Budapest, 1972. (10. évfolyam)

10. szám október - Nyilas Márta: Dózsa és hadai a fővárosban

kevésbé volt pompás. Brutus J. M. (1517—1581), velencei származású humanista — akit Báthory István hívott Magyarországra — történeti munkájában Bonfini művét kívánta folytatni. Részletesen (közel 150 nyomtatott oldalon) ír a parasztfelkelésről. A Pest körül táborozó keresztesekről így emlékezik meg: ,,A vonulók nem olyanoknak látszottak, mint akik hadi készülettel háborúba mennek . . . látszott, rossz állapotban vannak . . . Régen tartja a hír, hogy Magyarországon a nemesség mily módfelett sanyargatja a köznépet... de a jelenvaló többet mutatott neki (Dózsának), mintsem hitte. Megértette, hogy a magyarok otthon övéiktől, békés, nyugalmas időkben sokkal gonoszabbakat tűrnek el, mintha fogságba esve, láncra verve, börtönbe, gályákra vetve kínlódnának az ellenséggel." Tehát már az első találkozás a parasztsereggel megértette Dózsával, hogy nemcsak a törökök az ellenségei a népnek. A székely harcos rövid idő alatt bebizonyította, hogy alkalmas a vezérségre. Dózsa tehát még a népi forradalom kitörése előtt demokratikus népvezérként lépett föl. A budai polgár levele A feszültség a nemesség és a keresztesek tábora között egyre élesedett. A nemesség nem akarta tűrni, hogy a tavaszi dologidőben a parasztok otthagyják a munkát. Félelmetesnek tartották az elégedetlen sokaság összeverődését, hadi rendbe szerveződését. ,,Alig hihető, mekkora tekintélye lett Györgynek a közrendű harcosok között. A sokaságnak ugyanis kezdettől fogva tetszett a maga rendjéből való ember, ki észjárásával, életmódjával és szokásaival elütött a nemesektől. Amikor jött, nagy csődülettel fogadták, tisztelték, dicsérték, vezérül ismerték el; mikor ő látta a lelkek hajlandóságát, ezt még erősítette is mindenféle szívességgel: az útjába kerülőket bajtársiasan köszöntötte, jóakaratúan megszólította, erején felül keggyel, kinccsel ajándékozta ... A faragatlan embereket, akik hadi fegyelemhez nem szoktak, meghatározott rendekbe osztotta, kijelölte elöljáróikat, katonai tudásra oktatta: engedelmeskedni, parancsot teljesíteni, követni a zászlót, őrt állni, a vezér első szavát elfogadni s egyebekre — mint ezt nagyon is jól értette, mert megszokta az ország végein, ahol sokáig harcolt a török ellenséggel." Dózsa tehát felelős vezérként megkezdte a kiképzést. Az egybegyűlt tömeghez — ahogy vezérhez illik — beszédet intézett. A Pest alatt elmondott szónoklatot Taurinus közli eposzában : Dózsa május közepén a sereg nagy részével dél felé indult. A további fejleményeket a legelevenebben egy budai polgár írja le. Még egy hónap sem múlt el Dózsa György ünnepélyes beiktatása óta, Bakócz máris visszavonta a kereszteshadjáratot, és búcsút, sőt most már bűnbocsánatot azoknak hirdet, akik a parasztok ellen mennek. A budai polgár május 25-én Bécsbe írt levelében így tudósít: ,,A kardinális esztergomi püspök két nappal ezelőtt visszavonta a keresztet.. . Többször meghagyta és kihirdette, hogy a Pesttől egy mérföldnyire táborozó ötezer embert eltérítse a kereszteshadtól, hogy menjenek megint haza — részben hajlottak is rá. így hát két zászlót tűztek ki, melyekre feszületet illesztettek és kihirdették: aki velük akar maradni és a feszülettel tart, lépjen az egyik zászlóhoz — aki hazakívánkozik: a másikhoz. Most