Budapest, 1972. (10. évfolyam)

11. szám november - Mester Árpád: A belső városrészek jövője II.

A terv a meglevő állapot alapos vizsgálatából indult ki. A meglevő épületállományt három csoportra osztotta. Bontandónak azokat az elavult, rossz állapotuk miatt gazdaságosan fel nem újítható épületeket tekintette, amelyeknek bontására tíz éven belül számítani lehet. A távlatban bontandó csoportba azok az épületek kerültek, amelyekről feltételezhető, hogy a lakáshiány megszűnésével, úgynevezett erkölcsi értéküket elveszítve, már nem jelentenek számbavehető gazdasági értéket sem. A tervezés folyamán — főként a tervezési szempontok mérlegelése és azok érvényesítésének lehetőségei miatt — változott az értékelés minősége. Az egyes épületek sorsát ugyanis az állapotuk, valamint a városrendezési terv programja és szempontjai csak együttesen dönthetik el. A tervezés kezdetekor már nyilvánvaló volt, hogy a szükséges szabadterületeket, zöldterületeket általában a tömbök belsejében kell kialakítani. Az adottságok a vártnál nagyobb mértékben biztosították a megoldás lehetőségét. A meglevő, de különálló fásított udvarok összevonására a tömbökön belüli gyalogos mozgások rendszerezésére lehetőséget nyújt a már ma is fölösleges kerítésfalak elbontása, a megmaradó udvari szárnyak földszintjének áttörése és bizonyos épületek bontása. A tervezés során irreálisnak bizonyult az a harmincas években kialakult elképzelés, amely ilyen esetekben keretes jellegű beépítést kívánt létrehozni az udvari szárnyak lebontásával. A megtartandó épületek egyes részeinek elbontása — beleértve az udvari szárnyat is — csak kivételes esetekben indokolt (pl. út-áttörés, útszabályozás-szélesítés stb.). Az elavult épületek bontása után szabadon maradó tűzfalak homlokzatosíthatók, ezáltal a lakások udvari heyiségeinek világítását meg lehet javítani. Természetes, hogy a megvilágítás szempontjából a belső városrészek rehabilitációja során nem lehet olyan követelményeket felállítani, mint amelyeket a normativák az új lakótelepeknél írnak elő. A tervben meghatározott minimum lényege, hogy a beépítés magassága semmilyen címen sem haladhatja meg a legalsó lakószint ablakparapettjétől számított i :i-es légtérarányt. A lakások megvilágításának javítására az ablakfelületek növelését is számításba kell venni, ott, ahol a légtérarány 2:i-nél kedvezőtlenebb. A terv a földszinti lakásokat általában megszünteti. Ez az elgondolás egyszersmind az udvarok szabadterületként való felhasználását segíti elő. A bontás és építés arányainak érzékeltetésére megemlíthető, hogy a tervjavaslatban feldolgozott belső Józsefváros öt tömbjében összesen 1187 lakás lebontása, és ezzel szemben 916 új lakás építése szerepel. A laksűrűség — lakásonként 2,6 fővel számolva — 460 fő/hektár; ez egy átlagosan ötszintes lakóházból álló új lakóterület mértékének felel meg. A szabadterület mértéke lakásonként kb. 7,0 m2

. Ez látszik annak a minimumnak, amelyhez a belső városrészek átépítendő tömbjeinél minden esetben ragaszkodni kell. Figyelembe lehet még venni a tetőteraszokat, a lefedett udvarok járható tetejét, az épületek földszintjének árkádosítását stb. A szükséges közintézmények, üzleti eladóterek, szolgáltatóhelyiségek alapterületei, illetőleg hiányaik pótlása biztosítható volt. Érdemes megemlíteni, hogy kevés az olyan tömb, vagy tömbcsoport, amelynek ne lenne valamilyen egyedi sajátossága. A rehabilitáció során ezeket a sajátosságokat különös gonddal kell kezelni. A városrész-rehabilitációnak egyik igen nehezen megoldható problémája a szükséges számú autóparkoló elhelyezése. Elsősorban az épületek és az udvarok egy részének igénybevételével, kétszintes parkolók létesítésével célszerű számolni. A lakások 2/3-a számára lehetséges így 1 —1 gépkocsit elhelyezni (100 lakásra 66 parkolóhely). A legsürgetőbb tennivalók Végül néhány gondolat a megvalósítás realitásáról. Bármennyire kívánatos is a belső városrészek rehabilitációja, illúzió lenne azt hinni, hogy az átépítés rövid idő alatt bekövetkezhet. Jelentős akadálya ennek a meglevő lakáshelyzet, amely a bontandó lakások mennyiségét korlátozza, valamint az építőipar kapacitás nehézsége, illetve a kapacitás merevsége. Ennek ellenére sürgetők a teendők, hogy a sűrűn beépült városrészek további leromlását elkerüljük. így például: Részletes vizsgálatok alapján folyamatos, ütemezett végrehajtásra alkalmas rehabilitációs terveket kellene készíteni a város egész belső területére. Mielőbb ki kellene jelölni a távlatban is megtartandó épületeket, és a felújítási-korszerűsítési tevékenységet ezekre az épületekre koncentrálni. Szükséges lenne kimondani: a bontásra került épületek helyén csak tömbrehabilitációs terv szerint, annak részeként szabad új épületet építeni. Az esetenkénti beépítésnél helyesebb a foghíjat ideiglenesen autóparkolóként vagy gyermekjátszótérként felhasználni. Elképzelhető ideiglenes jellegű, a hiányzó ellátási igényeket kielégítő, szétszedhető épületek elhelyezése is. Mindenképpen kívánatos egykét tömb vagy tömbcsoport mielőbbi átépítése azért is, hogy a megvalósításból származó tapasztalatokat a megmaradó belső városrészek egészére a jövőben hasznosítani lehessen. * Cikkünk következő, befejező részében a belső városrészek rekonstrukcióját fogjuk tárgyalni, hogy az olvasóban többé-kevésbé átfogó kép alakuljon ki a sűrűn beépült városrészek jövőjéről. A rehabilitációról szóló részleteknél Dr. Preisich Gábornak a Műszaki Élet c. folyóirat 6. számában megjelent cikkét vettem alapul. A Ferenc körút