Budapest, 1971. (9. évfolyam)

9. szám szeptember - Tarjányi Sándor: Szociáldemokraták a Városházán a Bethlen-korszakban

tunk nagy erővel feküdt bele a városi politikába, erős bírálati és kezdeményező tevékenységet fejtett ki. A bizottságokban és a plénumban egyaránt magához ragadta az iniciativát, s ha nem is uralta a helyzetet, de erős nyomást gyakorolt a fővárosi kormányzatra:' — írja Propper Sándor memoárjában. A fővárosi törvényhatósági választások után már 1925 nyarán létrehozta az SZDP a fővárosi törvényhatósági frakcióját. Rendszeres üléseket tartottak, ahol összehangolták a Városházán követendő politikát. Biztosították az egységes fellépést, kiosztották a szerepeket, hogy egyes kérdésekben ki és hogyan képviselje a párt álláspontját. Sok százra tehető azoknak a javaslatoknak, indítványoknak, bíráló észrevételeknek a száma, melyet a szociáldemokrata bizottsági tagok a közgyűléseken, a bizottsági üléseken elmondtak vagy benyújtottak 1925 közepe és 1930 vége között, a bethleni korszak második felében. A frakció vezetői ugyan a jobboldal képviselői voltak — elnök: Peyer, a titkár egy kis ideig Berevsztovszky Ede, majd egy évtizeden keresztül Büchler József —, viszont állandó kapcsolatban álltak a területi pártszervezetekkel, ahonnan rengeteg észrevételt, bírálatot, a munkásság érdekében teendő intézkedési felszólítást kaptak. Ezeket a frakcióüléseken megtárgyalták és az illetékes képviselőtestületi tagra bízták azok intézését, vagy interpellációk, indítványok formájában való felvetését. Általános várospolitikai kérdésekben, önkormányzatot érintő ügyekben: Peyer Károly, Propper Sándor és Büchler József szerepeltek; jogi, közigazgatási és pénzügyekben: dr. Bánóczi László, dr. Fehérváry Sándor, dr. Gonda Béla és dr. Kiss Jenő; kulturális ügyekben: dr. Bánóczi László, Pollákné Stern Szerén; szociálpolitikai ügyekben: Stern Szerén, Kéthly Anna, Knurr Pálné, dr. Révész Mihály és Szepessy Albert; a közüzemek problémáiban: Gál Benő, Horovitz Gábor, Steinherz Simon, Sávolt János; sport kérdésekben: Bíró Dezső; egészségügyiekben: dr. Berkes Jenő — hogy csak a legtöbbet szereplőket említsük meg. Az esetek nagyrészében a polgárság érdekei érvényesültek a fővárosnál, viszont apróbb ügyekben, éppen, mert jelentős munkás és kispolgári tömegek álltak az SZDP mögött, sikerült a városvezetést engedményekre szorítani. „Ezernyi szürke, az újdonság ingerével nem ható ügyben pártunk érvényre juttatta a szociális belátás szempontjait, a munkáslakta területek igényeit. Ez a munka alig jut a nyilvánosság elé, hiányait azonban megéreznők, mert az aprólékos segítő munka nélkül keserűbb, elviselhetetlenebb lenne a dolgozók élete" — állapítja meg a Népszava 1926. május 6-i számában. Az SZDP várospolitikai munkájában két célt tűzött ki maga elé: a fővárosi beruházási program összeállítását és végrehajtását, valamint a főváros pénzügyi egyensúlyának helyreállítását. Mindkettő a főváros munkásságának érdekében álló követelés volt, de a megvalósítás módja döntötte el, kinek az érdekét, a polgárságét vagy a munkásságét szolgálja-e. Az építkezések megindulása, a város üzemeinek modernizálása egyformán érdeke volt a polgárságnak és a munkásságnak is, már csak a munkaalkalom teremtéssel is; viszont a beruházások és a pénzügyi egyensúly terhét nem a tehetősek viselték, hanem az egész lakosság, elsősorban közvetett adózás formájában. A közvetlen adófajtáknál, pl. a községi potadónak 60%-ról 50-re való leszállításával a tehetősebb rétegeknek tettek jót. Ilyen kérdések felvetése során a szociáldemokraták rendszerint kisebbségben maradtak, vagy kompromisszumra szorultak, melyek nyilvánvalóan nem okoztak osztatlan lelkesedést a munkástömegeknél, hanem jogos elégedetlenséget. Ezek némely esetben még a jobboldali vezetőket is erélyesebb állásfoglalásra kényszerítették. Az SZDP vezetősége jelentést készített a Városházán végzett munkáról, melyben megállapította, hogy nem volt még megfelelő gyakorlata a pártnak ezen a területen, és hogy a jobboldal elfogultsággal és gyűlölettel fogadta. „Ebben a teremben még vér fog folyni és revolver lövések fognak elhangzani" — mondták 1925 júniusában, melyet idéz a jelentés. (Párttörténeti Intézet Arch. 658 f. 4 es. 1-391.) Ilyesmire egyáltalán nem került sor, mert a Városházán voltak ugyan összecsapások, sokszor személyeskedések és gyűlölet a két front hívei között, de némelykor kiderült, hogy a küzdelem fakarddal folyik és ha ütéseket lehet is osztogatni és kapni, de halálos sebet aligha — mint a KMP folyóirata ironikusan megállapította a városházi szociáldemokrata községpolitikáról. (Űj Március 1926. 