Budapest, 1972. (10. évfolyam)

2. szám február - Mezei Gyula: A középfokú szakmai képzés

Napjainkban tehát a szakközépiskolákban folyó pedagógiai munkának még vannak hiányosságai. De ez nem általánosságban igaz, mert a nehézségek differenciáltan jelentkeznek. A végzett diákok lehetőségei Az elmúlt tanévben a szakközépiskolákban érettségit tett tanulók közül 8,6 % nyert felvételt valamely felsőoktatási intézménybe. A technikumokban képesítőzött tanulók közül 18,8%-ot vettek fel egyetemre vagy főiskolára. Képesítésének megfelelően azonnal elhelyezkedett az ipari szakközépiskolákban végzett tanulók 77,8 %-a, a közgazdasági szakközépiskolákban végzettek 84,7 %-a, az egészségügyi szakközépiskolában végzettek 83,7 %-a. Igaz, hogy az ipari szakközépiskolákban végzett tanulók még egy szakmára jogosító szakmunkás bizonyítványt kaptak. A számadatok bizonyítják, milyen nagy a szerepe az iskolák adottságainak a végzett tanulók továbbtanulási lehetőségeiben. A mostani továbbtanulási arány nagyon kedvezőtlen. Jobb körülmények között talán a meglevő óraszámok is lehetővé tennék, hogy a legjobbak az eddiginél nagyobb arányban tanulhassanak tovább. Hiszen a volt technikumok és a jelenlegi szakközépiskolák — a továbbtanulás szempontjából fontos — közismereti óraszáma között minimális a különbség. Nem kétséges azonban, hogy a munka hatékonyságát olyan téifyezők is akadályozzák, melyek túl mutatnak a kezdet nehézségein. Egyes tárgyakból nincsenek, vagy nem megfelelőek a tankönyvek. Időtartalmában megterhelő az iskolai oktatás. A kötelező szervezett oktatás bő terjedelme korlátozza a tanulók önálló tevékenységét, torzítja életmódjukat. Nem alakult ki olyan módszertani kultúra sem, mely megkönnyítené a nevelők és a gyermekek számára a nagy tananyag feldolgozását. Éppen ezért hangoztatjuk, hogy egy iskolatípus eredményességének megállapításához szükség van a nyugodt körülmények között végzett munka előfeltételeinek biztosítására, s csak ezután lehet megalapozottan eldönteni: mi az, ami az oktatási forma rendszeréből, s mi az, ami a körülmények mostohaságából fakad. Megvizsgálandó az is, milyen szerepet játszik a jelenlegi egyetemi felvételi rendszer a szakközépiskolákból kikerülő diákok továbbtanulási százalékarányának alakulásában. A felsőoktatási intézményekben jelenleg a felvételi követelményeknek talán jobban meg tud felelni az a diák, aki 4 évig gimnáziumban tanult; ugyanis a legtöbb helyen a felvételi tárgyként szereplő tantárgyban a gimnázium nagyobb elmélyülést biztosít. A szakközépiskolásoknak az eredményes felvételi vizsgához több hozzá-tanulásra van szükségük, mint a gimnazistáknak. Ha tehát el akarnánk érni, hogy a szakközépiskolákból kikerülők is tömegesebben továbbtanulhassanak valamelyik felsőoktatási intézményben, módosítani kellene az egyetemi, főiskolai felvételi rendszert is. Kérdés azonban, helyes lenne-e az az igény, hogy a középfokú szakmai iskolákban végzett diákok tömegesen továbbtanuljanak ? Az alap- és középfokú szakmai képzést differenciálni kell A szakközépiskolai oktató munka eredményességének megítélésében mindenképpen csak az egyik szempont lehet a felsőfokú továbbtanulásra való felkészítés. A közvéleményt — mindenekelőtt a szülőket — ennél is jobban izgatja, hogyan segítik elő ezen iskolák a gyakorlati életben való elhelyezkedést. A szakközépiskolákat az tette gyorsan népszerűvé, hogy a végzett diákok azonnal el tudtak helyezkedni. A közgazdasági, kereskedelmi, a különböző szolgáltatási ágazatokra felkészítő szakközépiskolák képzési célja világos, az ott végzett tanulók elhelyezkedése ma is zökkenőmentes. Az egészségügyi szakközépiskolákban eddig végzettek elhelyezkedésére szintén tág lehetőség nyílik. Az új típusú egészségügyi szakközépiskolákban azonban még nem végeztek hallgatók. Számukra az egy munkakörre képesítés módja még nincs eldöntve. Az egy szakmára felkészítő ipari szakközépiskolában végzett tanulók csaknem 80 %-a saját szakmájában helyezkedik el, és az ipar nagy megelégedéssel nyilatkozik felkészültségükről. A szakmacsoportos képzést biztosító ipari szakközépiskolákban még nagyon kevés tanuló végzett, elhelyezkedésükről még nincsenek megnyugtató tapasztalataink. A népgazdaság különböző területein dolgozó szakemberek közül azonban sokan fejezték ki aggályukat