Budapest, 1972. (10. évfolyam)

6. szám június - Vida Sándor: A világgazdasági válság mélypontja Budapesten

engedély nélkül. Engem, az illegális Kommunista Ifjúmunkás Szövetség két héttel korábban felvett tagját — az akkor 19 éves, vasas-ifjúmunkást — elvitt egy elvtársam erre az előadásra. A szakszervezet zsúfolásig telt nagytermében, egy világos, nagy meggyőzőerővel elmondott előadást hallottam a kultúra jelentőségéről az osztályharcban. Megismertem ugyanakkor egy jó elvtársat, harcos kommunistát, nagy embert, nagy költőt: az előadó József Attila volt." (Kádár János: Munkás-költő, a munkások között. Csillag, 1955. május, 955. old.) A Népszava 1931. december i-i számában olvashatjuk: „A rendőri és csendőri létszám csökkentéséről szó sem lehet, de a járási tiszti orvosok számát csökkentik." A gazdasági válság fojtogató gyűrűjében vergődő főváros munkanélküli szegényeit súlyosan érintette az a rövid hírecske, amely szerint december 19-től megint drágább lesz a kenyér, kilónként 4 fillérrel. Néhány december 17-i keletű újság a „kis hírek" rovatban közölte, hogy aznap rendőri készültség lesz. Idézzük: „Bezegh-Huszágh Miklós főkapitány csütörtökre rendőrségi permanenciát rendelt el, mert tudomására jutott, hogy munkanélküliek tüntetést terveznek." A másnap megjelent lapok beszámolnak a nagyméretű megmozdulás részleteiről is. Alig 15 hónappal az 1930. szeptember i-i demonstráció után ismét a Munkát! Kenyeret! jelszó jegyében indultak meg Budapest utcáin a munkanélküliek. Mintegy tízezer tüntető vonult fel a Belvárosban, a Petőfi térre. A rendőrség megszállta az utcákat, kordont vont a némán csoportosuló munkanélküliek köré. Délelőtt tíz órától estig több mint ezer embert állítottak elő a Zrínyi utcai kapitányság hideg udvarára. A munkanélküli szegények kiskabátban, fázósan toporogtak, egy korty meleg leves, egy falat kenyér nélkül. „A rendőrség hajtóvadászata minden „munkáskülsejű" ember ellen 1087 előállítást eredményezett. . . A munkanélküliek tömeges felvonulása városszerte mély benyomást tett és mindenütt együttérzéssel fogadták a némán tüntető rongyos munkásokat" — írja a Népszava az 1931. december 17-i monstre tüntetésről. Gyorsított eljárással estére már el is ítélték a tüntetés számos résztvevőjét. A letartóztatottak közül a 7430/913. B.M. rendelet C pontja alapján elítélték Sepsi Albert villanyszerelőt, Weisz Dénes gyárimunkást, Dunner János fodrászt, Léb Mihály csapost, Kóhn István cipészsegédet, Pettenhoffer Lajos lakatossegédet, Pánczél József hentessegédet és másokat. Nyomor, nyomor . . . „A kapitalizmusban eddig lezajlott válságok közül a legsúlyosabb és legtartósabb az 1929 —1933-as világgazdasági válság volt. Ekkor az ipari termelés csökkenése sok országban meghaladta a 30, sőt a 40%-ot is, és a munkából élőknek általában 25 —30%-a volt munkanélküli. Az 1929 —1933-as válság annyira megrendítette a tőkés világgazdaságot, hogy azóta a monopoltőkés országok állami szervei mindent elkövetnek a túltermelési válságok elmélyülésének megakadályozása érdekében." (Részlet egy tankönyvből.) Az 1931-es esztendő nyarán kirobbant a gazdasági világválság Budapesten is. A nyomor ijesztő méreteket öltött. A főváros törvényhatósága kemény kézzel szerzett érvényt a kíméletlen takarékosságnak. Jórészt