Budapest, 1972. (10. évfolyam)

10. szám október - Nagy Elemér: Gyalogosok a föld alatt

Nagy Elemér Gyalogosol Lejírat az Astoriánál Az elsőként megépült Astoria aluljáró Nem egy vidéki városunkat szeli át vasútvonal. A bazaltágyazatban csillogó acélpályák, a zengő-bongó vezérlő huzalok s a csilingelő sorompók néha hoszszú negyedórákra szétvágják e települések élő organizmusát. Ilyen vasúti sorompónál éltem át én is gyermekkoromban, nap mint nap, a gyalogos ember és a gépesített forgalom ütközését. Persze akkor a jelenség másik oldalát néztem, sőt élveztem: a látványt. Sopronban, az Alsólőver utca északi végén két sorompó is utunkat állta, pár lépésnyire egymástól. A GYSEV piros-fehér csíkos gördülő rácsait majd minden délben éppen előttünk húzták-össze. Mi hátitáskás iskolás gyerekek szorosan a hideg vasprofilokhoz nyomakodva, áhítattal vártuk a közeli állomásról egyre erősödő dohogással elősistergő vasszörnyeteget, s a lokomotív mögött gördülő személy- vagy teherkocsikat nagy gonddal le is számoltuk. Mit törődtünk mi akkor a többi, a sorompóhoz torlódott türelmetlen gyalogossal, a sok kerékpárossal, a lovaskocsikkal s az esetleg ott veszteglő egy-egy autóval. Nekünk ez mindennapi szórakozás volt; örültünk, ha előttünk zárták a sorompót. 22 Ez a régi kép mai építészszemmel nézve —ha az emléket a gyermekkor rárakta puha burkából kibontom — a városi gyalogos durva korlátozását mutatja; erőszakkal kikényszerített tiszteletadást jelenít meg a gép, a mechanikus erő, a sebesség előtt. S ma ugyanígy állok percekig, nap mint nap, a milliós Budapest nagyobb útkereszteződéseinél, járdán vagy járdaszigeten. Igaz, nem acélsorompó előtt, de még nagyobb veszélyben, csak saját idegrendszerem néha ugyancsak törékeny reflexsorompójával védve. Át akarunk menni a Calvin téren, de nem tudunk lelépni a járdáról; véd az értelmünk és figyelmünk. Előttünk zsúfolt autóbuszok robognak el, teherautók dübörögnek, autók suhannak, motorkerékpárok recsegnek egymást hajszoló elnyúló falkákban, s éppen elindul egy villamos. Ott állunk, összecsoportosult türelmetlen gyalogjárók, a gépek e dübörgő felvonulása előtt. A nagyvárosok forgalma egyre csak sűrűsödik évszázadok, sőt évezredek óta. Már az antik világ metropolisaiban is sok baj volt a kocsikkal, a kikötői rakodásokkal. Régi metszeteken látható: Viktória királynő Londonjában már forgalmi dugók zárták el néha az útkeresztezéseket. A robbanómotor hozta azután magával azt a nyomasztó forgalmi krízist, melyet egyelőre képtelenek vagyunk gyökerében feloldani. A múlt század végének településkoncentrációiban vált kiélezetté a kérdés, amire a századforduló után kíséreltek meg először építész és várostervező teoretikus elmék valamiféle választ adni. A megoldás elméletileg könnyebbnek látszott, mint a megvalósítás. Ha már nem boldogul egymás mellett a modern, nagy laksűrűségű városi település terein, utcakereszteződésein gyalogos és gépjármű — el kell ezeket egymástól választani. Egyszerűbb volt a rendezés, a szabályozás, és mindenekelőtt olcsóbb. Rendőr karjelzése vagy forgalmi lámpa színes fénye jelzi, mikor közlekedhet a jármű, mikor a gyalogos, s melyik milyen irányban. Időt rabló és egyre nagyobb türelmet, figyelmet igénylő, ezen felül veszélyes rendezés, járműnek és gyalogosnak egyaránt. A másik lehetőség a kétféle forgalom térbeli, pontosabban szintbeli elválasztása volt. Az egymás útját keresztező járművek és gyalogosok útvonalait egymás fölé vagy egymás alá kell rendezni. A nagy'metropolisok városi gyorsvasútjai a föld alá kényszerülnek vagy hatalmas viaduktokon robognak (Párizs, London); esetleg nyitott bevágásokban jelölték ki pályájukat (Bécs). A mérnöki tudományok fejlődése látványos szerkezetekkel, áthidalásokkal, alagutakkal gazdagította az egyre zsúfoltabb városképeket. A századforduló óta a korszerű városépítés teoretikusai az új lakásforma kidolgozása mellett a városi közlekedés átfogó rendezésére is javaslatot tettek. Ezekben a terv-vázlatokban azonban a probléma funkcionális megoldása mellett mindig jelentkezett valami sajátságos hódolat is a gép, a modern járműközlekedés előtt. Gyakran inkább a lokomotívok, a benzin- és nyersolajmotorok hajtotta járművek akadálytalan száguldásának, vagy legalább a gépekhez méltó rendezett közlekedésnek biztosítottak kereteket; kevésbé gondoltak az ember védett, nyugodt közlekedésére és környezetének