Budapest, 1972. (10. évfolyam)

1. szám január - Seress Gábor: Gödöllő

1927-re mir 82 utcája van. Lakosainak száma 1900-ban 5800, 1930-ban pedig csaknem kétszer annyi: 11 200. S jóllehet Horthy Miklós kormányzó 1920-tól kezdődően itt élte ki vadászszenvedélyét, s bár a világhír 1933-ban és 1939-ben az itt megrendezett cserkész-világtalálkozók, a Jamboree-k révén két alkalommal is szárnyára kapta Gödöllő nevét, továbbá a budapesti kisemberek százai keresték fel hétvégeken jó levegőjéért, parkjaiért, strandfürdőiért — mindezek ellenére az olyannyira áhított városias jelleget mégsem tudta kialakítani a település, hol a megyei hatóságok, hol a helyi közigazgatás tehetetlensége miatt. A harmincas évek derekán kétségbeesett, s bár kissé sovén hangú, de feltehetően őszinte szándékú kiadványok próbálják felhívni a helyi és a fővárosi közvélemény figyelmét az itt uralkodó, elmaradott állapotokra, melyek „szomorú eredményt adnak", még a „balkáni" államok királyi nyaralóhelyeivel összehasonlítva is. „. . . Gödöllő szép erdők közepette, a tenger fölött 2S0 méter magasságban, kies fekvésű, patinás múltú, történelmi értékességű nagyközség, több mint 11 ezer lakossal — kikövezett utcák nélkül, vízvezeték és csatornázás nélkül, ahol egyegy csinosabb villa és lakóház kellemes hatását az azt körülvevő ízléstelen és rozoga épületek éktelen tömege rontja le tüstént" — írja 1937-ben dr. Hovhannesian Eghia, a Gödöllői Hírlap szerkesztője „Szeressük jobban Gödöllőt" című könyvecskéjében. A harmincas években a „királyi" nyaralóhely poros, sáros utcáin, még a község központjában is ott kapirgáltak a tyúkok; a már akkoriban is forgalmas főutakon, az itt-ott feltünedező neobarokk-jellegű villák szomszédságában szép számmal épültek vályogfalú, apró ablakszemekkel vakoskodó házak; az egyetlen kastélyt s a premontrei szerzetesrend 1923-ban megkezdett, meglehetősen nagyszabású építkezéseit leszámítva, jóformán „nem volt itt más szépség, mint az ellentété a természeti adottságok és aközött, amit az ember alkotott". Napjainkra alaposan megváltozott a város általános képe. A legutóbbi évtizedben ipari és oktatási intézmények egész sora telepedett meg Gödöllőn, s ez a tény már más távlatokat fest, más utat jelöl ki a város további fejlődésében. Gödöllő a felszabadulás után csaknem teljesen elveszítette üdülőtelepjellegét: az üdülés országos súlypontjai a „száraz" területekről már az első világháborút követő években is főként a vízpartok mellé — Balaton, Dunakanyar — kerültek át, s ez a folyamat a 40-es, 50-es évekre befejeződött. Emellett a környék városai: Vác, Cegléd, Nagykőrös az akkor még községként nyilvántarott Gödöllőt minden fejlesztési ágban természetszerűleg maguk mögé utasították. Mára az egykor virágzó üzletet jelentő panziók egész sorát' — a fenyvesi területen — állandó „civil" lakosság foglalta el (jócskán összezsúfolva élnek ott); az idegenforgalmat a hét végén leruccanó néhány budapesti telektulajdonos s évente két alkalommal a máriabesnyői búcsújárók jelentik. Más vonatkozásban viszont Gödöllő tekintélye megnőtt. Ma Pest megye legnagyobb járásának székhelye, vonzáskörébe mintegy 120 ezer ember tartozik. Sorolhatnánk a fejlődés megannyi jelét, eredményét: 1970-ben Gödöllő 13 km szennyvízhálózattal, 70 km vízvezetékkel, 6134 lakással, 37 km belterületi járdával rendelkező helység, és minden jel arra mutat, hogy a mérsékelt ütemű városiasodás útjába a jövőben sem áll számottevő akadály. Gödöllő sajátos, a többi járási székhelytől némiképp eltérő helyzetét részben Budapest közelségének, részben az utóbbi időben ide települt létesítményekkel szerzett különleges státuszának köszönheti. E két tényezőből fakadnak az élvezett előnyök, de a nehezen tűrt hátrányok is. Intézményei között legrangosabb az Agrártudományi Egyetem. Alapterülete egymagában