Budapest, 1972. (10. évfolyam)
9. szám szeptember - Szépvölgyi Zoltán: Az európai fővárosok együttműködésének lehetőségei
ságának alapvető szükségleteit biztosító közművek tevékenységével. Elsőnek az ivóvízellátás kérdését említjük. Ismeretes, hogy a városi lakosság létszámának em elkedése, az üzemek vízfogyasztásának fokozódása a természetben rendelkezésre álló vízkészletnek egyr e nagyobb mérvű igénybevételét eredményezi. Az ENSZ különbizottsága már az 1960-as évek derekán jelezte, hogy az 1970-es években a fogyasztásra alkalmas ivóvíz a legnehezebben megszerezhető nyersanyagok egyike lesz. Budapest a nagy vízhozamú Duna és a Dunamenti talajok természetes szűrőképessége miatt viszonylag kedvező helyzetben van. Jelenleg még a város ivóvízszükségletének kétharmad részét parti mederszűrésű kutakból nyerjük, s városunk csak egyharmad részben szorul közvetlen felszíni vízkivételre. A Duna fokozódó elszennyeződése azonban olyan jelzés, amelyet nagyon komolyan kell vennünk. Ha ennek a folyamatnak idejében nem tudunk véget vetni, akkor nemcsak a felszíni vízkivétellel lesznek nehézségeink, de a szennyeződés előbb-utóbb a partmenti kutaknál is jelentkezni fog. A levegőtisztasági igények hozták előtérbe a fűtőenergia megválasztásának és felhasználásának kérdését. Budapesten is előtérbe kerültek a szilárd tüzelőanyagokkal szemben a folyékony és gázhalmazállapotúak. Városunk távfűtési hálózata épülőben van. Az összes új lakótelepet már ily módon látjuk el hőenergiával. A városközpontra vonatkozóan olyan rendelkezést hoztunk, amely e területen a szilárd halmazállapotú tüzelőanyagok használatát megtiltja, a gáztüzelésre való áttérésnek pedig rövid határidőt szab. 3. Műemlékvédelem — városközpont. A második világháború súlyos pusztításai nyomán óriási feladat várt reánk, hogy megmentsük városunk történelmi múltjának alkotásait. A műemléki értékű épületek százainak állagmegóvásáról kellett gondoskodnunk, majd a legsürgősebb feladatok teljesítése után megkezdődhetett a gondos tudományos vizsgálatokkal, több esetben régészeti feltárásokkal kísért helyreállítási munka. Műemlékvédelmünk jellemző vonása, hogy nem egyes épületekre korlátozza munkáját, hanem történelmi, városképi együtteseket kíván csorbítatlan szépségben, s tudományos hitelességgel a jelen és jövő nemzedékek számára átmenteni. Annak, hogy városunk múltját miképpen igyekszünk a jelen rohamos fejlődése közepette is megóvni s véle egybeötvözni, jellemző példája a napjainkban újjáépülő Óbuda. Az új, modern lakónegyedek háztömbjei azon a területen épülnek, ahol hajdan a római Aquincum terült el; így a földmunkák során számtalan ókori maradvány kerül elő. Több római épületmaradványt régészeink tudományos vizsgálaton alapuló javaslata alapján in situ őriztünk meg, az új lakóházak alagsorában, földszintjén alakítottunk ki kis „helyszíni múzeumokat"; az új városrész polgárai így nap-nap után találkoznak lakóhelyük ősi múltjával. Budapest történelmi városmagja két részből áll, amelyek a Duna két partján, egymással szemben helyezkednek el. Közülük a budai Várnegyed a középkorban királyi székhely volt, és kormányzati központ jellege egészen a második világháborúig fennmaradt. A Budapest felszabadításáért vívott harcok során ez a terület szenvedte a legsúlyosabb károkat, az épületek helyén úgyszólván csak kiégett, üszkös romok maradtak. A helyreállítás folyamán ennek a városrésznek a szerepe alapvetően megváltozott a szocialista Budapesten. A volt királyi palotát kiállítótermek, múzeumok és könyvtár, a Várnegyedet nagyrészben tudományos intézmények, színház, szállodák, vendéglátóipari létesítmények elhelyezésére szánjuk. Ezek a létesítmények részben már működnek, részben építés alatt állnak. Ez a célkitűzés lehetővé tette a történelmi-művészeti értékű épületeknek a műemlékvédelem igényeinek megfelelő helyreállítását és korszerű felhasználását. A Várnegyed