Budapest, 1971. (9. évfolyam)

2. szám február - Sulyok Katalin: Elfecsérelt energiák

FÓRUM energiák kor, fél négykor kelnek. Előfordul, hogy valaki nem érzi jól magát, de nem mer otthon maradni. Falujukban csak másnaponként rendel az orvos, s ha aznap épp rendel, kérdés, kiírja-e; kérdés, délben lesz-e még panasza. Igazolatlan napot nem akar, tehát bejön. Délelőtt felkeresi az üzemorvost. Kiderül — egyszerű dolgot vegyünk —, hogy influenzás. (Egy buszjárat kimaradt, fél óráig álldogált a hóban.) „Nálunk az influenza kész tragédia. Egyetlen influenzás, aki nem marad otthon, végigfertőzi a többieket. Másnap, harmadnap leáll az az üzemrész." Ha napközben valaki rosszul lesz, s az üzemorvos úgy látja jónak, hogy szakorvos véleményére van szükség, elküldi a vidéki dolgozót a kerületi szakrendelőbe. (A rendelőintézetek zsúfoltsága közismert.) A szakorvos gyógyszert ír föl; a gyengélkedő a recepttel elmegy valamelyik gyógyszertárba. (A fővárosi gyógyszertárak zsúfoltsága is közismert. Munkaerőhiány miatt nem egy be is zárt.) Az üzemorvosnak a betegség megelőzésére kell törekednie. Felvilágosítással, ismeretterjesztéssel. Egy üzemorvos mondta: „Munkaidő alatt nem tarthatok előadást. Munkaidő után pedig a vidékiek — épp, akikhez szólnék a helyes öltözködésről, táplálkozásról, a gyomorbeteg, a szívbeteg életmódjáról — rohannak a vonathoz. Egyszer, munkaidő alatt, a gyár hozzájárulásával rákszűrést szerveztem. Épp a bejárók nem jöttek el, azt mondták, nincsenek úgy öltözve, hogy orvos elé mehessenek." A bejárók percnyi pontossággal induló vonathoz, autóbuszhoz vannak kötve. Délután tehát sietnek bevásárolni, és a pályaudvarokra. Kapcsolatuk a munkahelyükkel a munkaidő tartamára korlátozódik. Még a túlórázást sem szívesen vállalják. A párt, a KISZ, a vöröskereszt, a nőtanács, a szakszervezet nem tudja bevonni őket a közösség életének alakításába. Nem vesznek részt — ha brigádtagok is — a szocialista brigádok munkaidőn kívüli vállalásaiban, felajánlásaik teljesítésében, akár munkára, akár tanulásra, akár közös szórakozásra vonatkozik az. A közösségszervező számára sem léteznek, a kultúrcsoport sem számíthat rájuk. Bármiről legyen is szó munkaidő után, arra hivatkoznak: ha későbbi vonattal mennek haza, másnap fáradtan kezdenek dolgozni. És indokukat el kell fogadni. Kirekesztve Különös a légköre az ingázókat hazaszállító járműveknek. A nők horgolnak, kötnek. Nyáron pulóvert, sapkát, sálat, meleg zoknit, télen nyári blúzokat. A férfiak, kevés kivétellel, kártyáznak. Hogy izgalmasabb legyen, pénzben. A kevés kivétel: újságot olvas. A naponta 150—160 ezer Budapestre utazó ember bizonyos fokig mindenből kirekesztve él. A városhoz nem tartozik; abból nem ismer mást, csak a pályaudvartól a munkahelyéig vivő útvonalat és néhány boltot. Mozik, színházak, szórakozóhelyek, múzeumok, kiállítótermek, könyvtárak mellett megy el, naponta kétszer. De sokszor azt sem tudja, mi az az épület. S ha tudja is? Hogy bemenjen, ahhoz nincs ideje. És nincs igénye sem. A gyár, a munkahely az igényt fölkelteni nem tudja. A bejárókkal többnyire sehol, senki sem törődik. Legalábbis szervezetten nem. Ugyanakkor lakóhelyükhöz sincs sok közük. Hajnalban indulnak, s mire hazaérnek — a nyarat kivéve —, már besötétedett. Korán kelnek, tehát korán is fekszenek. A helyi tömegszervezetek és a művelődési ház rájuk nem számíthat. Jó, ha meghallgatják az esti híreket a rádióban, vagy megnézik a tévében a filmet, a futballmeccset. Bár a tévénézés