a város területének egynegyedét foglalja el: 1200 diák számára otthont adó kollégiumával, oktatási célokat szolgáló épületkomplexumaival, az alkalmazottak külön lakótelepével és óriási parkjával „város a városban", külön test — olyannyira, hogy magához Gödöllőhöz (a nevében deklarált formai együvétartozást leszámítva) egyetlen, a vasúti pályatest fölött átívelő felüljárón kívül jóformán semmi sem köti. A hajdan híres, a talaj adottságait kihasználó gödöllői szőlő- és gabonatermesztés már a múlté: mezőgazdasággal — termelőszövetkezetekbe tömörülve — az őslakosság csupán elenyésző töredéke foglalkozik. A város lakóinak 60 százalékát — mintegy 13 ezer embert —az ide költöztetett üzemek, ipari létesítmények foglalkoztatják: a Ganz Árammérő Készülékek Gyára, a Mezőgazdasági Gépkísérleti Intézet,a Közép-magyarországi Közmű és Mélyépítő Vállalat stb. A városi címhez tehát részben már megszületett a városi jelleg. Az ipari foglalkoztatottság magas aránya, a munkalehetőségek, a munkahelyek nagy száma viszont itt is, mint mindenütt másutt, problémákat vet fel, a többi között a nap mint nap való munkás-utazgatást, az ingázást. Gödöllőről naponta megközelítőleg 3—4 ezer munkás és alkalmazott utazik be Budapestre dolgozni, s körülbelül ugyanannyi érkezik reggelenként HÉV-en, bérelt vállalati autóbuszon Gödöllő üzemeibe és intézményeibe: ez tehát 6—8 ezer ember állandó mozgását jelenti. S még nem számoltuk azt a 800 egyetemistát, aki Budapestről és a Pest környéki helységekből jirnak be meghallgatni az előadásokat. Ráadásul itt csak a Gödöllő—Budapest, illetve Budapest—Gödöllő útirányt vettük figyelembe, holott olyan vonzó munkalehetőségekről van szó, melyek kisebb számban ugyan, de a környék más településeiről is „szippantanak fel" dolgozókat. A két város közötti közlekedés, a csekély távolság ellenére, igen rossz. Az M3-as Budapest—Hatvan irányú útvonal telitett — jóllehet mindössze három éve korszerűsítették —, az út bizonyos szakaszain nem ritkák a negyedórás forgalmi dugók, torlódások. A távolsági buszjáratok közül kettő: az ózdi és a mátrai érinti Gödöllőt, azonban oly ritkán közlekednek, hogy a rendszeresen utazgatok közül ezeket jóformán senki nem veszi igénybe. A MÁV menetrendje sem kedvez az ittenieknek, túl ritkán és túlságosan lassan közlekednek a vonatok. Marad tehát a század közepén létesített helyiérdekű vasút. Egy HÉV-szerelvény 6 kocsiból áll, ezek mindegyikében 100—100 utas fér el, nem túl kényelmesen. Aszerelvények csúcsforgalmi időben húsz percenként indulnak, tehát egy óra leforgása alatt egy irányban összesen 1800 ember utazhat; ez a szám az ingázóknak mintegy 50 százaléka. Bár a vállalatok egy része rendelkezik saját vagy bérelt autóbusszal, s dolgozóit azzal szállítja munkába, könnyű belátni, hogy az 50 százaléknak az a hányada, mely a vállalatok buszforgalmából kimarad, csakis a HÉV-szerelvények zsúfoltságát növeli; vagyis egy-egy csúcsforgalmi járaton gyakorlatilag nem 600, hanem 7 —800 dolgozó utazik. A helyiérdekű vasút menetideje 35 év alatt 10 percet csökkent; ma a Budapest—Gödöllő közötti 30 kilométeres távolságot 55 perc alatt teszik meg a szerelvények. Ez 33 kilométeres óránkénti sebességnek felel meg. A vonal korszerűsítése a HÉV energiarendszerének felújításától függ; ezt a megyei tanács be sem tudja tervezni. Gödöllő „hivatalosan" kívül esik a nagybudapesti agglomeráció határán, s ez a tény megfosztja néhány előnytől, jóllehet az agglomeráció bizonyos mellékjelenségei már itt is mutatkoznak. A lakosság száma az utóbbi évtizedben megkétszereződött; ez félreérthetetlenül a főváros szívó hatására utal. Említést tettünk a helyiérdekű utazgatásról; ez is agglomerációs jel. A harmadik —talán a legfontosabb —: Gödöllő a közeljövőben nem kap több ipari létesítményt. A legújabb ipartelepítési rendelkezések