sokkal többen voltak a hazakívánkozók, mint a többiek. Mikor a két zászlónál így álltak, a zászlóról a feszület arccal a földre esett; ismét föltették és erősen rúdra kötözték, de másodszor is, harmadszor is arcul esett; így hát, akik hazaigyekeztek, tétovázni kezdtek. Együtt maradtak életre-halálra s egyebet sem kívántak, csak had mehessenek, ahogyan kihirdették a kereszteshadat." Ez volt tehát a csodajel — „Ein grosz Wundertzaichen" — a szenzáció, ezzel a címmel adták ki Augsburgban a budai polgár tudósítását. Mint ahogyan a korabeli újság-röplapok, amelyeket a vásárokon árusítottak, gyakran szóltak csodajelekről: kétfejű borjú születéséről, nap- és holdfogyatkozásról, üstökösről. A kor történetírói nem említik a keresztjelenetet. Lehetséges, hogy a vezetők ügyes irányításával mégis megtörtént, és valószínű, hogy Pest-Budán közszájon forgott az eset. Augsburgban a csodajellel hirdetett tudósítás több kiadásban megjelent, és ezzel a csodás jelenettel nemcsak az olvasók érdeklődését keltették fel, de magyarázatát adták annak is, hogy miért járt kudarccal a keresztes háború hivatalos visszavonása. A budai polgár más meglepő dologról is írt: „Éppen mult hétfőn történt. Váradtól két mérföldnyire. Fölkerekedtek a nemesek szolgáikkal, mintegy ezren, hogy a keresztesek ellen vonuljanak. A keresztesek ötszázukat agyonverték, míg a keresztesek ötvenen sem vesztek. El sem mondhatom nektek, hogy milyen csodálatos, hogy ez ilyen furcsán meg* ,,Megvallom bizony én, nincs mód felhánynom atyáim címereit, rangját, diadalmakat ők nem arattak: ámde ha itt az idő s kívánja az ügy, mutatok fel lándzsát és lobogót, pajzs és kardot buzogánnyal, sebhelyet is számost, mik testemet összemetélték. Ily címert nyertem veritéken az önnön erőmből, s büszke vagyok rá, hogy nevem ily címer nemesíti. Szebb e nemességem, drágább, mint az, mit a léha nagyratörés szerzett álérdemekért igaz úton vagy csak igaztalanul, s örökölték azt az utódok. Választott nép vagy. Feli A mennyei Mennykövezőnek, megfeszített Krisztus jelvényét tűzd ki ruhádra, hódolván hordozd Megváltónk drága keresztjét s indulj kész szívvel, mert csillagok Istene indít, hogy letiporjuk a bősz törökök seregét s odavesszen. Én legelöl járok, legelöl az ezernyi veszélyben. Élen elöl vonulok, én rontok a harcba először. Hadd perzseljen a nap, hadd verjen a szél meg a zápor és ha a mennykő zúg, istennyila engemet érjen. Fáradságotokat könnyítse, hogy osztozom abban mindenkor magam is. Telelünk takarótlan a puszta csillag alatt fagyban, szikkadt homokon heverészek és veletek közösen szundítok el én a szabadban. Nem félünk italért fejszézni jegét a folyóknak. Mind legyen íme egyért, és minden egyes valahányért! Rajta tehát, társak, most rajta, kövessetek engem! Hadd lássuk, ki vitéz, most állja, mutassa a próbát. Jó tisztesség és példás virtus lesz a célunk. Harcba megyünk; bezzeg vár ott sokféle viszonság: persze, ki már a világ ügyeit-bajait kitanulta, több türelemmel fog helytállni a fergetegek közt. Rajta tehát, társak, most rajta, kövessetek engem! Hogyha a szent törvény védelmét ősi hitünknek ránk bízá, s minekünk kell mostan a harcba kiszállnunk adjatok énnékem törvényt és arra hatalmat, hadd legyek én a vezér — s épségben visszavezetlek!" Dózsa kivégzése. A budai polgár levele bővített változatának címlapja 17