Budapest, 1971. (9. évfolyam)
2. szám február - Zolnay László: Mohács után
Csatajelenet — török harcosok magyar fejeket szereznek (Molnár János reprodukciói) Thomas Stoltzer is 1526-ban halt meg Budán. A királyi zene- és énekkar vezetője állítólag a Dunába veszett. A nagy sietség szomorú következése: a királyi levéltár s a kincstár mentésének gondja megelőzte a könyvtárét. így bizony a Corvinák Budán rekedtek. Meg is sínylették a törökkort. De menekültek a Budán lakozó főemberek s menekült a gazdag budai — jórészt német — polgárság is. Szeptember 8-án Farkas pozsonyi kanonok már azt írta Budáról: a város annyira üres, hogy alig száz ember lézeng abban. Sokan Pestre menekültek át s bíztak, hogy Szapolyai János vajda a székelyekkel, Erdély s a Tiszántúl veretlen seregével egyszer csak megérkezik. Ám a török gyorsabb volt. Budán már csak a legszegényebb emberek maradtak. És a zsidók. (A zsidók, ha akartak volna, sem menekülhettek volna a nyugati végek felé: Sopron, Moson, Pozsony táján heves és véres zsidóüldözések törtek ki.) A török szultán Budán Mária királyné szerencséje a lóhalálban való futás volt. Igaz, gályái egyik-másikát az esztergomi várparancsnok megdézsmálta. Ám ugyanazokon az utakon, ahol szeptember első napjaiban még az ő hintói nyomán csapott fel a por, egy hétre rá már török martalócok jártak. Mohács után Szulejmán szépen, nyugodtan megindult Buda felé. Azonban kisebb egységekre tagolt lovascsapatai — ölve, gyújtva, gyilkolva — bebarangolták a Dunántúlt s a Felvidék déli részét. Alig pár nappal Mária királyné szekér-sorának elvonulása után már török janicsárok jelentek meg Tata környékén is. Egyik portyázó rajuk az esztergomi érsek Marótpusztán levő vadászkastélyát vette ostrom alá. A festői Gerecsének ebbe a kis erősségébe akkorra már sok — a környékről s Fejér megyéből menekülő — magyar vette be magát. Ám a török támadás erejéhez mérten gyengék voltak a marótpusztai kastélyfalak. A magyarok kitörésre szánták magukat. A törökök közé rontó magyarok közül ekkor és itt lelte halálát Dobozi Mihályné, majd Dobozi Mihály.* S a Dél-Felvidéken is hasonló volt a helyzet. Előttem van WerBőczi Istvánnak egy 1526. szeptember 23-án kelt, kiadatlan levele. Dobronyai várából írta, Nagylucsei Dóczi Ferenchez. (Akiről is nem tudta, hogy Mohácsnál elesett.) A nádor ezeket írja: „ ... a törökök Pesth városától fel Hathwan és Zeechen (Hatvan és Nógrádszécsény) és Dregel (Drégely) váráig mintegy felsétáltak. Minden közbeeső helyre rácsaptak és felégettek. .. más egyéb helyek között felgyújtották az én Zenthely (Szente, Nógrád m.) nevű falumat, ottlévő kúriámat . .." Megírja, hogy hat belső emberét s huszonöt lovasát küldte ki hírszerzésre. „Egyesek közülük — folytatja — jelentették, hogy a törökök vagy kétezren Rimaszombat felé tartanak. . . Hogy mi a szándékuk, nem tudom .. ." Ugyanekkor a nádor Hany Porkoláb Mátyás zólyomvári kapitányhoz is levelet küldött. Mint legfrissebb hírt közli a kapitánnyal: Oroszfalva * Dobozi Mihálynak és feleségének tragédiája nem Pilismaróton, hanem a Vértes-Gerecse hegységben fekvő Marótpusztán, Héreg és Bajót falvak közelében ment végbe. Erre már a Századokban megjelent régi cikkében Sörös Pongrác rámutatott. (L. Századok, 1912. 