Budapest, 1972. (10. évfolyam)

10. szám október - Nagy Elemér: Gyalogosok a föld alatt

A Baross téri aluljáró nyitott része járókat, s a néhány percnyi búcsút a külvilágtól. S kezdjük megszokni a sok bosszúsággal, zajjal, piszokkal járó hatalmas átalakítási munkákat is; gyorsabban és szervezettebben mennek, és sokszor igen látványosak. A budapesti gyalogjáró most már tudja, hogy a forgalom ilyen időleges zavarai nagyobb távlatban gyorsabb, harmonikusabb forgalmat eredményeznek majd. A gyalogos aluljárók előnyeit nem kell már magyaráznunk, hiszen a főváros több pontján a mindennapi élet bizonyítja. Ha lépcsőnjárás árán is, elkerüljük a várakozást, a veszélyt; a géperejű forgalom is gyorsabb; pontosabbak az indulások és irányváltások a kevésbé fegyelmezhető gyalogos tömegek eltűnésével. Helyes lesz talán, ha személyes számadást is végzek. Hogyan is állok én ezekkel a budapesti aluljárókkal? Kellemetlen kényszernek érzem-e, ha utamba kerülnek, vagy szívesen teszem meg a kis kitérőt a mélybe? Vizsgálom magam. Pavilonsor az Üllői úti aluljáróban Ahogy lefelé indulok a lépcsőkön, a mellettem és velem szemben özönlő emberek között, mindig egész halvány várakozás támad bennem. Valami eseményt várok, valami történést odalenn, valami újat, váratlan szenzációt. Árusokat talán, akik olcsó s hasznos apróságokat hirdetnek, reklámokat filmekről, éttermekről, színes könyveket, látványos tárgyakat és látványos zsúfoltságot. Azt várom, hogy levonulásomnak értelme legyen, hogy a kerülő, amit megteszek, adjon valami külön élményt, amit újra a felszínre kerülve, néhány másodpercig még magammal viszek. Róma egyik igen sivár aluljárójára például azért emlékszem, mert benne szenzációs nyakkendőket árult két szicíliai; vagy a stockholmi T Centralen labirintusára: áruházi bejárói, csoportos telefonfülkéi miatt. Megjelennek képzeletemben Párizs fülledt, mégis kedves emlékű végtelen metrófolyosói, a accordéon dallamaival, a padlóra rajzoló kócos vándorművészekkel, a plasztikát és ötvösmunkát kiállító néger fiatalokkal. Ezért örülök az Astoria aluljáró mégannyira zsúfolt terében a villamosjegy-árusnak, a sorsjegykikiáltónak. Ha csak egyetlen percre is leköti figyelmemet, elfelejtem a rohanást, a felettem dörömbölő villamosokat és zúgó autókat, értelmet nyert a négy-öt méter szintkülönbség megtétele. Az EMKE aluljáró és az Üllői úti kereszte-24