Budapest, 1972. (10. évfolyam)

9. szám szeptember - Fekete Gábor: Fővárosi őrjárat V.: Az alapító városrész (Óbuda)

programjában kiemelt helyen szerepel. A városrész vízcsőhálózata több mint három kilométerrel bővül; az év végére a Hegy utcai, Árok utcai, Kékfestő utcai, Akácfa utcai, Királylaki úti, Mátyáshegyi úti, Óbor utcai, Saroglya utcai — jólesően ízlelgetjük az elnevezéseket — lakások sokasága már vezetékből kapja az ivóvizet. Húsz óbudai utcában korszerűsítik a közvilágítást, s csupán modern lámpatestek beszerzésére mintegy félmillió forintot fordítanak. A Nagyszombat utcai háztömbök között tágas játszótérrel gazdagodtak a nyáron a kerületi gyerekek, a Zápor utcában a labdapályákkal, ping-pong asztallal, hintákkal, rönkvárral felszerelt játszótér is az ő örömüket szolgálja az év dereka óta. Szólni kell Békásmegyerről is, a tömeges lakásépítkezés soron következő budapesti színhelyéről. A tervek készek, az előkészületek a kivitelezésre megkezdődtek, sőt már kirobbant az első parázs vita is: a gázvezetékek szükséges áthelyezése miatt ugyanis harminchat nemrég épült családi házat ítélnek bontásra a tervek. Tulajdonosaik érdekeit a kerületi tanács erőteljesen védelmezi, merjük remélni, hogy sikerrel. Nincs olyan műszaki akadály, amely indokolhatná a tervezett lépést. Marad még a nyitott kérdés: fővárosi lakosok, akik mégoly rossz — vagy éppen semmilyen — lakáskörülményeik ellenére is viharosan tiltakoztak Újpalotára szóló lakáskiutalóik ellen, vajon mit szólnak majd, ha a belterületről még távolabbi városperemre kell költözniük? Nos, a szentendrei HÉV révén harminc perc alatt juthatnak majd el a Belvárosba, ami teljességgel elfogad ható utazási idő. Arról a vonzerőről nem is beszélve, amit a szemgyönyörködtető környezet, a hegyvonulatok karéjába fogott Békásmegyer szépsége jelenthet az odatelepülök számára. ,,Mi lesz veled, Római?"—a szónoki kérdést minden évben százezrek teszik fel; mindazok, akik nyaranta e partszakaszt ellepik. A legnépszerűbb budapesti üdülőhely különleges előnye, hogy a szabadba, napfényre, vízre vágyó fővárosi lakosoknak nem kell a túlzsúfolt pesti strandokon szoronganiok, a Velencei-tóra, a Balatonra „bumlizniok"; a Miklós téri autóbuszok, a szentendrei HÉV-szerelvények, ha nem csekély zsúfolódás után is, de hamar odarobognak velük. A többit rá lehet bízni a nyárra és a folyóra; márcsak azért is, mert errefelé nincs más, aki megbízatást vállaljon. A Balatonnak és a Velencei-tónak, a Duna-kanyarnak és Ráckevének van intéző bizottsága, a Római-partnak nincs. Gazdája sincs, mert e szerep ellátásához hatáskör és pénz kellene. 1965-ig a Fővárosi Tanács volt a gazda; ráköltött a Római-partra huszonegynéhány millió forintot, hozzálátva a frissiben elkészült rendezési tervek megvalósításához. Aztán a Magyar Testnevelési és Sporttanács, pontosabban a Sportlétesítmények Vállalata vette át a gazda szerepét. Állami dotáció híján, nélkülözve bármiféle különösebb jogkört, úgy gazdálkodik, ahogy rendkívül szerény lehetőségei engedik. A part mentén a fakabinok hosszú-hosszú sora korhad. A kereslet óriási lenne új csónakházak iránt, a vállalat azonban nem tud építtetni. Ha igen, akkor is jobbára csak üdülőszállókat. Hogy miért? Egyetlen 200 férőhelyes csónakház, öltözőkkel, 10—12 millió forintba kerülne. Ha a továbbiakban a fenntartására, a rezsi re egy fillért sem költenek, akkor is majd egy évszázadig tartana, amíg a beruházás megtérülne az átlagosan 600 forintos évi bérleti díjakból. (Egyébként e díjakból jelenleg az egész parton összesen négy és fél milliós bevételt vallhat magáénak a vállalat, ennél még az agonizáló kabinsorok életben tartása is többe kerül évente; erre viszont éppen az üdülőszállók adják a fedezetet.) Bontani nem lehet a roskadozó, vén csónakházakat, mert — nincs miből másikat építeni. És a tanácsok? A kerületinek egymillió forint gyűlik össze az üdülőhelyi díjakból; jó, ha ennyiből finanszírozni tudja a közvilágítást, az apró fenntartási munkák költségeit. A Fővárosi Tanács erejéből csak a terület védelmére, a tervezésre futja. A Római-part árterületen fekszik; valahányszor a Duna kiönt, csatatérré változik az üdülőhely. Csupán a folyó mederszabályozására készült tervek is félmilliárdos kiadásra adnak prognózist. Reménytelen I enne hat a jövője a Romai-partnak, amely még így is, ázottan, kopottan, porosan, oly sok kellemes üdítő órát nyújt a budapestieknek? Nem. Annyi bizonyos, hogy helyesebb lenne egyetlen kis vállalat helyett fővárosi hatáskörű szerv, társadalmi bizottság gondjaira bízni a területet. Ugyanis nem csupán egy sportnegyed, hanem egy metropolis üdülőhelyének fejlesztéséről van szó. Az útépítéshez, a régóta tervezett és oly várva várt széles, egybefüggő parti sétányhoz a KPM, a partvédelemhez a vízügyi szervek támogatása lenne nélkülözhetetlen. A fejlesztés kedvező lehetőségeit tárja fel a Békásmegyeren induló lakásépítkezés, hiszen — a többi között — annak csatornázásához a Római-partot is csatornázni kell. Amihez viszont sem millió, sem ezer forintokra nincs szükség: a magánházak és a közületi üdülők tulajdonosainak — s ezt a szó valódi értelmében írjuk — legalább a saját portájuk előtt kellene söpörniük, rendet, tisztaságot tartaniuk. Egy idő óta a kerületi tanács udvarias hangú levélben kérleli őket ennek az elemi kötelességnek a teljesítésére — egyelőre kevés foganattal. Ugyanígy nem sok meghallgatásra talál az üdülővendégek, a partlátogatók igazán szerény kérése: rendeljék már el az illetékesek a rendszeres szúnyogirtást! És az ipar? A Pamutnyomóipari Vállalat, a Budapesti Rádiótechnikai Gyár, a Mechanikai Mérőműszerek Gyára, a Mezőgazdasági Gépgyár és a többi üzem, vállalat, intézmény dicséretre méltóan veszi ki részét Óbuda fejlesztéséből, támogatván Az egykori Seiyemgombolyitó épülete (Balla Demeter felvétele) A Fő tér, a Tanácsházával