fővárosunk egyik jelentős kulturális és idegenforgalmi központja lett. Más jellegű problémát jelent a pesti oldalon fekvő városközpont, amelynek intézményei a Duna mentén hosszan elnyúló, főútvonalakkal határolt kb. 2,5 km hosszú és 500 m széles Belváros területén helyezkednek el. E terület északi része elsősorban államigazgatási és gazdaságirányítási, középső része kereskedelmi-idegenforgalmi, déli része felsőoktatási-kulturális központként alakult ki. Az intézmények lakóépületekkel vegyesen helyezkednek el, ilyen módon a forgalmi igények megoszlanak. Ennek ellenére a forgalom lebonyolítása egyre nehezebbé válik. Az intézményigények egyre növekednek, a terület sűrű beépítettsége miatt azonban újabb épületek elhelyezésére alig van lehetőség. E problémák megoldását több úton kívánjuk megközelíteni. Az egyik út: a mai városközpont korszerűsítése, az oda nem illő intézmények, raktárak kitelepítésével, az elavult épületek lebontásával; az így felszabaduló telkek egy részét gépkocsiparkoló-garázsok céljára használjuk fel. Létesítettünk egy gyalogos üzletutcát; ehhez csatlakozóan az épületek földszintjeinek felhasználásával passzázs-rendszert építünk. A másik megoldás megkívánja a városközpont területének növelését. Erre a célra mindenekelőtt a Belvárostól keletre fekvő, elavult városrészt lehet felhasználni, megfelelő átépítéssel. Nehezíti az átépítést a terület igen sűrű beépítettsége, különösen a szanálandó és az egyidejűleg máshol elhelyezendő lakások magas száma. Átmenetileg „építési tilalom" kimondásával biztosítjuk, hogy ezen a területen ne kerüljön sor olyan építkezésekre, amelyek a tervszerű rekonstrukció végrehajtásának útjában állnának. A városközpont tehermentesítését szolgálja az ún. „városrész-központok" rendszerének kialakítása: a Duna bal partján három, a jobb parton is három ilyen városrész-központ létesítését határoztuk el. Ezek mindegyike 200 000-300 000 lakosú városrészek lakosságának intézményekkel, áruházakkal, szórakozási lehetőségekkel való ellátását teszi lehetővé; ezzel egyidejűleg a városközpontot tehermentesíti. E központok mindegyike, a földalatti gyorsvasút révén, közvetlen összeköttetésbe kerül a történelmi városközponttal. Megvalósításukra a külső kerületek rekonstrukciójával párhuzamosan, folyamatosan nyílik lehetőség. Az új irodaházak és más jelentős intézmények zömét már ezekben az új városrész központokban helyezzük el. 4. Lakásépítés. Budapesten a lakáskérdés megoldása a városvezetés egyik legfontosabb feladata. A város 2 millió lakosára kereken 630 ezer lakás esik (ebből több mint 18% a legutolsó 10 évben épült). Ez egy lakásra átlagosan 3,2 lakost jelent, ami önmagában nem kedvezőtlen szám. Ha azonban azt tűzzük ki célul, hogy ne csak minden családnak és családtöredéknek, de minden egyedülálló felnőtt lakosnak önálló lakása legyen, még jelentős mennyiségű lakáshiányt állapíthatunk meg. Ehhez hozzájárul az ún. minőségi lakáshiány, ami a lakások nem megfelelő nagyságában, kedvezőtlen elhelyezkedésében és felszereltségi hiányaiban jelentkezik. Célunk a lakásépítés meggyorsítása: minél rövidebb idő alatt, minél több lakás építése. Munkaerőhiánnyal küszködünk, ezért különösen fontos, hogy ezt a feladatot lehetőleg kevés élőmunka-ráfordítással oldjuk meg. Előtérbe került a lakótelepek építése. Egyik fő törekvésünk, hogy a házgyári technológiák felhasználása mellett az épületek megfelelő csoportosításával, változatosságával, az intézmények, üzletcsoportok elhelyezésével, az építkezésekkel egyidejűleg végrehajtott parkosítással biztosítsuk lakótelepeink otthonosságát, egyben városiasságát. Különösen az utolsó öt évben vált jelentőssé a lakótelepek építése. Ezek számára három házgyár készíti az épületelemeket. Több helyen tízezres lakásszámot megközelítő, vagy azt meghaladó nagyságú lakótelepek építése folyik, rész-Az óbudai lakótelep (Csigó László felvétele) IflGgJ 10