti vonal. Kár, hogy ezáltal megszűnt a Széchenyi rakpart belső szakaszának szép kilátású, szép rácsozatú sétáló jellege. A Lánchíd alatti aluljáró már elő volt ehhez készítve, de a Dimitrov téri teljesen új, nagyszabású; egyedül a Közgazdasági Egyetem északi homlokzatának gödörbe kerülése bántó kissé. A Metró új állomásépülete is új színfolt a Deák téren, még ha nem is a legszerencsésebben helyezkedik el a városképben, de sokkal esztétikusabb és fontosabb a kis földalatti hajdani, halcsarnokkal egybekötött, ormótlan állomásépületénél. A forgalmi csomópontok korszerű megoldása is új látványokat hozott létre, így elsőnek a Roosevelt téren, korábbi felszabdaltsága helyett, a Felszabadulás téren, mely kissé sivárabb lett, a Calvin téren, ahol forgalmának egykori, már tűrhetetlen bonyolultsága megszűnt, átmenetileg enyhült, viszont újabb rendezése válik szükségessé. A Deák tér, a Népköztársaság útja forgalmi rendezése is megváltozott, korszerűsödött. Valamikor az első forgalmi jelzőlámpa a Rákóczi út és a Nagykörút keresztezésénél volt, a keresztezés közepén, a sínek akkor még oldalt haladtak, rendőr állt a dobogón és rúddal igazgatta a lámpát — estefelé leszállt, és a dobogót, a rudat valamelyik kapualjban elhelyezve hazament. Ma ezek a jelzőberendezések, táblák egyre bonyolultabbak, olykor talán túlságosan is azok. A forgalmi terek további átépítését tervezik, csaknem mindet a Metró-építéssel, új gyalogos aluljárók létesítésével kapcsolatban. Ez örvendetes, de egyben félős, mert az ilyen munkálatok egyre nagyobb és hosszantartóbb felfordulással járnak — részben nagyobb bonyolultságuk, részben munkaszervezési okok miatt —, csaknem tovább, mint a Belváros belsejének a századfordulóban történt teljes újjáépítése. Miként az üzletek, vendéglők tatarozása, átalakítása is. Nem emlékszem, hogy a Belvárosban üzlet, vendéglő ilyen okokból tartósabban zárva lett volna; igaz, hogy berendezéseiket évtizedekig alig változtatták — ez alól a vendéglők közül kivétel jóformán csak a Kárpátia, akkor Spolarich mai sörözőjének kialakítása volt, de az sem tartott sokáig. Azért e mai belső átalakítások olykor megérik a hosszú várakozást, így az Anna eszpresszóé, melynek bővítése, sarki elhelyezése, a szép kitekintés belőle, igényes, új színfolt a Belváros életében. Az építés, az átalakítás tehát nagyobb és hosszabban tartó mozgást, változást visz a városképbe, mint korábban. A lakóházak tatarozása is sokáig elhúzódik, a járdák elfoglalása nem egyszer túlzott mértékű — ez utóbbit korábban szigorúan korlátozták és ellenőrizték. Még nagyobb azonban a mobilitás a valóban mozgó járművek, elsősorban a gépkocsik révén. Hiszen lovaskocsi már be sem jöhet. Az itt haladó villamosok mind újak, gyorsak, korszerűek, kényelmesek. Az egyre szebb, kék csuklós autóbuszok sokasága Budapest és a Belváros mind jellemzőbb vonásává vált, csaknem annyira, mint a londoni piros emeletes busz. Kár, hogy olyannyira zsúfoltak, hirtelen fékeznek, kanyarodnak — idősebb embereknek, kisgyermekes anyáknak mind nehezebb utazni rajtuk. A személygépkocsik jóval kisebbek, de színesebbek; korábban jóval nagyobbak és többnyire sötétek, feketék voltak. Sebességüket a Belvárosban korlátozni kellene, a szűk kis utcák e rövid szakaszain akár lépésben is áthaladhatnának, mégis mindenhová idejében elérnének. Parkolásuk pedig kitölti a maradék helyeket, s egyben a Belváros képét. A Korzó ma már inkább parkoló, mint közlekedő vagy éppenséggel sétálóhely. A különleges kocsi viszont ritka, többnyire egy-egy külföldi rendszámú, amit körül is állnak, nézegetnek, mint én valamikor Delmár Walter versenykocsiját. Az itteniek nagy többsége hasonló típusú, külsejű, akár az új lakótelepek épületei, lakásai. Jómagam már alig tudom őket megkülönböztetni, nem úgy, mint hajdan. De ez így van minden nagyvárosban. Jelentős előrehaladás a Váci utca sétálóvá tétele, az aluljárók építése — főként a Rákóczi út torkolatánál —; ezt követi a belvárosi üzletközpont tervezett, sőt megkezdett hálózata, gyalogos passzázsokkal. Egyéb helyen viszont a gyalogosok helyzete mind nehezebb, kényelmetlenebb a korábbi tempós, gondtalan ide-oda sétálgatásokhoz képest. Igaz, hogy akkor állandó tülkölések hallatszottak, s ma tülkölni tilos, de a közlekedés a szabályozottság ellenére is veszedelmesebb, kíméletlenebb. S figyelmetlenek, sőt kíméletlenebbek maguk a gyalogosok is, magukra és másokra gyakran nem gondolva. Vagy talán ezt is idősödve veszi inkább észre az ember? Eszembe jut, valahányszor ne-11