Budapest, 1972. (10. évfolyam)

6. szám június - Vargha Balázs: Irodalmi városképek: Szabó Dezső III.

Irodalmi városképek Vargha Balázs Szabó Dezső pesti tablói III A Philadelphia és a Centrál Az író és számos képmása regényekben, elbeszélésekben, úgy szokott megistenülni, hogy egy budai kiskocsmában, kenyér, szalonna, bor mellett dúdolni kezdte: Ki tanyája ez a nyárfás. . . Az alkotás nyugalmát pedig a Philadelphia kávéház ablakfülkéjében nyerte meg a sorstól. (Az Alagút utca és a Krisztina körút sarkán most élelmiszert árulnak az egykori kávéház helyén.) Majdnem húsz éven át ült ott szobrot a Philadelphia kirakatában. Tisztelői és gyűlölői szerettek arrafelé kerülni, hogy áhitatos, vagy megvető pillantással illessék az üvegen keresztül. 1925-ben, a Segítségben már úgy írta le a Philadelphiát, mintha tudta volna: itt lel majd azilumra a verekedések és vereségek éveiben: „Ahogy belépett a kávéházba, hol fiatalabb éveiben annyi kedves órát töltött s hova annyiszor menekült később, hogy fázó magánosságát mégis emberarcokkal dörzsölje körül, valami meleg zsongást érzett a testében. A Horváth-kert kövér rügyekkel, lenge levéltenyerekkel gazdagodó fái boldog világos zölddel verték be a napot a hatalmas ablakokon s mosolygóvá és jóvá tették az emberarcokat. Az ős, megoszthatatlan budai csendben csendes emberek itták a reggeli kávéjukat. Huszonöt évvel ezelőtt ugyanazokat az arcokat, ugyanazokat a mozdulatokat, mosolygásokat és csendet látta itt. Még a kassza-hölgy, egy anya-féle arcú, tisztes komolyságú nő is ugyanaz. És az örök Sándor, a fizető pincér, aki már annyira ismeri Budát, hogy minden elhaló budai ember sírjánál meg tudja mondani: hány kiflit és hány csésze kávét visz le magával a föld alá. Ez azörökkévalóság kávéháza, a csend szelíd szigete, ahol nincs párt, nincs vélemény, nincs felekezet s más könnyű gyilkossága a Káintól elszaporodott világnak. Csak pihenés, mosolygás és habtalan csend." Azért kell megbecsülnie — ez esetben Boór Bálint szobrászművész jelmezét öltve fel — a békének ezt a kávéházi szigetét, mert máshol, ahova mehetne, pártok, klikkek, titkos összeesküvők rontják a levegőt. A Centrálból a modernség megszállottjai riasztják el. „Micsoda zseniális köpés tízezer év rothadt kultúrájára — lelkendezik egy göthös fiatalember Kurt Schwitters dadaista verseit mutogatva — nem érzelemverkli, nem giccskirakat többé a művészet. Kurrogok, kukorékolok, dadogok, ciripelek, amint a kozmosz szekszualitása kitermeli azt belőlem, mint a madárból, az üzekedő kutyából, a szélrázott fából." Schwitterst és pesti rajongóját kockázat nélkül gúnyolhatta. De ő rádupláz a jólsikerült karikatúrára, egy gyufaárus kislányt jelölve ki döntőbírónak a modern művészet vitájában. „Ős frisseséggel ömlő, édes gyermekhang énekelt a fülünkbe." A rongyaiban is gyönyörű tízéves kislánynak, méltóságos cukrosbácsik kiszemelt ínyencfalatjának megmutatnak a kávéház művészvendégei egy Picasso („Piccavia") reprodukciót, amelyet egymásnak úgy magyaráztak meg: „Ez a középső vízszintes cső s a köréje szilárdított tetraéder jelenti a gyomrot. A hátsó cső a hátgerincet. Az első egyenes és görbe apró csövek rendszere a mellet és az ágyékot. Fenn a ventillátor-szerűen mozgó motor a fejet. És íme: a csövek egész világa a bőven csorduló csap felé rohan, hiszen az egész anyaság nem más, mint egy szoptató