Budapest, 1972. (10. évfolyam)

1. szám január - Rózsa Gyula: Ismerőseim, a kapualjak

Országház utca 9. Hemző Károly felvétele Rózsa Gyula Ismerőseim, a kapualjak Söpretlenek és márvánnyal borítottak, freskódíszesek és egérlyuk-szűkek, reneszánszosak és rosszillatúak, gótikusak, barokkok, összefirkáltak, klasszicisták, eklektikusok, szecessziósak, restauráltak és stílustalanok ismerőseim, a pesti kapualjak. Egy közös bennük: a kukaedények a falak mentén. Ez pesti specialitás, a komor hangulatot idéző szürke csonkakúpok sehol másutt nem sorakoznak a bejáratnál. Nem láttam szemetesedény-sort sem Berlinben, sem Münchenben, sem Amsterdamban, sem Velencében. Igaz, láttam szeméttel teli műanyagzsákokat velencei paloták kapujában, amik zárva voltak, és nem léphettem mögéjük, igaz, nem láttam, hogy mi van az amsterdami kapuk mögött, ezeket madzaggal nyitják az emeletről, tehát képtelenség leskelődni. Mert kapu-tani stúdiumaimat egyébként szorgalmasan és neveletlenül művelem külföldön is, ha tehetem: a kapuk életmódokat rejtenek és művészettörténetet, érdekes építészeti együttesekbe vezetnek és érdekes közösségek titkaiba. Ezért vállalom a bizalmatlan lakó-tekinteteket, a jószándékú „kit keres" kérdést követő kínos magyarázkodást, a mímelt céltudatos arckifejezést bemenetkor, és a megkönnyebbülést kijövetkor, ha nem kellett magyarázkodni. A kapualjak mai és évszázados kultúra dokumentumai Budapesten is. És ha soha nem fogom megírni a pesti kapualjak teljes és tudományos történetét, csak azért lesz, mert a pesti kapualjakról nem lehet írni kukák, söpretlen betonkockák, ápolatlan falak és újabban hullaszürke levélládák említése nélkül — ezek pedig hogyan is férnének el egy művészettörténeti dolgozatban. Kukák és ülőfülkék A legrégibb fővárosi kapuknak pedig nemcsak holmi soha el nem készülő kaputörténetben van helyük, hanem a,,Nagy Magyar Művészettörténet"ben is, ott is egészen előkelő a helyük: az építészettörténeti különlegességeknek, sőt, a több hipotézissel magyarázott építészeti különlegességeknek fenntartott hely illeti őket. r Praktikus helyük pedig az Országház utcában, az Úri utcában és a Dísz téren található, általában Buda középkori polgári negyedében, ma barokk és középkori maradványaikat feltáró, sőt, modern homlokzatok alatt. Maguk a kapualjak gótikusak: teljességükben őrzik a középkori formát. Pompásak, dúsan faragottak, gazdagon tagoltak, finomarányúak, és mindmáig érthetetlenek — az ülőfülkék. Büszkeségei a magyar művészettörténetnek, mert kizárólag Budán (s legfeljebb Buda hatósugarában, egy-egy példa erejéig Sopronban, Fehérváron) találhatók csak polgárházban, s rejtélyei a magyar művészettörténetnek, mert máig sem bizonyos, mi célt szolgáltak Budán a polgárházban. Ősük, eredetük, rokonságuk nyilvánvaló: a középkori templomok szentélyei külföldön is, Magyarországon is tele vannak padkás, finoman faragott sedilidkkal, de ott világos a funkciójuk, az énekes papság, a szertartásban passzívan részvevők kényelmetlen-szép proszcénium-páholya. Szekularizált, és tulajdonképpen csak Buda építészetében szekularizált formájukra a sok közül Gerő László elméletét érzem meggyőzőnek. Ő vitatja, hogy az urára várakozó szolganépnek épültek volna, mert a szolgák kényelme nem volt külön szempont a középkor építészetében. Kétli azt is, hogy bormérő helyek lettek volna, mert olyan előkelőségek palotáiban is meglelték őket, ahol szó sem lehetett holmi bormérésről; tehát — úgymond — a divatban, a véletlenül valahol elkezdődő utánzásában kell keresni az okát. Magyarul: Gerő László nagyon rokonszenves elmélete a „ha a szomszédnak van, nekem is legyen" emberi gyengeségére épül, ezért érzem erősnek. S támogatottnak is, mai falusi építkezések sokkal kevésbé művészi analógiája, a manzárdtető, meg a vaskerítés miatt. Ha így terjedtek el, nagyon jó, hogy elterjedtek. Nemcsak unikumot, építészettörténeti különlegességet hagyott így ránk az egyébként oly keveset ránkhagyó városépítési korszak, hanem egy darab történelmi hitelességet is. Amely kicsit nemesi levele, kicsit családi ereklyéje a kapukon és a várnegyeden túl az egész városnak. Mintha kárpótlásul kapta volna őket a budai építészettörténet a háborús pusztulásban. Házak, utcák tűntek el, de kiszabadultak a befalazott ülőfülkék, amelyekből a felszabadulás, az ostrom, a műemléki kutatás előtt összesen nyolcat ismert a művészettudomány, s nagyon félve írom le, hogy ma mintegy negyvenről tudunk, mert korántsem végleges ez a szám. Formájukat sem állíthatom tipológiába: egyszerű csúcsívesek, és sokkarélyos, mérműves formájúak, félkörívesek és liliomos-záródásúak, sokszor egy kapu alatt is; az Országház utca 9-ben, a Bartók Archívum épületében éppen háromféle van a kapu két oldalán, hitelessé téve a háborúban elpusztult, újra épített épületet. 23