Budapest, 1972. (10. évfolyam)
3. szám március - Siklós László: Távol az otthontól — kollégiumban
FÓRUM Harminchárom középiskolai kollégium, illetve diákotthon működik jelenleg a fővárosban. A kétféle elnevezés bizonyos eltérést jelöl: a kollégiumokban diákönkormányzat van, ez ennek az intézmény-típusnak lényeges ismérve. A kollégiumok a Művelődésügyi Minisztérium és a KISZ Központi Bizottságának 1961 augusztusban kiadott szabályzata szerint működnek. A NÉKOSZ (1949-ben történt) megszüntetése után ekkor hívták életre újból a kollégiumokat. A szabályzat alapján a jobbára csak szállást nyújtó diákszállók közül az arra alkalmasakat sorra átminősítették kollégiummá. Budapest 33 intézményében az 1971/72-es tanévben a diákok létszáma 3400, ez a szám valamennyire ingadozik. Vannak kollégiumok, ahol csak fiúk, illetve lányok laknak, másutt az összetétel vegyes. A diákoknak átlagban mintegy 65 százaléka fizikai dolgozók gyermeke, de az arány épületenként más és más; van olyan hely, ahol 80 — 85 százalékuk munkás-paraszt származású. A diákok többsége vidéki, az ország különböző részeiből jöttek. Aki nem munkásparaszt származású, az is rászorult a kollégiumi elhelyezésre: szülei falusi tanyai tanítók, községi tisztviselők, termelőszövetkezet, állami gazdaság; vagy vidéki ipari üzem alkalmazottai. Az 1961-ben kelt szabályzat szerint a kollégiumok célja: „Segíteni sokoldalúan képzett, szocialista erkölcsi vonásokkal rendelkező, dolgos munkáséletre készülő fiatalok nevelését, tanulmányi munkáját, hogy az átlagosnál jobb felkészültséggel kerüljenek termelőmunkára, vagy egyetemre, főiskolára." Az „átlagosnál jobb felkészültséggel"? A követelmény megfogalmazása nem egészen reális. Mert aki rossz körülmények közül, hiányos előtanulmányokkal érkezett, annak számára az átlagos felkészültség elérése is óriási eredmény. Egyénileg és a társadalom számára egyaránt. A kollégiumok irányítása nem egységes: a 33 intézmény 13 tárcához tartozik. Részletesebben: a fővárosi és kerületi tanácsok fennhatósága alatt működik tíz (köztük három nemzetiségi) kollégium; közvetlenül a Művelődésügyi Minisztériumhoz tartozik a Képzőművészeti Gimnázium és a Balettintézet otthona; van kollégiuma a Központi Statisztikai Hivatalnak, a SZÖVOSZ-nak, az ELTE-nek, s jó néhány minisztériumnak, köztük a Mezőgazdasági és Élelmezési Mi-26 Siklós László Távol az otthontól -