5. sz. 304—10. 1.) A korszak minden fontos kérdésében állást foglalt az SZDP, és szervezett megjelenésével, álláspontjának hirdetésével, a munkásság követeléseinek felvetésével lényegében pozitív szerepet játszott a várospolitikában. Sok esetben megal- -kudtak, vagy meghunyászkodtak, de a munkásság napi problémáinak megoldásában számos apró eredményt értek el. Ezek főleg szociális, kulturális és egészségügyi vonatkozásúak voltak. Olyan kérdésekben, mint a progesszív adózás kérdése, a telekértékadó visszaállítása, a főváros kegyurasági joga — mely számos templomépítést és az egyházfelekezetek segélyezését jelentette —, rendszerint alulmaradtak, de állandóan szinte csökönyösen hadakoztak ezekben a kérdésekben a jobboldallal. Sikeres küzdelmet folytatott a párt a „hontalanok" érdekében, mert az állampolgársági rendelkezések több tízezer munkást, kispolgárt fosztottak meg állampolgárságától, főleg az utódállamokból származóknál. A párt felkarolta ügyüket, mivel ez súlyos jogsérelem volt egy széles réteggel szemben, és potenciálisan az SZDP támaszát jelentette ez a réteg is. Sokezer kisember jogainak rendezését intézték el, vagy harcolták ki a szociáldemokrata bizottsági tagok. I Hasonló politikai kérdés volt a kurzus városvezetése által elbocsátott alkalmazottak, főleg a tanerők visszavételének ügye is. Az SZDP, de a Blokk egésze is támogatta ezen jogtalanságok felülvizsgálatát. Ha arra nem is volt mód, hogy az összes elbocsátott ügyét rendezzék, de többszáz jogtalanul üldözött ügyét sikerült felülvizsgáltatni és őket álláshoz juttatni, vagy legalábbis valami anyagi kárpótlást luharcolni részükre. A párt javaslatára vagy szorgalmazására valósult meg az iskolai egészségügyi hálózat kiépítése, az iskolai étkeztetés és segélyezés megszervezése, a gyermeknyaraltatás kifejlesztése, egy sor szociális intézmény létesítése, pl. a Diana és Diósárok úti erdei iskolák, vagy a mintegy 5000 hajléktalan számára melegedők létesítése, a lakásépítkezés szorgalmazása — hogy csak egy-két példát említsünk. Szemléltetésként csak a gyermeknyaraltatás fejlődését vizsgálva, világosan látszik a szociáldemokraták bevonulása a Városházára; persze, hozzájárult ehhez a Bethlen-rendszer pénzügyi stabilizálódása is. Mikor hány gyermeket nyaraltattak? 1922-ben 500 1926-ban 6 010 1023-ban 3000 1927-ben 14 574 1924-ben 6050 1928-ban 17632 1925-ben 5316 1929-ben 18 000 A városházi tapasztalatok arra indították a Bethlen-kormányt, hogy a fővárosi törvény revíziója során olyan törvényt hozzanak, mely a megnyirbált választójog mellett összetételénél fogva biztosítja a Városházán a jobboldali többséget. Az olasz fasizmus korporációs rendszerét átvéve, sikerült is az érdekképviseletek, az örökös tagok, a hivatalból és tisztségüknél fogva jelenlevő törvényhatósági bizottsági tagok törvényesítésével a polgári ellenzéket és az SZDP-t háttérbe szorítani. Az 1930. évi fővárosi törvény alapján megtartott választások során ezzel a manőverrel a jobboldal abszolút többséget biztosított magának, a választók akaratától függetlenül. A választások alapján 73 törvényhatósági tagot számlált a frontharcosok jobboldali csoportjával együtt, az ellenzék 77 tagjával szemben. A törvény adta lehetőség révén ez az arány 137—78-ra módosult a jobboldaliak javára. Az SZDP ezután is közel 40 taggal volt jelen a közgyűlésen, de ez már csak ellenzéki pozíció volt, ami azt jelentette, hogy Wolffék és Bethlen közvetlen hívei maguk döntöttek el minden lényeges kérdést; az ellenzéknek csak a meddő bírálat maradt. A főváros munkássága ezután is figyelemmel kísérte a várospolitikát, de észrevételei már csak mint a lakosság panaszai jöhettek számításba, és nem mint egy hatalmi tényező jogos követelései.