értelmében Budapest közvetlen környékén, egy 40 km sugarú körben nem, vagy csak kivételesen indokolt esetben létesíthető ipari üzem. Ez fontos tényező, mert a szociális beruházások mértéke, s egyáltalán, a városi lét minden számottevő lehetőségének biztosítása összefügg a helyi üzemek, kereskedelmi létesítmények, hasznot hozó vállalkozások nyereségével; ugyanis a városi költséggazdálkodás alapját ezek bruttó nyereségének 5 százaléka képezi, a vállalatok ezen felül kötelesek nyereségük további 1 százalékával a városfejlesztési alapot növelni. Mindez Gödöllő számára azt jelenti, hogy költségvetését jelentősebb mértékben a közeljövőben aligha növelheti, hiszen az egyre nagyobb számban idetelepült kutatóintézetek működése rövid távon, helyileg, nyereségesnek egyáltalán nem nevezhető. Emellett az egyetemi várossá válás fokozódó igényeit is ki kell elégítenie: a művelődés, a szórakozás, a lakossági fogyasztás lehetőségeit helyben kell biztosítania. Voltak olyan vélemények a legkülönbözőbb szintű fórumokon, hog/ felesleges fejleszteni a kereskedelmi és kulturális intézmények hálózatát, hiszen Budapest boltjai, színházai, a fővárosi ellátottsággal járó előnyök Gödöllőről alig egy óra alatt elérhetők. Ma már nyilvánvaló, hogy amíg a város lakóinak nem áll rendelkezésére gyorsabb közlekedési eszköz, vagy Budapest szélső határa nem jön egy kicsit közelebb — s ez még sok időbe telhet —, addig a gödöllőiek számára az alapvető szolgáltatásokat, üzleteket, a művelődés és szórakozás megannyi lehetőségét a városon belül kell megteremteni. Miből, hogyan, milyen eszközökkel? Mindezen sokat töprengenek és vitatkoznak a város vezetői. Mindenesetre, a más városokban már kialakult gyakorlat kínál használható részmegoldásokat. A társadalmi „adakozás", az összefogás a helyi üzemekkel sokat segíthet. Például azok a vállalatok, melyeknek a kis létszám vagy egyéb okok miatt saját bölcsőde építésé nem kifizetődő, hozzájárulnak a városi bölcsődék költségeihez, s ennek fejében dolgozóik gyermekei számára azokban bizonyos számú férőhelyet biztosítanak. Ez már bevált gyakorlat, Gödöllőn is van rá példa: s némi józan belátással bízvást ki lehetne terjeszteni a módszert kulturális intézmények létesítésére is. Egy új városi művelődési központ építéséhez például Gödöllőn kereken 40 millió forintra volna szükség; kevesebbre, mint amenynyit a helyi üzemek összesen már eddig is felhasználtak saját művelődési intézményeik létrehozására. A városi tanács vezetői és a vállalatok képviselői már tárgyaltak erről, s a vita során kiderült, hogy a jó szándék nem hiányzik, de az együttműködés megvalósításáig még jó néhány — részben szemléletbeli, részben objektív, anyagi természetű — akadályt le kell küzdeni. Gödöllő — város. Kívánatos, hogy ne csak elnevezésében legyen rangja; hogy kapjon a hatáskör mellé eszközöket is. Mert „az agrártudományok fellegvárának" van távlata. S mert Budapest közelsége úgysem oldhatja meg Gödöllő problémáit. Hiszen a túlterhelt főváros sem győzi a mind népesebb környék ellátását. HEGEDŰS LÁSZLÓ A Halpiac helyén Tenyérnyi park, még zöld fákkal, piros kána fakult zöld gyep közül virit át Budára. Elfogva az eget, félkörben pár komor épület áll. Amott a Petőfi-szobor esküre emelt jobbkézzel, fölidézve a hősi multat. Bódékra, kerítésre látok, mit esővert s uj plakátok hada tarkit. Az építkezés pora és zaja idáig csap, — a leendő luxus-vendég pénzéből. Amerikai érdekeltség. Emitt a hajdani Pestre emlékezik s nézi a két torony Buda zöld hegyeit. Itt volt a halpiac egykor, halszagával, hangos kofáival, sátrakkal, zajával. A hid-árbóc égbe magaslik. Odaát a Gellérhegy sziklái, bokrok, törpe fák. Eszembe villan, mig megyek át a téren: porban játszó gyermekkorom idejében, nagybátyám valamelyik házban itt lakott. Rég volt. Senki sem nyit utánam ablakot. 20