Budapest, 1972. (10. évfolyam)

6. szám június - Vargha Balázs: Irodalmi városképek: Szabó Dezső III.

Bálint halálos ítéletét. Máskor meg, mikor cserkészfiúk meglátják Boór Bálintot az utcán, rögtön rágyújtanak nótájukra,amelyben kötelet ígérnek a szobrásznak. Magyar cserkész, te véded meg a várat, Azt kövessed, ki szereti hazádat. Hallgass apánk, Füley gróf szavára, Habinára, Plachotára és másra, Kik szebb jövőt hoznak szegény hazánkra. Nem ejti meg a mi lelkünk a méreg, Melyet Adyk s Boór Bálintok beszélnek, Árulóknak nem hallgatunk szavukra, Magyar cserkész, jól vigyázzunk magunkra, Kössünk inkább kötelet a nyakukra. Az bizonyos, hogy az ellenforradalom megfizetett a róla írt szatíráért: Szabó Dezsőt egy időben hazafias kötelesség volt lehazaárulózni. Boór Bálint sem jogtalanul mondja a cserkészinduló hallatán: „Megöltek, megöltek még a jövőben is." De azért az is bizonyos, hogy összes üldözője együttesen sem szánt annyi erőt erre a hajszára, mint amennyit ő szánt a hajsza megörökítésére. Még egy tüntetés Az ellenforradalom fiatalságát extatikus tömegjelenet örökítette meg a Segítségben. Beleillik ez a tabló az Elsodort fo/uban elkezdett tüntetés-sorozatba. De a heroikus irónia itt már torz, fuldokló röhejbe csap át. „Mikor a villamos az Enyedi-utcát szelte: messziről, mintha valami áradás közelednék, növekvő zúgást lehetett hallani. Mindenünnen gyermekek futottak a Déli Vasút állomása felé. Némelyik egy-egy pillanatra megállott, két feldobott karjával kitolta magát az ég felé, úgy visította: — Éljen Krammerlauff! Hipp, hipp, hurrá Krammerlauffért! Mikor aztán a villamos belekerült az Alkotás-uccába, beszorulva a mellék-uccába, kiáradva a Vérmező torkába: óriási tömeg tolongott. A villamosnak meg kellett állnia. A kocsik és teherszekerek hoszszú sora állott és ellepte őket a rájuk felkapaszkodott tömeg. Az emberek hadonásztak, a gyermekek ujjongtak, visítottak... Krammerlauff, társai vállán, sapkáját lóbálta a bomlott arc-tenger felé. Széles, kerek, gyermekül szőke sváb arc volt. Homloka egyáltalán nem volt s vörhenyes szőke haja szemöldökeibe folyt. Elszélesült színtelen szemei hülyén vigyorogtak. Tömpe orrán, nagy állati száján, suta vágású állán csurgott a boldogság. Két óriási germán lábát, mint most talált ereklyét, két társa nyakáról odatartotta az ujjongó tömegnek. Harcsás, kinyálasodott boldog szája rekedten ismételgette: — Hipp, hipp, hurrá, az apját neki! Lerúgtuk őket, az apját neki." Krammerlauff ugyanis a hazatérő futballcsapat góllövője, akit „a déli vaspálya állomásán" (ugyanott, ahol Mikszáthnál Zrínyit fogadták) így üdvözöl egy tábornok: — A világháborút elvesztettük. Te visszaadtad a kölcsönt. Makucska A Feltámadás Makucskán nem főműnek készült, mégis az lett belőle. Az ellenforradalmi frazeológia, a nemzetvesztő nemzeti egység mesteri paródiája. A makucskai feltámadás megírása után négy évvel ilyen portrét festett a Nemzeti Egység Pártjáról, amelyet hamvas szűzként mutattak be az országnak: „Az új kozmetika gyönyörűségei leválnak róla s a mai bazár festett szórongyai közül előtűnik, hamis fürtjeivel, karikás szemeivel, a bűn ráncaival arcán, rozoga szexepiljeit gépiesen riszálva az ócska kokott, ki 1867-től a háborúig ropta halálos farsangját a magyar palival: a Nemzeti Liberalizmus. Igen: a vén félreölelkező ez és éppen így csinálta régen is, mint most. De hogy a háború s a halált kongató napok irtózatos tanulságai felriasztották ellene az emberek erkölcsrendészeti ösztöneit és mert megkívánta a Kemál férfiasságát, magába tikkadta a Mussolini káprázatos lendületét és szűrt némi levet Hitlerrel: hát felvette a Nemzeti Egység nevet." 