az új típusú szakközépiskola képzési céljával szemben. S valóban, ez a szakközépiskola egyik legnagyobb kérdőjele. A szakközépiskolák megítélésében a reális kép kialakítását néhány elvi kérdés tisztázatlansága és a már rendezett kérdések széles körű áttekinthetőségének hiánya is zavarja. A szakközépiskola — s most szorítkozzunk csak az ipari szakközépiskolákra — középfokú szakmai műveltséget ígér, szemben a szakmunkásképző intézetek alapfokú szakmai műveltségével. Mégis, az elhelyezkedés lehetőségei között olyan munkakörök is szerepelnek, melyek csak alapfokú szakmai műveltséghez kötöttek. Nem eléggé körvonalazott a középfokú szakmai műveltség lényege, s az sem, mennyiben nyújt többet az alapfokú szakmai műveltségnél. Képezhet-e az iskola kész szakmunkást? Közgazdászok, munkaügyi és üzemi szakemberek sokszor felteszik a kérdést: vajon az iskola milyen szerepet tölt be a munkaerőutánpótlásban? Ma a társadalomban lelassult az a folyamat, amikor valamely foglalkozási ágban nagy számban szabadul fel munkaerő, s azt másutt alkalmazni lehetne. A munkaerő-utánpótlás fő forrása kétségtelenül az ifjúság. Ezért a termelés biztonsága szempontjából nem közömbös, hogy az iskola milyen módon készíti fel az ifjúságot a társadalmi munkamegosztásra. Azt valljuk, hogy az iskola elsődleges célja az ember alkotó, boldog életre való felkészítése, a szocializmus továbbépítőinek nevelése; ennek megvalósítása pedig feltételezi azt is, hogy az ifjú embert olyan tevékenységre készítsük fel, melyet képességei szerint végezni tud, s mely munkára a társadalomnak szüksége van. Az üzemek, vállalatok szeretnek kész munkaerőt kapni az iskolától. A középiskola azt vallja, hogy éppen az ember boldogulása, teljesebb élete szempontjából, a társadalom tényleges érdeke szempontjából ilyen igény kielégítésére nem vállalkozhat. Az ipari szakközépiskolák arra törekednek, hogy ne csak egy adott szakmában adjanak képzést (például csak lakatos, vagy csak esztergályos szakmában). Az egyes iparágakon belül széles körű, sokoldalú szakmai képzést igyekeznek nyújtani. Nem törekszenek a szakmai képzés befejezettségére; tehát nem szakmunkásokat képeznek, hanem olyan munkaerőket bocsátanak az ipar rendelkezésére, akiknek a különböző kvalifikáció megszerzéséhez kellő alapot nyújtottak. Az tapasztalható, hogy az üzemek egy része nem, vagy legalábbis nem szívesen vállalja a munkaerő kvalifikációjában való intézményes részvételt. További zavar forrása lehet, hogy a szakmunkásképzés és a szakközépiskolai képzés között nincs megfelelő összhang. Ez a közoktatási irányítás jelenlegi szétszórtságának a következménye. Az alap- és középfokú szakmai oktatás egysége biztonságosabbá tehetné a képzést. Lehetőség nyílna a fokozatos követelmény-támasztásra, dinamikusabban lehetne alkalmazkodni az adott iparág műszaki színvonalához és világosabbá válna az iskola szerepe a munkaerő-utánpótlás biztosításában. A felsőfokú képzésben már elfogadott tendencia a lépcsőzetes képzés bevezetése. Úgy vélem, hogy ez a középszintű szakmai képzésben is hasznos lenne. A képzés szerepe a munkaerő-utánpótlásban A szakközépiskolai hálózat megteremtése mindenütt nagy erőfeszítések, jelentős anyagi áldozatok eredménye. Én csak a budapesti helyzetet ismerem. De úgy vélem, hogy ilyen típusú oktatási intézményekre feltétlenül szükség van. A szakközépiskolákkal kapcsolatos aggályok, a körülöttük kialakult viták nem is a szakközépiskolák szükségességét vonják kétségbe, hanem azok munkájának hatékonyságát kívánják fokozni. Ehhez azonban az szükséges, hogy rendezzük és tegyük reálisabbá a szakközépiskolákkal kapcsolatos társadalmi követelményeket, teremtsünk harmóniát a társadalom közoktatás-politikai célkitűzései s — ha szabad így fogalmaznom — a különböző szakágazatok „fogyasztói" érdekei között; azaz oly módon határozzuk meg a szakközépiskolák képzési célját, ami megegyezik a különböző szakágazatok munkaerőutánpótlási elképzeléseivel. Biztosítani kell tehát a kívánatos egységet és egymásra építettséget a szakmai oktatás különböző intézményes formái között. S a szakközépiskolák munkájának megítélésében mindaddig türelemmel kell lennünk, míg az egyes iskolatípusok megszilárdulnak, és megfelelő körülmények közé kerülve eredményes, folyamatos pedagógiai tevékenységet végezhetnek.