gépezet." A kislány így fejti meg a Francia anya című kép rejtvényét: „— Ez kávémasina. — Nem, fiacskám. Ez egy mama, a te mamád. A gyerek még egyet pillantott a képre, aztán ömlő mézű édes kacagás gőgicsélt ki belőle. Fürtjeit belerázta a kacagásba: — Oh, nem. .. ez hülyeség... az én mamám szép asszony volt, nem masina." Szabó Dezső a kislánynak nemcsak az ítéletét dobja mérlegre, hanem magát a figurát is, a Murillo utcagyerekeinél sokkal édeskésebb zsánerkép-angyalkát. De ha maga Boór Bálint, a monumentális szobrász kapaszkodna bele a mérlegbe, az sem lenne elég ellensúly ennek a Piccaviának a kibillentésére. Fehér Rózsa Asztaltársaság A Segítség legbátrabb lapjain történelmi hitelű torzképet rajzol egy titkos asztaltársaságról. Keserű paradoxon: ellenforradalmárok titkos társasága az ellenforradalmi Magyarországon. Leiter bíró sorozatos irányváltoztatással, kacskaringós úton megy az összejövetelükre, el-elejtve zsebkendőjét, kalapját, bicskáját, hogy feltűnés nélkül hátra figyelhessen: nem követik, nem figyelik-e. Mindez persze felesleges óvatoskodás, játék a játékért, mint mikor Tom Sawyerék megadták a módját Jim, a rabszolga kiszöktetésének. Mert a Gyorskocsi utcai sváb kocsma hátsó rejtekszobájában a nemzeti közélet feddhetetlen kitűnőségei várják Leiter bírót. Köztük Sauer Aurél gróf. A gróf ősei bajor mészárosok voltak, a kilencágú koronát Mária Teréziától nyerték. „A fiatal Aurél gróf a háború alatt a második hadtest fővezérségénél teljesített valami szelíd veszélytelenséget az ungvári főreáliskola épületében. . . A két forradalom alatt a bécsi lukszus-bordélyokban tompítgatta hazafias fájdalmát. A kommün bukása után az első percekben hazarohant, s minden örökölt szadizmusával ellenforradalmár és keresztény, minden elfutott gyávaságával hős lett. Hozzácsatlakozott egy szétkóborló csapathoz s a téboly irtózatos raffináltságával etette torkig az örök hiénát. A kenyér, a védő vér, a fenntartó verejték szomorú parasztjait maga akasztgatta fel kesztyűs kézzel. Egynek átharapta a torkát s a szájába szétcsorduló vért az áldozat arcába köpte. . . Sauer mellett Feichtinger Károly ült nagyon zord, nagyon Mussolini, nagyon összeesküvő arccal. Mellette, óriási fekete keretű, fekete-szárú szemüveggel a híres Kohlbauer páter, ajkán lemoshatatlan gúnyos mosolyával, nézett maga elé. De úgy, hogy a mások arca mögé látott. A pátert látták már katonaruhában, szörnyű pisztolyokkal az övén, látták elegáns világfi hüvelyben, frakkban, lakkcipőben, látták vadászruhában bő esőköpennyel: de papi ruhában soha senki nem látta. Tartozott-é valamilyen rendhez, volt-e valahol parókiája: senki sem tudta. Hol itt, hol ott tűnt fel az országban. Az ellenforradalom minden kiötlött tettében ott volt mint homályos háttér." Az asztal körül ülők természetesen sör mellett esküsznek össze, akárcsak az a bajor küldött, aki müncheni elvbarátaik üdvözletét hozta a fehérrózsásoknak. Hitler neve nem szerepel a regényben, de félreérthetetlenül őróla, az ő szervezetéről van szó, amelynek már akkor akadtak hazai bámulói, utánzói, ügynökei. Szabó Dezső, aki majd a hitlerizmushungarizmus ellen riadóztat, már 1923— 25-ben megszimatolja a kezdő diktátorönjelölt konspirálásában a világveszélyt. Ifjúság Az arányok azonban eltorzultak egy kicsit a Segítségben. Mert a titkos társaság csakis azért ül össze, hogy kimondja Boór 20