Budapest, 1972. (10. évfolyam)

2. szám február - A címlapon: Rokokó ház a Batthyány téren (az ún. Casanova-ház) Szelényi Károly felvétele

Az elmúlt negyedszázad alatt a budapesti ipar ágazati szerkezete kisebb mértékben változott, mint a vidéki iparé. A budapesti ipar Fejlődése 1955—1960 között elérte az országos átlagot (évi 7,7%), i960 óta azonban a fővárosi ipar növekedési üteme számottevően mérséklődött (i960— 1965 között évi 5,3%, 1966—1969 között évi 3,3%), és ezzel növekedése elmaradt az országos átlagtól. (A fővárosi ipar az országossal azonos szerkezet esetén még ennél is alacsonyabb ütemben fejlődött volna.) A nehéziparon belül az egyes gépipari ágazatok (híradás- és vákuumtechnika, műszeripar), valamint a vegyipar, a könnyűiparban a papír- és a nyomdaipar fejlődött a legjelentősebb mértékben. A vizsgálatok és elemzések arra utalnak, hogy — a felszínen jelentkező munkaerőhiány ellenére — a munkaerőbázis jelenlegi szintjén is számottevően növelhető a budapesti ipar termelése. A vállalatokon belül továbbra sem kielégítő a munkaerő hasznosítása, alacsony a gépesítés szintje, a műszakszám, az intenzitás, viszonylag lassú ütemben emelkedik a munka termelékenysége (1955—1960 között évi 4,2%, i960— 1965 között évi 5% és 1965—1969 között csupán évi 3,4%). A foglalkoztatottak száma, az állóeszközök értéke A budapesti szocialista iparban 1965— 1970 között a foglalkoztatottak száma 4%kal csökkent. (1971-ben a megelőző évhez képest további csökkenés következett be.) Az iparon belül a legjelentősebben a könnyűiparban foglalkoztatottak száma csökkent. Mindez elsősorban a csekély mértékű munkaerő-kínálatra utal. Az országos átlagtól eltér az egyes ágazatokban a Budapesten foglalkoztatott nőkférfiak aránya és a szakmai struktúra. Az ország településrendszere a budapesti agglomerációra főként két irányban hat: — az iparilag kevésbé fejlett területeken a munkaerőtartalékokra alapozva gyors ütemben fejlődik az ipar és ezáltal az országon belül nivellációs folyamat bontakozik ki, — a vidéki személyi feltételekben rejlő korlátok (a vezető- és szakmunkáshiány, a kutatási bázis hiánya) jelentős lehetőségeket adnak a budapesti iparfejlődés számára. A budapesti székhelyű gazdálkodó ipari szervezetek állóeszközállományának értéke meghaladja a 120 milliárd forintot; ez az országosnak 45%-a. A Budapesten ténylegesen meglevő állóeszközállomány és így az országosból való részesedése lényegesen kisebb. Káros, hogy a fővárosi ipar állóeszközeinek elhasználódottsága — a járművek kivételével — nagyobb mértékű volt, mint az iparban országosan. A budapesti ipar helyzetét — várhatóan — a következők jellemzik: — az egyes ágazatokban csökken a létszám; — a géparány tovább emelkedik; — az ipartelepek koncentrációja növekszik; — a szakmai és kutatási „monopólium" mérséklődik; — a gazdasági szabályzók, az intenzitás, illetve a kihasználás növelése végett, ösztönzik a munkaügyi területeken a tartalékok feltárását, a szervezettség javítását. A jelenlegi problémák A munkaerő problémák az elmúlt években a létszám csökkenéséhez vezettek. A létszám csökkenése azonban csak a munkás múlt években az állóeszközök műszaki színvonala viszonylag lassan nőtt. A gépiparban működő szerszámgépek átlagos életkora például már évek óta nem változik. A gépek magas kora a selejtezések elmaradásával függ össze. (Az 1969 szeptemberében végzett felmérés szerint a gépiparban működő szerszámgépek egyhetedét még 1940 előtt állították munkába.) Alacsony a fél- és teljes automata gépek aránya. kategóriáknál következett be. 1968—1969-ben a munkaidőcsökkentés a munkaidőalapot mintegy 6—7%-kai mérsékelte, ezt a vállalatok műszaki fejlesztéssel, belső szervezési intézkedésekkel részben ellensúlyozták. Az ezzel kapcsolatos vizsgálatok szerint azonban ezek az erőfeszítések nem vezettek mindenütt kielégítő eredményre, mérséklődött a termelés növekedési üteme. A jelentős beruházások ellenére az el~A vidékre telepítésekkel és telepfejlesztésekkel összefüggésben 1969 végén a budapesti székhelyű ipar foglalkoztatottjainak 30%-a dolgozott vidéki ipartelepeken (1965-ben 23%.) A fejlesztésnek ez az útja extenzívnek tekinthető: a fővárosi üzemek egy része beruházási eszközeinek jelentős részét vidéki telephelyek létesítésére használta fel és elhanyagolta a budapesti részlegek korszerűsítését. Ez veszélyt rejt az egész ország 2