Budapest, 1972. (10. évfolyam)

2. szám február - Vincze Oszkár: A lakbérrendelet margójára

Vincze Oszkár A lakbérrendelet margójára Lakbérrendszerünket — röviddel a felszabadulás után — elsősorban szociálpolitikai megfontolások alapján, az 1939. évi gazdasági és társadalmi-politikai viszonyok talaján, pengőben kialakult lakbérek nyomán dolgozták ki. 1948-ban a háború után épült új lakások bérét Budapesten négyzetméterenként 2,70, vidéken 2,10 forintban állapították meg. Eredendő hibája volt e szabályozásnak, hogy a rendelet a lakások lakóértékében (komfort, összkomfort stb.) semmi különbséget nem tett. Közvetlenül a második világháború után lakbérrendszerünk fő jellemzőjealakbérek közötti aránytalanság volt. A lakbérszínvonal az árak és bérek, a termelési és karbantartási költségek alakulásától a későbbiek során még jobban elszakadt. A hazai ár- és bérviszonyok változásával a helyzet odáig romlott, hogy az állami lakások béréből befolyt összeg a fenntartási költségnek alig 30—40 százalékát fedezte. Az államnak évente mintegy 2 milliárd forinttal kellett a társadalmi tulajdonba vett házak, lakások fenntartási költségét dotálnia. Az irreális lakbér miatt az állami lakások I oérlőinek nagy hányada lényegesen nagyobb lakóteret kötött le, mint amennyit reálisabb lakbérgazdálkodási viszonyok között vállalt volna. Ezen a helyzeten a lakbérpótlék-rendelet sem sokat változtatott. A lakáshiánnyal függött össze az az aránytalanság is, ami az albérleti díjak körül kialakult (ezt a visszás helyzetet a magasabb főbérleti s a maximált albérleti díj sem szünteti meg; legfeljebb az albérleti lakáskínálatban hozhat némileg kedvezőbb változást). Az albérleti díjak normalizálásának egyetlen hatékony módszere lehet: a lakáspiac viszonyainak egyensúlya. A realitások kényszere A tények az élet minden területén mindinkább bebizonyították, hogy elosztani végső soron a szocializmusban is csak a nemzeti jövedelmet, sőt, annak is alaposan fontolóra vett hányadát tanácsos és lehetséges. Különösen vonatkozik ez a lakásépítésre és -karbantartásra. Mindkettő mérhetetlen anyagi erőt köt le, a beruházott érték viszont bonyolult, lassú és közvetett folyamatok útján térülhet vissza. így jutott kormányzatunk arra a végső elhatározásra: olyan lakbérrendszerre kell áttérnünk, amelynek nyomán a bevétel-követei egyenlege legalább az állami lakásállomány üzemeltetési és fenntartási költségeit fedezi. Hazai és világnormatívák szerint a lakóházaknak ez az üzemeltetési és fenntartási költségnormatívája az építési költség 2—2,3 százaléka körül változik. Tőkés viszonyok között e számvetésben az amortizációnak és a tőkebefektetés kamatának is benne kell lennie. Ezt a hányadot szocialista viszonyok között az állam vállalja. Igen jelentős tényező nálunk — és bizony, ez még jó néhány esztendőn át így is marad —, hogy a háború, majd egyéb megrázkódtatások következményeként helyenként nem is egy, hanem két, sőt három javítási ciklust is kihagytak és a lakóházak karbantartásának mai munka- és költségnormatívái a rongálódás, pusztulás mértéke folytán lényegesen magasabbak, mint a kedvezőbb sorsú országokban. A lakbérrendezéssel kapcsolatban volt olyan nézet: vajon szabad-e, politikus-e szocialista országban a lakbérkér

dés megoldásának olyan módszeréhez folyamodni, amely a2 állam és a lakásbérlő viszonyát nagyobbára a piaci tényezők területére tolja át? Hiszen több mint két évtizeden át vallottuk: nálunk az alacsony lakbér a bérjövedelem borítékon kívül juttatott fontos, kiegészítő hányada. Olyan felfogás is hangot kapott, hogy szocialista országban a lakásnak általában szolgálati, illetmény jellege van, mert a lakosság mintegy 90 százalékának a munkaadója is maga az állam. Látszólag ez is igaz. Minthogy azonban az állam még jó hosszú ideig nem rendelkezik annyi lakással, hogy minden dolgozónak „raktárról" utalhatna ki igényének megfelelő, kész lakást, a kialakult gyakorlat mindenképpen sok ellentmondás, feszültség okozója volt. Egyébként az elmúlt évtizedek során az is kiderült, hogy az emberek szívesebben fogadnak mindenféle juttatást a borítékban, mint borítékon kívül. (E tapasztalat egész bérgazdálkodásunkban hasznos felismerésnek ígérkezik.) Hasonló problémákkal küzdött Európa számos nyugati állama, főképpen azonban a környező baráti országok. így például Franciaországban, Jugoszláviában a lineáris módszert választották a lakbéregyenetlenségek kiküszöbölésére; azaz a bérrendezés terheit több évre elosztva hárítják át a bérlő vállára. Nagy előnye e módszernek, hogy lebonyolítása teljesen bürokráciamentes. Alapos mérlegelés után kormányzatunk mégis a lengyel megoldást, annak elvi elképzeléseit fogadta el alapul. Az előbbi módszernek ugyanis az a szépséghibája, hogy annak a dolgozónak is viselnie kell a lakbértöbblet ódiumát, akinek bére a következő évek során egyáltalán nem, vagy alig emelkedik. Ezzel szemben a mi új lakbérrendeletünk szerint, akinek a keresete a következő években nem, vagy csak igen lassú tempóban növekszik, annak a további években is folyósítják a lakbérhozzájárulást — ahogyan ezt a rendelet a nyugdíjasok részére életük végéig biztosítja. Hogyan alakították ki alakbérrendezés irányelveit Régi hazai és nemzetközi mérték szerint a lakás üzemeltetési és fenntartási költsége — mint már említettük — az építési költség 2—2,3 százaléka között változik. Miután az új rendelet a lakáskarbantartás terhének egyik hányadát a bérlőre hárította, az új lakbért méltányosabban, az építési költség 1,8 százalékos kulcsa szerint számították ki. A lakásépítkezés négyzetméterenkénti költsége jelenleg mintegy 4000 forint, ennek 1,8 százaléka évi 72 forint; ez az összeg 12 hónapra lebontva négyzetméterenként és havonta 6 forintnak felel meg. Hat forint lett tehát a komfortos lakásért felszámítandó négyzetméterenkénti bér alapja; ezt sem kerek 6 forintban, hanem 10 százalékkal csökkentett szinten, 5,40 forintban áliapították meg. A félkomfortos lakás négyzetméterenkénti bére 3,60 forint lett, a komfort nélküli lakáskategória bére pedig — szociálpolitikai megfontolásokból — változatlan maradt. Az új lakbérrendelet szerint a különlegesen szép fekvésű, fényűző kivitelezésű, kiváló műszaki állapotban levő, az átlagos komfort színvonalát is jóval meghaladó lakásokért a tanácsnak módjában van a megállapított lakbért 10 százalékkal emelni. Ellenkező elbánásra van lehetőség, ha a lakás nívója valamely oknál fogva a besorolási kategória ismérveinek nem felel meg. A tanács egész lakóövezeteket ilyen külön elbírálás alá vonhat. 5