Budapest, 1972. (10. évfolyam)

7. szám július - Vedres György: Várostervezők gondjai

Vedres György Várostervezők gondjai i. Százhatvanezer igen nagy szám; pedig ennyi, 160 ezer budapesti család vár új otthonra. Egymilliárd még az űrrepülés korszakában is mérhetetlenül nagy szám; pedig csaknem ennyi ember, földünk lakosságának egyharmada igényel új lakást, mert egészségtelen körülmények között kénytelen élni. Az ipari vidékek túlnépesedése, a nagyvárosok körüli rohamos lakosságnövekedés, az úgynevezett agglomeráció, és nem utolsósorban az emberek egyre magasabb szintű, tömegesen jelentkező igényeinek kielégítése mind több és több, mind jobb és jobb új lakás megteremtését teszi szükségessé. Az európai országokban például a háborúktól örökölt katasztrofális helyzeten mitsem változtatna évente kétmillió kétszobás lakás megépítése, hiszen ennyi lakás csupán az egy év alatt létrejött népszaporulat igényeit fedezné. Hazánkban is számolni kell azzal, hogy az elkövetkezendő évtizedekben átlagosan évi 0,7 százalék a becsült népességnövekedés. Az elgondolkoztató számok felsorolásának végére kívánkozik az Egyesült Nemzetek Szervezete Népességi Osztálya által készített becslés, amely szerint a következő harminc évben földünk jelenlegi népessége megkétszereződik. Ilyen körülmények között vált az építészet halaszthatatlan feladatává a lakások tömeges „termelése", s egyúttal minőségi meghatározása; ezt követően pedig a tömeges lakásépítés színvonalának fokozatos fejlesztése. Kétségtelen, hogy ez a társadalmi igény alapjaiban változtatta meg az építész feladatairól és munkájának jellegéről vallott hagyományos elképzeléseket. Hiszen az építészet napjainkban csak akkor felelhet meg az építőművészet évezredek óta kialakult humánus szempontjainak, ha a társadalom szükségleteit kielégíti. Ez a megállapítás még akkor is igaz, ha korunkban az építészet nem képviseli a tudományban és a művészetben megtestesült kultúra mindenek felett álló csúcsát, amint képviselte az egyetemes történelem elmúlt századaiban. Az építéshez szükséges anyagi lehetőségek, eszközök sehol sem korlátlanok. Éppen ezért világszerte többé-kevésbé azonos nagyságrendű, csökkentett belső magasságú, kedvezően kis alapterületű, tehát minél kisebb költséggel megvalósítható lakásfajták építésére törekedtek. Ezt a megoldást a társadalmi változások, az igények kiegyenlítődése, az emberek életformájának egyszerűsödése is szükségessé tette. A lakások gazdaságos és tömeges létesítésének alapfeltétele volt a társadalmi fejlődéssel párhuzamosan a technikai haladás, az építés gépesítése, a korszerű építéstechnológiák megteremtése, a gvárszerű lakástermelés megvalósítása. A technika fejlődéséhez tartozott a lakások igényesebb felszereltsége és berendezése, hiszen enélkül a lakásterületek észszerű csökkentése elképzelhetetlen lett volna. Világszerte számtalan létesítmény bizonyítja, hogy az építészek és várostervezők a szűkre szabott anyagi keretek ellenére művészi igénnyel teremtették meg az új típusú lakóházakat és épületegyütteseket. A korszerű családi házak, ikerházak, földszintes és emeletes sorházak, a többlakásos „kockaházak", a többemeletes sávházak, a magas pontházak — hogy csak a legismertebbeket említsük — létjogosultságot kaptak a velük együtt születő új településformákban. A korszerű építési igényekkel párhuzamosan, beépített és újfajta mozgatható berendezések sokaságával fejlődött magas színvonalúvá a belső környezetalakítás. Ez a folyamat természetes volt, hiszen a lakás és berendezése szétválaszthatatlan egységet alkot. Mit jelent ez mindenekelőtt a lakók számára? Az építészek — az előzőekben vázolt körülmények figyelembevételével, a társadalmi szükségletből és az adott anyagi lehetőségekből kiindulva — nemcsak egyszerűen a helyiségek logikus egymás mellé kapcsolásával tervezik meg a lakásokat, hanem figyelembe veszik az emberek otthoni tevékenységét, a családok mindennapi életét, a helyi sajátosságokat, a lakásban elhelyezendő személyek számát, korát, nemét, foglalkozását stb. Ennek alapján az életmegnyilvánulásaikhoz szükséges berendezési, felszerelési tárgyakat felsorakoztatva, általánosítják — nemcsak fiziológiailag, de pszichikailag is — a szükséges térigényeket, és a kellemes otthonról alkotott elképzeléseik érvényrejuttatásával törekednek a legtökéletesebb lakásfajták létrehozására. így alakulnak ki például a nálunk közismert típusok; nagyságrend szerint: egyedülállóak, gyermek nélküli házaspárok részére a garzon, illetve az egyszobás, azonos nemű gyermekes családok részére a másfélkét szobás, különböző nemű gyermekes családok részére a két és fél-három szobás lakások; foglalkozás szerint: a bányászlakások, mezőgazdasági dolgozók lakásai, városi dolgozók lakásai, öregek otthona stb. A rohamosan növekvő lakásmennyiség igénye fokozatosan előtérbe állítja az üzemszerű építési technológiákat; ezek még kötöttebb általánosítási feltételeket támasztanak az építészek iránt. Ez az úgynevezett flexibilis, „hajlítható", rugalmasan alkalmazható megoldások megteremtésének irányába viszi a tervezést. Ez azt jelenti, hogy az építészek sokféle célra alkalmas építőelemek kialakítására törekszenek, mert ezekből sokrétűen használható lakások és változatos formájú épületek, illetve épületegyüttesek készíthetők. Mind-