Budapest, 1972. (10. évfolyam)

2. szám február - A címlapon: Rokokó ház a Batthyány téren (az ún. Casanova-ház) Szelényi Károly felvétele

ipari fejlődése számára, mivel a fővárosi ipar a fejlesztés-, korszerűsítés-, kutatásigényes ágazatokra koncentrálódik, és kiemelkedő szerepe van az exportban, a nemzetközi termelési kapcsolatokban. Éppen ezért a vidéki ipar fejlesztése csak a budapesti ipar műszaki színvonalának emelésével összhangban valósítható meg. Gyártmányfejlesztést elsősorban a közlekedési eszközöket gyártó ipar, a műszer- és ideje a csökkenés ellenére is hosszú; a gépiparban még jelenleg is körülbelül 10 hónap telik el a termék prototípusának jóváhagyása és üzemszerű gyártásának megkezdése között. A bonyolultabb, összetettebb gyártmányoknál az átfutási idő az átlagosnak többszöröse, általában 2— 3 év. A jelentősebb, új konstrukcióknál pedig a tervezéstől az üzemszerű gyártás megkezdéséig olykor 5 —7 év telik el.) A gyártmányfejlesztésben egyre nagyobb a szerepe a korszerű termékek licencek alapján történő termelésének. A gépipar 1969-ben 30 új termékféleséget gyártott, főként nyugati országoktól vásárolt licencek alapján. A licencek alapján gyártott termékek értéke 1969-ben a gépipar késztermelésének 4,2%-át képezte. A gyógyszeripar az elmúlt években számos, azóta már külföldön is keresetté vált termékkel bővítette gyártmányainak körét. A termékek minőségével kapcsolatos változások általában kedvezőek voltak. A megvizsgált könnyűipari termékeknél, ahol a minőség változása leginkább megfigyelhető, az adatok javulásról tanúskodnak; jelentősen nőtt az első osztályú áruk részaránya. Az exporttevékenység fokozódásában — a mérsékelt belföldi, illetve a megnövekedett külkereskedelmi kereslet mellett — feltehetően szerepe volt az export után elszámolható állami visszatérítések ösztönző hatásának is. Erre lehet következtetni abból, hogy az állami visszatérítésben részesülő vállalatok exportja az átlagosnál nagyobb mértékben nőtt. Az állami visszatérítést élvező vállalatok exportja 1969-ben 20%kal emelkedett, az állami visszatérítés nélkül exportáló vállalatoké viszont 16%-kai. A budapesti ipar termékei a dollár-elszámolású piacokon is egyre nagyobb bizalmat élveznek. Az 1969-ben exportált termékek több mint 1/3-a dollár-elszámolású országokban került értékesítésre, ezen belül a nehézipari vállalatok exportjának 1/4-e, a könnyű- és élelmiszeripari vállalatokénak több mint a fele. A jelentős fejlődés ellenére továbbra is alacsony a dollár-elszámolású piacokon értékesített gépipari termékek volumene, illetve aránya. 1969-ben a budapesti vállalatok gépexportjának 1/5-e került dollár-elszámolású piacokra, ezen belül a gépeknek és gépi berendezéseknek csupán 1/6-a, a közlekedési eszközöknek valamivel több mint i/10-e. vegyipar végzett. A gépgyártásban azonban mérséklődött az új termékek száma. Ezzel szemben számottevő a fejlődés a gyártmányfejlesztés „átfutási idejének" csökkentésében. A gépipar például az 1969-ben első ízben gyártott termékeket a prototípus jóváhagyását követően átlagosan mintegy két hónappal rövidebb idő alatt gyártotta üzemszerűen, mint az 1965-ben „bevezetett" új termékeket. (A gyártmányfejlesztés átfutási Fokozottabb szelekciót Az iparágak fajlagos igényei (munkaerőigény, képzettség és szakképzettség szerinti megoszlás, anyag- és szállítási igény, energia-és területigény stb.), valamint az adottságok összevetéséből az iparágak alábbi kategóriái állapíthatók meg: a) Az iparág