Budapest, 1972. (10. évfolyam)
5. szám május - Kun László — Krasovecz Ferenc: A munkás sakkmozgalom kezdetei
Kun László — Krasovec Ferenc A munkás sakkmozgalom kezdetei Az 1927 -es nemzetközi munkás sakktalálkozó plakátja (Az illusztrációk Krénosz Ferenc gyűjteményéből valók) A sakkozásban csak Úri passziót látó felfogáson először Németországban, a munkásmozgalom akkori fellegvárában sikerült túllépni. 1903-ban Brandenburgban alakult meg az első önálló munkás sakk-kör, míg a Német Munkás Sakkszövetséget 1912-ben hívták életre. A munkás sakk-kultúra viszonylag hamar fellendült Ausztriában és Csehországban is. Hazánkban a modern értelemben vett sakkozás viszonylag korán népszerűvé vált. A múlt század vége felé országszerte, de főként a fővárosban elszaporodó, a kávéházi különtermek alkalmi összejöveteleiből kinövő önálló sakk-körök tevékenységének a munkások ez idő tájt jobbára csak kívülálló szemlélői voltak. A későbbiek során szakszervezeti vagy baráti összejöveteleken, vendéglőkben, kávémérésekben összeverődő társaságokban, alkalomszerűen kezdtek megismerkedni a sakkozással. Az 1910-es években már versenyszerű mérkőzéseket is rendeztek Budapesten s közvetlen környékén. Annak ellenére, hogy az első szervezeti nyomok vidékre vezetnek (Székesfehérvár, Debrecen, Győr), az első világháborút követően mindinkább a főváros vált a sakkozó munkások mozgalmának centrumává. A főváros első és egy jó ideig az egyetlen munkás sakkalakulata — az egész rövid ideig fennálló Budapesti Munkás Sakk-kört nem számítva — az 1921-ben életrehívott Magyar Munkás Sakk Kör (MMSK) volt. Tagjai közé kisiparosokat és polgári elemeket is befogadtak. Az MMSK működését és alapszabályait jóváhagyó belügyminiszteri engedélynek egyetlen feltétele a kör elnevezésében szereplő „munkás" szó elhagyása lett volna. Miután nem mutatkoztak erre hajlandónak, s tevékenységüket sem szüntették be, az 1926-os év folyamán tiltott szervezkedés címén vádlottak padjára került az egész vezetőség. Végül a vád elejtésére oly módon nyüt lehetőség, hogy egy szociáldemokrata képviselő közbenjárására elintéződött alapszabályaiksoronkívüli jóváhagyása. Az MMSK elnöki funkciójának első hivatalos viselője dr. Chevassus Emil volt; ő tisztét Korányi Sándortól vette át. A magyar munkás sakkozás legnagyobb hatású egyesülete eredetileg Üjpesten kezdte működését; onnan rövidesen ARBEITER - SCHACH -* TURNIER * RERUN OTTERN 1927. 32