Budapest, 1972. (10. évfolyam)

7. szám július - Fekete Gábor: Fővárosi őrjárat III.: A „csendes” városrész

Szanálás Ó-Kispesten ,.Egy nap Kispestért" Az idős kispesti nemzedéket azonban másképp is szolgálni kívánja a tanács. Kőbánya határában, a kispesti Kiserdőt a kerület leendő Városligetévé, pihenőparkká varázsolják, utakkal, közvilágítással látják el, padokat, sakkasztalokat helyeznek el. Az idén induló „Egy nap Kispestért" mozgalom nyitánya ez a munka, amelyre a kerületi lakosok és dolgozók ezrei jelentkeztek. Ez egyébként nem meglepő; a kispestiek közösségi érzése, összetartása, ragaszkodása és szeretete a kerület iránt igen intenzív; az egymás mellett sorakozó családi házak lakói „életfogytiglan" elkötelezték magukat szűkebb hazájuknak. Tizedik utcaszomszédjukat is kedves ismerősként tartják számon, összehozza őket a talpalatnyi kertekben zajló munka éppúgy, mint az öregség annyi közös gondja, baja. A speciális lakáshelyzet miatt a fiatalok nem maradnak meg a kerületben, nem is költöznek oda, az öregek viszont kihalnak. Ilyenformán a demográvalamiféle látványos nyomorenyhítő akcióval — ez volt a célja az uralkodó osztályoknak, amikor a két gémeskúttal és egy csőszházzal „ellátott" homokbuckás területen elrendelték a majd három évtizedig tartó telepi építkezést. A ma itt lakók nem telepi, hanem kispesti lakosoknak tekintik magukat; nem tartanak igényt semmiféle megkülönböztetésre és nincs is okuk rá. Talán a kerületi Ingatlankezelő Vállalat az egyetlen, amely nem bánta volna, ha a telepet más kerülethez csatolják. A fővárosban ugyanis először itt hajtottak végre a legutóbbi években először eredményes és „totális" sortatarozást, s a házkezelők költségvetése alaposan meg is érezte ezt. Mindenképpen érdemük, hogy megmentették a kis lakóházak százait az enyészettől, Tegyük hozzá: a lakók sem maradtak tétlenek. Megváltozott lehetőségeiknek és igényeiknek köszönhető, hogy a fürdőszoba nélkül épült családi otthonok 78 százaléka változott fürdőszobássá az utóbbi másfél évtizedben. Ily módon eldőlt az a több évtizedes vita is, amelynek témája: mi épüljön a Nagykőrösi út —Pannónia utca mentén elterülő, igen értékes, közművesített tágas telken ? A tisztasági fürdő terve sokáig és makacsul tartotta magát, mígnem a fürdőszoba építkezések eredményeként a tanács átadta a térséget a kispesti üzemeknek, ezek már építik rajta dolgozóik számára a mini-lakótelepet. A Wekerle-telep abban különbözik Kispest más részeitől, hogy lakosainak korátlaga — feltehetően a lakások állagával összefüggésben — fiatalabb. Mert ami Ó-Kispestet illeti, népessége a legöregebb az összes többi budapesti kerület között. Szinte nincsen ház, lakás, amelyet ne laknának nyugdíjasok — vagy kizárólag nyugdíjasok. Egészségügyi-szociális vonatkozásban ez a jelenség megkülönböztetett feladatokat ró a tanácsra. Nem véletlen, hogy Óbuda mellett először a XIX. kerületben szervezték meg a házi gondozást. A tanács sok tízezer forinttal járul hozzá azoknak a társadalmi munkásoknak a dicséretre méltó tevékenységéhez, akik a Vöröskereszt felhívására otthonukban keresik fel, s gondozzák rendszeresen az idős embereket. Az öregek ragaszkodnak családi otthonaikhoz, az egészségügyi intézményekig gyakran el sem tudnának gyalogolni, szociális otthoni férőhelyben sem bővelkedik a kerület. Jóllehet, Kispest száz férőhelyes, kertes szociális napközi otthonáról külföldi látogatók is nagy elismeréssel nyilatkoznak, ez ma már nem elégséges a nyugdíjasok kerületének. Ezért a tanács hamarosan telket ad a Wekerle-telepen, ahol öregek garzonházait építik majd fel; parkos, levegős környezetben, orvosi ellátást biztosítva, komfortos otthont nyújtanak a rászoruló öregeknek, akik — s ez nagy szó — Kispesten maradhatnak. A demográfiai jelenséget a kerületi rendelőintézet is alaposan megérzi: az öregkori betegségek uralják a diagnosztikát, a terápiát. A rendelő forgalma ezt akkor is megérezné, ha nem kellene „ráadásként" fogadnia még a József Attilatelep és a dabasi járás betegeit. Lakóház épitkezés A Petőfi téren