1935-ben írta ezt, válaszul Herczeg Ferenc Treuga dei vezércikkére. Az 1931-ben írt Feltámadás Makucskán mintha már előre válaszolt volna erre a Treuga dei-re, a mindenkori Treuga dei-re. — Ne bántsuk egymást, fogjunk össze a közös ellenség ellen — ezt minden kormány így mondja, mióta parlamentarizmus a parlamentarizmus. De ki itt a közös ellenség? Egy Zala megyei falucska feltámadt lakossága. Figyeljünk: nem történelemkönyvből kiugró vitézek, csak jámbor parasztok. Ez az egyik változás Mikszáth szatírájához képest. A másik az, hogy a kormány habozás nélkül tudja feladatát. Itt nincs indóházi díszünnepség, nincs belpolitikai komplikáció. Mars vissza a sírba. Aki ellenszegül, azt le kell lőni. Az ünnepi mámor, amivel az országgyűlés ezt a határozatot fogadja, borzongatóan hiteles. „ . . . bizonyára az egész ország szívébe begrájfolni fog" — ezek Klebelsberg Kunó közoktatásügyi miniszter felszólalásának utolsó szavai. „Aztán egyszerre nagy csend lett. A miniszterelnök, Bethlen István gróf emelkedett szólásra. .. Halkan odasúgta a körülállóknak: — Roppant titkaim, óriási koncepcióim vannak Magyarország felemelésére. Az egész ház őrjöngve ugrott fel, s tizenhét perc három másodpercig tapsolt a rejtelmes, szó nélküli szónoknak. .. Az általános delirium lecsillapodása után, a gróf most már a szavak nagy nyíltságára hősiesedett: — Tisztelt Ház! Sohasem volt oly könnyű dolgom, mint e pillanatban. (Éljen! Igaz! Úgy van!) Az ezeréves magyar alkotmány ismer élőket, ismer haldoklókat, ismer halottakat. De nem ismer feltámadást. A feltámadás Magyarországon sohasem jelenthetett jogi állapotot. Aki itt feltámad, az minden jogon kívül áll, fógelfráj... És ha a magyar falu feltámad, mi a szuronyok erejével fogunk a halál törvényes jogainak érvényt szerezni. (Az egész Ház felállva éljenez. Gömbös Gyula felváltva Napóleon, Mussolini és Kemál arcot vág és úgy tapsol. Aztán a Ház a közönséggel együtt a Himnuszt énekli.)" Aztán jöhetnek a géppuskások. .. Álom a falu-Budapestről A szatíra óriása rögtön apróvá zsugorodik, mihelyt azt kellene megmondania: mit tegyünk hát. Százezerre becsülte Budapest falusi eredetű lakosainak számát. „Áz ország minden részéből idekerült háztartási alkalmazottak, viceházmesterek stb. stb. tömegei a Budapestre egybebujdosott falu lélekszámát légióvá nevelik." Ezekben a kallódó falusiakban kellene ébren tartani a nemzeti öntudatot, külön nekik való intézmények alapításával. Mik volnának ezek? „Budapesten népkerteket kell létesíteni népházakkal. A népházakban legyenek: könyvtár, előadóterem, népművészeti műhelyek, színpad, tánchelyek, kocsmaterem. A kertben kertművészeti műhely s játszóterek." Különböző megszorítások szabnak irányt a falusi pestiek elképzelt népházának. A könyvtárban ne legyenek meg Gyula diák (Somogyvári Gyula) művei. ,,A táncteremben csak magyar táncok volnának lehetségesek. .. A kocsmahelyiségben olcsó és jó magyar koszt s mérsékelten kimért jó magyar bor legyen — és semmi más ital." Hogy milyen formája legyen a népháznak, azt szánnivaló, harsány bizonytalansággal írja körül: „A népkert népháza nem klebelsbergi nép-Dahlem, nem szegedi tehénre feladott kő-kombiné, nem felhővakaró ijesztések és nem is kaszárnyakolosszus volna. Hanem: különálló, aránylag kisebb falusi házak. De nem budapesti Lechnerek stemplis magyarságával kotyvasztva. Hanem inkább: a régi somogyi és régi székely házak másolatai. Az összes helyiségek berendezése és díszítése is a népművészet alkotása legyen. De megint: nem valami német indítású pesti iskolában tanult turáni magyar németbelű magyarkodása — mint a hortobágyi csárda vagy a debreceni Bunda-vendéglő —, hanem: a legsajátosabb magyar falvak népművészetének, berendezésének és díszítésének hű követése... Egyelőre elég volna két ilyen hatalmas falu-telepet teremteni Budapesten. Talán a Népligetben az egyiket, a másikat okvetlenül Budán a Vérmezőn." Nagyvárosi cifra falu-gettók szétfoszló, szegényes ábrándja. . . Azt is meg kellett érnie, hogy akiket ő a magyarság pesti letéteményeseinek képzelt, azok nagy számmal sodródtak bele a fasizmusba. Ákiknek — úgy képzelte — élére áll a „hungarizmus és halál" ellenében, megszökdöstek mögüle. Magányosan vívta publicisztikai harcát Hitler, Szálasi ragálya ellen. De halhatatlanul. 21