783.) A pilismaróti lokalizálást azonban — hiszen a tévedések szívósak! — megtaláljuk az 1958-ban megjelent Pest megye műemlékei c. kötetben is. (I. kötet, 98. lap.) (Nagyoroszi, Nógrád m.) körül hatszáz parasztember gyülekezett a török ellen. Az elmúlt hét egyik estéjén e csapat leitta magát. A török éjjel rájuktört s valamennyit felkoncolta. Közben Szulejmán szultán Mohácsról megindult Buda felé. A Duna mentén jött. Sehol, semmilyen ellenállásba nem ütközött. Szeptember 10-én Kelenföldén — a mai Tabán helyén — vert sátrat. Tizenhat napot töltött Budán. Kelenföldi táborának sátorvárosában lakott. A szultán — mint azt udvari történetírói: Szinán csausz és Dselálzádé leírták — fiaival együtt lovagolt be az elnéptelenedett fővárosba. Bevonult az elárvult királyi palotába is. Átérezte-e ennek a pillanatnak történelmi súlyát? Hiszen ebbe a palotába s ebbe a fővárosba eddig csak mind vendég, vagy hadifogoly tehette be a lábát! Megszemlélte a királyi lakosztályokat. Feljegyezték : elidőzött a Zsigmond építtette királyi házikápolnában, sőt, megszólaltatta a kápolna orgonáját is. (Lajos király kórusának mesterei közül Stoltzer ekkor már halott volt. Adrién Wilaert pedig — a XVI. század egyik legnagyobb zeneszerzője, utóbb a velencei ún. „németalföldi iskola" megteremtője — Pozsony, Bécs felé kereste az utat Itália felé.) A szultán bizonyára elmerengett fiatalon, húsz éves korában elhullott ellenfelének, Lajos királynak sorsa felett is. Lajosra személy szerint haragudott. Ugyanis a tanácsadók szavára hallgató magyar gyermek-király elkövette azt a páratlan diplomáciai ostobaságot, hogy Behrám csauszt, Szulejmán hozzá küldött követét elfogatta s börtönbe vetette. (1520-ban a trónralépő „Nagy" Szulejmán — az oszmán birodalom legnagyobb uralkodója — azzal küldte Budára Behrám csauszt, hogy Lajossal „mint szomszéd fejedelemmel barátságot és békét kössön.") És Szulejmán szemében nem sokat számított az, hogy Lajos, Behrám lefogatásakor, csak tizennégy éves volt. Válasza 1521 lett: Nándorfehérvár, Szabács, Zimony, Szalánkemény, Titel. A szultán végigjárta a budai palotának akkor még káprázatos fényű termeit, Nagy Lajos, Zsigmond, Mátyás egykori otthonát. Majd így kiáltott fel: — Ó, bár csak az Aranyszarv öböl partjára vitethetném ezt a csodálatos palotát. . . Megindultságán azonban hamarosan felülkerekedett vadászszenvedélye: több napos vadászatra Buda-Nyékre vonult. (A vadászkastély romjai ma: II. Vöröshadsereg útja 78.) Itt sólymokkal, ebekkel, sőt, vadász-gepárdokkal űzte azt a kevéske vadat, amelyet a vadaskertben II. Lajos még meg nem szökött legényei őrizgettek. Mire aztán a szultán hadai Budáról eltakarodtak, a vár lángokban állt. Alig hagyta el Szulejmán Budát, a vár falai közé Szapolyai János seregei vonultak be. Űj gazda Budán 1526. október 1 i-én Nádasdy Tamás írja Habsburg Ferdinánd főhercegnek — a későbbi királynak —: „most már Buda várát elfoglalták azok!" 1526. november xo-én János királyt Székesfehérvárott királlyá koronázták. János király pár napos budai tartózkodás után november 29-én telelni Esztergomba ment. Udvarának az ottani érsekvár adott otthont. Buda vára s tán a palota is a Szulejmán emberei okozta tűzvészt sínylette. Az ország fővárosára — de koronájára is — igényt tartott a Jagellók s a Habsburgok közötti kölcsönös trónutódlási szerződések alapján Ferdinánd főherceg is. 1527 májusában — amikor János az úr Budán — Ferdinánd főherceg a nádornak egy budai házat ígér. 1527. július 13-án pedig Nádasdy Tamás, Zalay János és társaik esküvel fogadják: amint a királyi Fenség — vagyis Ferdinánd főherceg — Budát, a királyság székét birtokba veszi, Pozsony és Dévény várát nyomban átadják neki. 1527 nyarán Ferdinánd felkészült. Sereget gyűjtött, hogy elfoglalja Budát s trónjáról letaszítsa János királyt. Augusztus 18-án ért Buda alá. 40