megszűntek a nagyobb szabású beruházások; a tisztviselőkar illetményét kétszer is csökkentették. Nem haszontalan visszatekintenünk az akkori fizetésekre, hogy lássuk: kit hogyan sújtott a fizetéscsökkentés ? Levest szállító kocsi, útban egy Sipőcz-konyhához Fizetések a Fővárosnál 1932. január i-én: I/i. fiz. osztályban: 1760,— P III/i. " " 844,80 P III/3- " " 633,60 P XII1. " " 198,90 p XI/3. " " 181,80 P Ideiglenes hivatalnokok (I —X. osztály) I. osztályban 225,— P X. " 135,- P Havi díjas hivatalnokok az első évben: 126,— P 10 év fölött 162,—P 19 év fölött 189,—P A véglegesített altisztek 12 fizetési fokozatba voltak besorolva. Díjazásuk: az 1. fokozatban 162,— P a 12. fokozatban 112,50 P Az ideiglenes altisztek az első évben 103,50 pengőt, 19 évi szolgálat fölött 135,— pengőt kaphattak. (Bp. Székesfőváros Statisztikai és Közigazgatási Évkönyve, XX. évf. 45. old.) A tömegnyomor mind Budapesten, mind a vidéken — városokban és falvakban egyaránt — ijesztő méreteket öltött. Az ország kilencmillió lakosából egy millióan nem jutottak munkához. A három millió koldus országában a lakosság 81%ának évi jövedelme 300 pengő — a megélhetési minimum — alatt volt. Ugyanakkor a lakosság 81%-a a nemzeti jövedelemnek mindössze 44%-át, a legnagyobb jövedelmű réteg — a népesség 0,6%-a — pedig a nemzeti jövedelem 20%-át élvezte. (Az adatokat Incze Miklós: Válság és nyomor a Horthy-rendszerben c. könyvéből vettük.) Az ellenforradalmi rendszer kormánya szemfényvesztő jótékonykodással akarta a tömegnyomor problémáját megoldani. A főváros évi 400000 pengőt fordított az ínségesek ebédeltetésére, de ugyanakkor négymillió pengő jutón a „kegyúri" kiadásokra. Budapesten 70 ezer ínséges családot tartottak nyilván. Ez 200 ezer embert, a főváros lakosságának egyötödét jelentette. A 70 ezerből közel 60 ezer család a munkanélküliség miatt vált ínségessé. 1929 és 1933 között a munkanélküliek száma 123 ezer és 143 ezer között mozgott. Ebből részleges munkaalkalmat biztosítottak 45 — 48 %-nak. Az ország 3347 gyárában, illetve üzemében 242 787 munkás dolgozott ekkor. 1926 november 16-tól kétkamarás törvényhozás volt; ez a Felsőházból és az Alsóházból állt. A Felsőház tagjai voltak: a Habsburg-ház Magyarországon lakó teljes jogú tagjai, a régi főrendek által választott 38 tag, a törvényhatóságok által választott 50 tag, a különböző hitfelekezetek vezetői — összesen 31-en —, a közjogi méltóságok, tudományos intézmények, kamarák küldöttei, a vezérkari főnök, a nemzeti bank elnöke — együttesen 45-en —, és az államfő által kinevezett örökös tagok. A 245 tagú Alsóházban 158 egységespárti, 33 keresztény kormánytámogató, 14 szociáldemokrata, 10 független kisgazda, 7 szabadelvű blokk-beli, 2 keresztény ellenzéki, 2 demokrata és 19 pártonkívüli képviselő foglalt helyet. E hatalommal szemben állt és harcolt a Kommunisták Magyarországi Pártja. A KMP nemcsak a rendszer egyes „kinövéseit" bírálta, hanem határozottan fellépett a fasizmus ellen és elszántan harcolt a munkások mindennapi követeléseiért. Különösen nagy jelentősége volt ennek a gazdasági válság időszakában, amikor az uralkodó osztályok megkísérelték a csőd minden terhét a dolgozókra áthárítani. 1931-től kezdve előtérbe kerültek az újabb jelszavak: „Be az üzemekbe!", „Be 17