Budapest, 1972. (10. évfolyam)
10. szám október - Barkoczi Péter: A Martinelli tér
Major Máté Ortutay Tamás szobra Helsinkiben A szobrot Budapest városa ajándékozta a finn fővárosnak 1971-ben. Elkészítésére a fiatal művészt — mivel a „születés problémája", vallomása szerint, talán már saját világrajövetele óta foglalkoztatja — a Kalevala e négy sora ihlette: „Tört tojásnak alsó fele Válik alsó földfenékké. Tört tojásnak felső fele A felettünk való éggé ..." A szobor óriási, csaknem gömb forgástest, maga a Kozmosz-tojás, mely, tektonikus roppanással fölhasadva, megszüli a földi világot. Egyszerű, mégis nagyhatású jelkép, mely, egy markáns szikladomborulat tetején, kitűnően tölti be köztéri szoborfunkcióját: egy sima és elegáns hasábokból álló lakótelep terében, a szerencsés kontraszt révén, az állandó feszültségtartás „kötelezettség"-ét. (Itthoni szobraink általában nem ilyenek. Közhelyeket reprodukálnak végtelen sorozatban: egy nő, pálmalevéllel — Szabadság; egy másik, galambbal — Béke; egy nő, gyerekkel hasban-karon — Anyaság; egy nő, férfival — Szerelem; egy nő, férfival és gyerekkel — Család stb.; és megint elölről. Természetesen, mindez „anyanyelvi" megfogalmazásban, hogy mindenki által élvezhető műalkotások árasszák el az országot. Nemcsak gyanúm, tapasztalatom is, hogy — a kultúránkban mutatkozó óriási „szórás" következtében — már az sem művészet, ami nem mindenkinek, hanem csak sokaknak jetszik, mint például — hogy ne a szobrászatból vegyek példát — a táncdalok.) Magáról a szoborról a felvétel ad képet. Én csupán a művészről szeretnék még néhány szót szólni. Mint nevéből is kinyomozható, Ortutay Gyulának a fia. Egy ilyen súlyú, rangú, rendű közéleti apa előnyt és hátrányt egyképpen jelenthet egy fiatal művészre. Jelent is. Aligha tévedek, hogy a bemutatott mű elsősorban az apa finn kapcsolatai révén született meg. Ez előny. Mi sem természetesebb azonban ilyen esetben, mint hogy a közönség és a (szülőjét illetően) kevésbé szerencsés pályatársak egy része kétségbevonja a művész tehetségét, valóságos alkotói értékeit. Ez pedig az említett előnynél súlyosabb hátrány. Mindezekkel szemben merem állítani, hogy Ortutay Tamás tehetséges művész, akinek máris van a maga nyelvén mondanivalója mindazoknak, akik értenek ezen a nyelven. Eddigi pályájáról csak annyit, amennyit ő maga mesélt el nekem. Huszonhat éves volt ebben az esztendőben. A gimnáziumot tehát 1964-ben végezte. Ott, a politechnikai oktatás keretében, lakatos-szakmunkási képzést kapott. Az érettségi utáni esztendőben asztalosipari tanulóként igyekezett mélyebbre hatolni egy másik anyag (és szerkezet) titkaiba. Gyerekkora óta érdekelte az anyagokszerkezetek összefüggése, a természeti és társadalmi alkotások, „kristályok, növények, csigák, gépek, társadalmak" konstrukciója. Ezért kérte felvételét az Iparművészeti Főiskolára, ahol is előbb egy félévet a belsőépítész-szakon dolgozott, aztán pedig átiratkozott a hajlamaihoz, tehetségéhez közelebb álló kerámia-szakra. Iparművész diplomájának megszerzése óta olyan művek megalkotása foglalkoztatja elsősorban, melyek az építészethez kapcsolódnak; kortárs építész-barátaival óvodák, klubok, ilyesmik közös műként kialakításán dolgozik. A Helsinkiben felállított szobor egyébként a Pécsi Porcelángyár segítségével készült, a gyár technológiájának felhasználásával. Ortutay Tamás — amint mondja — sokat tapult a gyár munkásaitól is, akik vele dolgoztak a mű megvalósításán. Rácz István felvétele 35
