Budapest, 1972. (10. évfolyam)

10. szám október - Dersi Tamás: Budapest élclapja: a Borsszem Jankó

Dersi Tamás Budapest élclapja: a Borsszem Jankó Fővárosunk múltjának élclapja, a Borsszem Jankó, hét évtizeden át, 1868-tól 1938-ig mulattatta olvasóit. Ágai Adolf szerkesztő és munkatársai körül az induláskor jellegzetesen városi-polgári a légkör. A kiegyezés utáni munkára gyürkőző, magyarnak és európainak egyaránt liberális, zavartalan polgári fejlődésben bízó humoristák orgánuma országos népszerűséget szerez. Ebben az is segített, hogy Ágai, — művésznevén: Porzó — később mind közelebb vitte lapját a liberális-nemzeti hagyományőrzés vidéki szellemiségéhez. „A magyar élclap — írta a nyolcvanas évek végén — keveset meríthet egy gyengén lüktető központi magyar társaséletből. A vidéki élethez kénytelen nyúlni, feldolgozható tárgyak és alakok végett." A humorlap szerkesztője megtanulta, hogy ami tetszik a háromemeletes kőházak között, országszerte hidegen hagyja, vagy éppen taszítja a vidám honfiakat. Ezért az egyensúlyt keresi. Egyszerre bírálja és eszményíti a nemesi életformát és gondolkodásmódot. Sürgeti az ország társadalmi és szellemi életének megújulását, ugyanakkor a hagyományok tiszteletére is buzdít. Ellentmondásos törekvéseit leginkább a Borsszem Jankó sikerét biztosító — évtizedek során fogalommá váló — állandó figurák felidézésében érzékelhetjük. Megalkotásukban a lap munkatársi gárdája is szerepet vállalt. A legtöbb és legismertebb típusokat azonban maga a szerkesztő találta ki és írta, nagy kedvvel és nem kis tehetséggel. Ágai az Üstökös-ben próbált először állandó alakot teremteni, ám ekkor még sem kellő élettapasztalat, sem a stílus könnyed játékossága nem segítette a hatáskeltésben. Annál jellemzőbb volt e korai írásokra a modorosság, a túlzó magyarkodás. Az ifjú Ágai — miként a tárcaírásban — humoristaként is Jókai tanítványa. Legelső alakjait ,,A kőszívű ember fiai" című Jókai-regényből emeli át az Üstökös lapjaira. Kiválóan alkalmas erre a szerepre a kedvesen agyafúrt Tallérossy Zebulon, és a nevével is jellemzett Mindenváró Ádám. A Bolond Miská-ban, Tóth Kálmán élclapjában, a Pesti Figurák sorozatával tűnt fel. Ebben is közel maradt még a közvetlen élményhez. Nem ismerte fel az általánosítás szükségességét és lehetőségét. Jobban sikerült Legendafalvy Kotlik Zirzabella, a harcias és esetlen feminista, aki a Honleányi levelek-ben fejtette ki nézeteit a férfinem gyalázatos egyeduralmáról. Az első igazi típus, Ágai népszerűségének megalapozója: Spitzig Iczig. Á magyarosodó zsidó kispolgár, „a tschodálatosch és ischmeretesch hazaphi", szerzőjének képzeletében 1865-ben született. Király-utczai leveleiben az emancipációért harcol; a magyarsághoz simuló, haladni vágyó, liberális zsidóság reprezentánsa. Büszkeségének forrása „... az én árvalánhajas bokrétám a kalpagon, az én tczifra cserép makre pipám azokkal a bojtos trozlival a nemzeti színbe, a sarkantyús tschizmával meg a bitykés dolman . .. meg a kipöczkölt bajosz." Iczig úgy járja a csárdást, „mint a veszet phene". Kedves gyermekét már a Spiczényi Árpád névvel ajándékozza meg, imakönyvként olvassa a nemzet nagyjait: a költőket és a liberális Magyarországot megálmodó-megteremtő politikusok cikkeit, beszédeit. Küzd a naplopók áldemokratizmusa ellen, amelynek egyetlen fegyverténye, hogy „fokossal cirógatja a jordány fejét". Együtt gúnyolja a hazafiságból élő, magyarságából sápot húzó semmittevőt és az úrhatnám zsidót. A Borsszem Jankó indítása után teremtett figurák közül — a politikai-társadalmi hatást tekintve — kiemelkedik a két maradi kivagyi férfiú: Estány és Sanyi. Velük sikerült leginkább megvalósítani az Ágai köré 36 Mokány Bérezi Juczi szobalány Sanyaró Vendel