Budapest, 1972. (10. évfolyam)

9. szám szeptember - Fekete Gábor: Fővárosi őrjárat V.: Az alapító városrész (Óbuda)

A Flórián tér. Csigó László felvételei kocsi megjelenésekor szánják rá magukat a költözésre a cserébe kapott távfűtéses, loggiás, napsugaras összkomfortba. Ami tény: Óbuda ma a főváros leggyorsabban, leglátványosabban fejlődő kerülete, következésképp büszkesége is. Központjában 12 ezer családi otthon épül, s ugyanennyinek a felhúzásához készülnek Békásmegyeren. Ez a közeli jövő; ami a nyolcvanas éveket illeti, Csillaghegyen öt és fél ezer, a Kaszás-dűlőben 2500, az Aranyhegyen négyezer, Újlakon 3500 család telepedhet majd le új falak közé. Szerény számítások szerint két évtized sem telik bele, és 150 ezer ember — Miskolc népességének megfelelő lélekszám — gyarapítja a III. kerület népességét. Mindehhez hozzátartozik az, hogy e városrész: „alapító tagja" a száz évvel ezelőtt egyesült fővárosnak. Csakhogy amíg Pest és Buda fogalmába egy sereg kerület tartozik, Óbuda egyedüli, kizárólagos és konkrét birtokosa egy területnek, egy elnevezésnek. Óbudainak lenni mindig is megtiszteltetést, jó értelemben vett „gőgöt" jelentett; a lakosság-csere, amit a nagyarányú építkezés hoz magával, nemhogy csökkentené, hanem erősíti ezt a különleges öntudatot. Az újdonsült óbudaiak zöme nemcsak érdekből, hanem szívvellélekkel is magáénak vallja szűkebb hazáját, gyönyörködik újjáéledésében, s amenynyire sürgeti, annyira sietteti is azt a maga erejéből. Visszatérve a városrekonstrukciós munkálatokhoz: 1967-ben bontották le az első házsorokat, a következő esztendőben már megkezdődött az építkezés. A tervezett 12 ezer lakásból az elmúlt hetekben avatták fel az ötezrediket. Eddig ezer új lakáshoz átlagosan 360 régit kellett bontani; a vénséges utcasorokhoz, a városközpont másirányú rendezési kívánalmaihoz képest ez nem is rossz arány. A szanálások tömege természetesen emberi problémák tömegével is jár, a tanácsiak, a pártmunkások, a nyugdíjas társadalmi aktívák, a „népnevelő" gyári dolgozók fáradhatatlan tájékoztató, meggyőző munkájára van szükség, amíg a vasgolyó az emelőről nekilódulhat a rozzant, aládúcolt vályog- és téglafalaknak, megtisztítva a terepet a házgyári panelek áradása előtt. A szanálások során többnyire nem is lakáskérdések, hanem emberi sorsok kerülnek napirendre; sokan olcsóbérű cserelakást kérnek a kártalanításkor rendelkezésre álló szövetkezeti otthonok helyett, mások nem hajlandók Óbudán kívül élni — 15 ezer nyugdíjast kötnek eltéphetetlen szálak ehhez a városrészhez —; ismét mások a szanálás kárpótlásául nemcsak új, hanem több és nagyobb lakást követelnek. A tanács lakásosztálya számára minden egyes család, minden egyes ember hetekig tartó, hónapokig húzódó személyes ügyet jelent, s nyomban megállapíthatjuk: az irdatlan munkatöbblethez bizony vajmi csekély az egy főnyi létszámtöbblet, amelyet a tanács részére engedélyezett a főváros. Következzék néhány jellegzetes mozaik a ma Óbudájáról. Nem protokolláris szempont követeli meg, hogy első helyre tegyük a Fő teret; sokkal inkább annak a törekvésnek az ábrázolása, amely a sajátos hangulatú, patinás óbudai körzeteket át kívánja menteni a jövőbe. A Fő tér már ízelítőt ad a műemlékvédelemből, hiszen egyike lesz a kerület rezervátumainak, ahol megőrzik a múltat. A tanácsháza, a Zichy-kastély, a kis üzleteknek otthont nyújtó földszintes házak bezárta négyszög, a kockaköves térséggel — külsőleg érintetlen marad, legfeljebb egyetlen régiséggel gyarapodik: ide költöztetik a híres-neves Sipos halászcsárdát, amelyet jelenlegi helyén lebontanak. A Zichy-kastélyt belül eredeti formájában állítják helyre. Rezervátum lesz a Mókus utca — Tanuló utca — Templom utca környéke is, szemben az Árpád-híd bejáratával. A megragadó formájú, egykori óbudai Selyemgombolyítóból, ebből a XVIII. századbeli, Harrer Pál utcai épületből is alighanem sikerül végre kiköltöztetni a lakókat, mint ahogy Aquincumtól s a Fő téri középkori prépostsági templom romjaitól a Krúdy-házig a varázslatos emlékek többségét is eredményesen konzerválják. Óbudának, a múzeumvárosnak száznál is több, megőrzésre valóban érdemes műemléke Gallia, Britannia, Germánia, Itália közös múltját éppúgy idézi, mint az újkor megannyi hagyatékát, s a tízemeletes modern házsorokkal együtt nemcsak a százesztendős, hanem a kétezer éves Budapestről is teljes keresztmetszetet ad. Néhány szót a városi életről és gondokról. A kerület közlekedésében ismét tükröződnek az oly gyakori óbudai kontrasztok. A városrész 150 kilométernyi útvonalának 40 százaléka még földút, ami nem kis türelmetlenséget szül a modern lakónegyeden kívüleső óbudaiak körében. A tömegközlekedéssel még nincs minden rendben; az ezrével, tízezrével özönlő új letelepülők talán a 6-os autóbusz, a 106-os gyorsjárat révén kapták eddig a legtöbb segítséget. Már lényegesen gyérebben indulnak a 84-es és a 86-os járatok, pedigakerületben dolgozó, de onnét kiköltöztetett lakosok közül igen sokan Kelenföldön kaptak új otthont, s a zavartalanabb összeköttetés igen fontos lenne számukra. Van-e valami „pesties" Óbudán? Nos, akad. Például a Vörösvári út. Itt el lehet sétálgatni vasárnap délutánonként, „összefutni" emberekkel, ismerősökkel, egy kávéra betérni a presszóba, hűs árnyékot találni a ki nem irtott lombos fák alatt, gazdag kirakatokat nézegetni a sorházak tövében; egyszóval megkapni a mozgást, pezsgést, fényt, színt, nagyvárosi hangulatot, amelyet egy korzó nyújtani tud. A kommunális ellátás javítása és a közművesítés gyorsítása Óbuda idei fejlesztési 21