már áldozat: az alvásidőből kell ellopni. Olvasásra, tájékozódásra maradna az utazás. Ami napi egy óránál soha sem kevesebb. Ám ezt az időt hasznos elfoglaltsággal, kulturált módon épp a környezet — egymás — miatt a legtöbb járművön nem tudják eltölteni. Bejáró fiatalok A naponta Pestre utazók között nagy számban vannak tizennégy-huszonöt éves fiatalok, akik a nyolcadik osztály elvégzése után itt találtak maguknak munkát, vagy valamelyik itteni középiskolába, ipari tanulóintézetbe iratkoztak be. S itt is keresnek munkát, amikor leérettségiznek, vagy megkapják a szakmunkásbizonyítványt. A fiataloknak a város, a pesti munkahely egészen mást jelent, mint szüleiknek, s a harmincon felüli családos bejáróknak. Üzemükkel, iskolájukkal, munkahelyükkel a kapcsolatuk szorosabb. A KISZ — ahol jól dolgozik — be tudja őket vonni a társadalmi munkába. Ha a munkahely továbbképzésre, szakma-tanulásra serkenti őket, nem zárkóznak el. Délután nem szaladnak a vonathoz; egy jó filmért, futballmeccsért, klubestért, néhanéha színházért, vállalják a késői lefekvést is. És sokan bejönnek szabad szombaton, szombat este, vasárnap a fővárosban lakó barátjukhoz, randevúra, gyári rendezvényre. Sokkal inkább ide tartoznak, mint a falujukhoz. Van kulturális és szórakozási igényük, s azt ott elégítik ki, ahol nagyobb a választék szórakozóhelyben, és kevesebb az ismerős, aki mindenért megszólja őket. A munka utáni bentmaradás, az esd iskolába járás, az udvarlás miatt közülük sokan rokonoknál, barátoknál húzódnak meg, esetleg albérletet keresnek. Ám azzal, hogy igényesek lettek, és részesülni akarnak a nagyváros teremtette javakból, életszínvonalukban azonnal változás áll be. Jövedelmük tetemes részét elviszi az albérlet, a vacsorabeszerzés, a presszó, a mozi. S pénzbe kerül a hazautazás is, amit most már nem a vállalat fizet. Ez is közrejátszik abban, hogy amilyen mértékben kapcsolódnak a városhoz, úgy távolodnak a falujuktól, a családjuktól. A beköltözés első heteiben még hetenként kétszer hazamennek, aztán már csak egyszer. Majd havonta kétszer, havonta egyszer. Karácsonyra, névnapra, disznótorra, nagy ünnepre. Rendszerint itt találnak maguknak férjet, feleséget. S ha házastársuknak nincs lakása — ami gyakori —, és otthon, a szülői házban elférnek, akkor hazaköltöznek. Ettől kezdve férj, feleség naponta utazik. De már nem a fiatal, hanem a felnőtt bejárók életét élik. Ha nem tudnak a szülőkhöz költözni, vagy nem akarnak naponta bejárni, akkor albérletet keresnek, s mihelyt letelik az öt év — beadják a lakásigényüket... * A naponta bejárók tömege nagy gond a fővárosnak. És gond minden városnak, ipari centrumnak, megyeszékhelynek. Megszűnik-e valaha is az ingázás? Nem. Mer: nem kaphat az ország minden települése gyárat, üzemet. Budapestnek és a nagy ipari centrumoknak mindig is lesz szüksége munkáskézre. A környékbeli lakosoknak pedig keresetre. De a bejárók gondjain segíthet a településfejlesztés, a munkakörülmények javítása, a rövidebb munkaidő, a gyermekintézmények számának emelése, a bolthálózat és a szolgáltatások fejlesztése. Ez azonban hosszantartó folyamat. A bejárók helyzetén pedig már ma javítani kell. Jobb közlekedéssel (fűtött vonatok, rövidebb utazási és várakozási idő, a zsúfoltság csökkentése), a pályaudvari és a pályaudvar környéki kocsmák megszüntetésével, kulturált várakozóhelyek kialakításával. Ezek között sok olyan van, amihez anyagi befektetés sem kellene. Csak emberi gondosság, törődés, megértés. 29