Budapest, 1972. (10. évfolyam)
4. szám április - Ingatlankezelés Budapesten — tatarozás Európában
szerűsítésében. A témával foglalkozó hazai szakemberek a többi között kifejtették, hogy a tatarozási teendők ma már túljutottak azon a fokon, amit az egyes épületek felújítása jelent, a foldozgatás már nem oldja meg az alapvető gondokat. A műszaki megfontolások mellett mindenképp érvényesíteni kell az urbanisztikai követelményeket, egyes épületek helyett városrész- vagy városméretekben kell gondoskodni a lakóépületek állományáról. (Más megfogalmazásban, de lényegében ugyanezt a koncepciót hangoztatták a konferencián résztvevő osztrák szakemberek is. Szerintük a lakóház-karbantartás témájának alapos tanulmányozását napjainkban óhatatlanul követi a felismerés: a régi lakóépületek „ korszerűsítése csakis az életkörülmények összességének modernizálásával képzelhető el. Ez a feltétele annak, hogy a városok állapota, a lakosok „közérzete" javuljon, s ne kerüljön sor nagy károkat okozó, hibás pénzügyi intézkedésekre.) Másrészt: népgazdaságunk teherbíróképessége határt szab a szükségletek kielégítésének, ezért a hazai szakemberek arra az álláspontra jutottak: a régi épületállomány legértékesebb részéből minél nagyobb hányadot kell minél hosszabb időre átmenteni, párhuzamosan a régi lakásállomány korszerűsítésével; az értéktelenebb részt viszont — a lehető legkisebb ráfordítással — az elkerülhetetlen bontás végső időpontjáig fenn kell tartaniok az ingatlankezelő szerveknek. A fővárosban s vidéki városainkban is mind követelőbb az igény, hogy meginduljon a többszakmás dolgozók képzése a házkarbantartás ellátására. Köztudott, hogy — például — egy csőrepedés javítása miatt nálunk külön kell várakozni szerelőre, kőművesre, burkolóra; másrészt a legtöbb szakmunkás nem — vagy csak kevéssé — ismeri a régebben épült házak szerkezeteit, anyagait, hiszen tanulmányaik során az új technológiákat sajátították el. Munkaerőgondjaink egy másik kívánalmat is indokolnak: az egyszerűbb karbantartási teendők elvégzése, a közös lakóházi helyiségek óvása a bérlők öntevékenységét is megkövetelnék, azt, hogy a könnyen elvégezhető javításokat házi ingatlankezelési barkácsolással oldják meg. (Ez a tevékenység egyébként külföldön nagyon elterjedt. Természetesen az efféle barkácsoláshoz szükség van ipari háttérre, arra, hogy bármikor megvásárolhatók legyenek a kellő alkatrészek, anyagok, apró cikkek.) Ami néhány külföldi tapasztalat ismertetését illeti: ezek nemcsak abból a szempontból érdekesek, hogy rengeteg szakmai ismerettel, ötlettel gazdagítják a témával foglalkozó hazai szerveket, hanem azért is, mert a mi városlakóink objektivitását is számonkéri, hiszen utalnak arra, hogy a lakóház-karbantartás- és felújítás súlyos gondjai semmiesetre sem budapesti specialitások. Bécs — a vezetékeket bővíti Bécs területén jelenleg mintegy 750 ezer lakás van. Ezek közül 180 ezer városi tulajdonban; csaknem felerészük 1945 előtt épült. Körülbelül 18 ezerre tehető a félévszázadosnál öregebb családi otthon, természetesen ott is ezek okozzák a legtöbb gondot a városi szerveknek, önmagában az a tény, hogy az öreg házak közül igen sok a védett, még nem indokolja átfogó korszerűsítésüket; műszaki állapotuk, struktúrájuk miatt ezeket az épületeket csak akkor nem bontják le, ha — érdemesek is a műemlékvédelemre. Egy másik kategóriába sorolják a bécsiek a korszerűsítésre alkalmas, viszonylag nagyvonalúan tervezett lakóházakat, amelyeket nyugalmas, zárt udvaraik miatt igen előnyösnek találnak a városi zaj- és szennyezettségi ártalmak korában. E lakóházakban azonban többnyire kicsik a lakások, általában hiányzik belőlük a fürdőszoba és meglehetősen gyengék az ellátó vezetékek. A harmadik kategóriába tartoznak a közvetlenül 1945 után épült, ma azonban már nem teljesen megfelelő lakóépületek. Az osztrák főváros kommunális tervezői a korszerűsítések alapvető feltételeként a régi lakóházak nedvességének megszüntetésére fordítják a legtöbb energiát. Költséges, de egyedül biztosnak mondható eljárással, általában az épületek átmetszésével és szigetelősávok behelyezésével oldják meg ezt a gondot. Az esetek egyrészében olyan szellőző vakolatokat alkalmaznak, amelyek kivonják a nedvességet a falakból s már a vakolat belsejében elpárologtatják. Az ellátó vezetékek, különösen az elektromos hálózat felújítása alkotja a bécsi „házkezelők" másik nagy feladatkörét. A régi lakóházakban a vezetékek legfeljebb a lakásonkénti 400 watt terhelését bírják el, holott — elektromos fűtés nélkül — az igények legalább 2—3000 wattot követelnek. Az osztrák fővárosban évente — 6 ezer lakáshoz — átlag 30 millió schillinget fordítanak a városi házak áramellátásának javítására. A fűtés korszerűsítése a bérlőre vár; az említett vezetékbőví-Csigó László felvételei 28