igényei és Budapest adottságai kölcsönösen előnyösek. Az iparág fejlődése szempontjából Budapest olyan adottságokat, lehetőségeket biztosít, amelyek máshol nem, vagy csak kisebb mértékben találhatók meg. Az iparág fejlesztése a szűk kapacitásokat kevésbé érinti és így fejlődése a fővárosban célszerű. b) Az iparág igényei és Budapest adottságai kölcsönösen megfelelnek. Az iparág fejlesztési adottságai Budapesten kedvezőek, de hasonlóan kedvező adottságok a fővároson kívül is találhatók. Ezeknek az iparágaknak budapesti fejlesztése csak indokolt esetekben célszerű. c) Az iparág igényei és a főváros adottságai több vonatkozásban nem esnek egybe. Az iparág igényei és Budapest adottságai alapján az iparág fővárosi fejlesztése nem indokolt. Ezeknek az iparágaknak a fejlesztése rövidebb távon korlátozandó, illetve hosszabb távon az iparág kitelepítendő. d) Az iparág igényei szempontjából Budapest adottságai hátrányosak. Ezeknek az iparágaknak a működése a fővárosban hátrányos, kitelepítésüket szorgalmazni kell. Az e módszer alapján kialakult rangsorolás általában a gépipart és néhány vegyipari ágazatot számítja a Budapesten fejleszthető iparágak közé. Az építőanyagipari, valamint néhány élelmiszeripari ág fővárosi üzemeltetését hátrányosnak tartja. A könnyűipari ágazatok általában a rangsor közepén helyezkednek el. Az ily módon végzett elemzés megerősíti azt a közfelfogást, hogy a fővárosban a szakképzettebb munkaerőt igénylő gépipari ágazatok fejlesztése célszerű, az építőanyag- és élelmiszeripari ágazatokkal szemben. Világos, hogy az alacsonyabb képzettséggel is elvégezhető részműveletek vidékre telepítésével munkaerő szabadul fel és több lehetőség biztosítható a fejlesztésre javasolt és a budapesti adottságokat valóban igénylő fő ágazatok tevékenysége számára. A könnyűipari ágazatoknál az igények növekedése esetén annál kevésbé lesz lehetőség a fővárosi fejlesztésre, mivel ezek munkaigényes ágazatok. (Ezen csupán enyhíthet a tervezett rekonstrukció megvalósítása a legkorszerűbb technika és technológia bevezetésével.) A problémát véglegesen a vidéki fejlesztés oldja meg. Ezzel kapcsolatban viszont felvetődik a vidéki iparfejlesztés ésszerű irányításának, szervezésének követelménye. Jelenleg az a helyzet, hogy gyakorlatilag minden vidéki teleppel rendelkező fővárosi székhelyű vállalat vidéki telepítéssel igyekszik segíteni létszámgondjain. Ez önmagában még nem lenne baj (bár a hatékonyság követelményének nem mindig felel meg); a probléma gyökere a tervszerűtlenség, az ötletszerűség. Jelenleg ugyanis szinte általánosnak mondható, hogy a vállalatok ott fejlesztenek, ahol a tanács vagy más helyi szervek hozzájárulnak a fejlesztés költségeihez. Ahol többet ajánlanak, oda mennek, függetlenül attól, hogy hatékony-e a fejlesztés vagy sem, tartósan biztosítható-e a munkaerő vagy sem, kedvezően alakulnak-e a szállítási költségek vagy sem stb. Nagyon fontos tehát a vidéki iparfejlesztés egybehangolása, mert a jelenlegi — vállalati kezdeményezésen alapuló — fejlesztési döntések sok esetben nem egyeznek a népgazdaság távlati érdekeivel. Ami a főváros ipari struktúrájának változását illeti: bár jelentősebb módosulás nem várható, az adottságok tükrében úgy tetszik, hogy további, a nehézipar javára történő arányeltolódással lehet számolni. Ez alapjában véve egyezik a különböző számításokból adódó megállapításokkal, amelyek szerint a gépipari ágazatok fővárosi preferált fejlesztése látszik a legracionálisabb megoldásnak. 3