Budapest, 1972. (10. évfolyam)

8. szám augusztus - Zolnay László: Pest-Buda iskolaügye az újkorban

A pesti egyetem 1835-ben Város az időben XXXIX. Zolnay László Pest-Buda iskolaügye az újkorban Az 1686. évi felszabadító ostromkor — írják a szemtanúk — úgy égett Buda, a palota, mint koponya, amelybe gyertyát dugtak. A hajdani kincses Budán, a reneszánsz egykori első — Alpokon-inneni — állomáshelyén nemcsak a paloták, házak égtek ki. Kiégtek a lelkek is, a koponyák — a szó szorosan vett értelmében. A törökök műveltsége a magyarokban alig hagyott nyomot. De meg Pesten és Budán is alig maradt magyar család. A felszabadító sereg magyar katonái szétszéledtek, az új honfoglalók pedig — kisebb részben „rácok", nagyobb számban németek — sem a régi magyar, sem a török kultúrából nem ismertek semmit. Buda hét középkori iskolájának éppen úgy a helyét sem tudták, mint ahogyan Pest két alsófokú iskolájának emlékezete is elenyészett. Mindent újra kellett kezdeni! S talán nem túlzás, ha azt mondjuk: hősköltemény volt az iker-főváros művelődésének újkori története. A hősköltemény azokkal a vad martalócokkal kezdődik, akik 1686-ban — lettek légyen osztrákok, magyarok, poroszok (brandenburgiak), vagy rácok — sem istent, sem embert nem kímélve gyilkoltak s kutattak zsákmány, rabszolgaként eladható fogoly s török lány után. S végződik — a városegyesítés idejére — Budapest európai rangú egyetemeivel, színházaival, operájával, akadémiájával s azokkal, akik e holt intézményeket átlelkesítik. Ennek a bő másfél évszázadnak oktatásügyét mérjük most fel. Azzal a meggondolással: csakis tanult, művelt emberek fogadják be, igénylik és teremtik rneg az irodalmat, a sajtót, a tudományt, a művészetet, színházat, muzsikát. A Budai Királyi Főgimnázium é iskolai füzet belső címlapja (Kiscelli Múzeum kéziratgyűjteménye, Szöllősy Miklósné reprodukciója)