Budapest, 1971. (9. évfolyam)

2. szám február - Sulyok Katalin: Elfecsérelt energiák

Sulyok Katalin B. Mariska tavaly végezte a nyolcadik osztályt a fővárostól hetven kilométerre levő szülőfalujában. Tovább tanulni nem volt kedve. A téeszben kapott volna munkát, de ehhez sem volt kedve. Apja húsz éve dolgozik egy pesti gyárban; behozta oda a lányát. A tizenöt éves Mariska hajnali háromnegyed négykor kel és apjával együtt indul az autóbuszhoz. A busz elviszi őket a vonatig. A vonat Kőbányára. Kőbányán villamosra ülnek, majd egyszer átszállnak. Hat óra előtt tíz perccel érnek a gyárba. Mariska hat órát dolgozik, de megvárja apját, aki kettőkor végez. A vonatjuk három órakor indul, és ötre érnek haza. B. Mariskával együtt sok ezer ember indul naponta Budapestre dolgozni. Egy 1960-as adat szerint az ország 577 településéről jártak munkára a fővárosba. Elsősorban Pest megyéből, ahonnan 184 községből 110 ezer fizikai és 15 ezer szellemi foglalkozású ember járt be. (62 községből a keresőképes lakosság több mint 40%-a, 28 községből pedig a keresők több mint 50%-a.) Más, nem Pest megyei településről pedig 13 ezer fizikai és 1000 szellemi foglalkozású embernek volt Budapesten a munkahelye. 1970-ben 150—160 ezer között volt azoknak a száma, akik naponta be- és hazautaztak; azoké pedig, akik hetente egyszer, havonta egyszer-kétszer utaztak haza a fővárosból állandó lakóhelyükre, százezer körül. Tehát mintegy negyedmillió vidékinek adott munkát, állandó keresetet a főváros. A bejárók és a főváros Aki a hajnali és a korareggeli órákban járt már valamelyik pályaudvaron, az tapasztalhatta a csarnokok, várótermek, büfék zsúfoltságát. A Keleti pályaudvarra, a Nyugatiba, Kelenföldre, a Délibe, a Józsefvárosi pályaudvarra; az Engels téri, a Kosztolányi Dezső téri, a Széna téri autóbusz pályaudvarokra; az Örs vezér téri, a Közvágóhídi és a Margithídi HÉV-végállomásokra öt-tíz percenként érkeznek a vonatok, autóbuszok, HÉV-szerelvények. E járművek naponta annyi munkást szállítanak a fővárosba, mint amennyi Debrecen összlakossága. A naponta bejárók 83,9%-a vonattal érkezik, 15,5%-a autóbusszal, 0,6%-a motorral, autóval. Először — fél öt-fél hat körül — a délelőtti műszakosok érkeznek. Aztán a hét órakor munkába állók, majd a fél nyolckor, a nyolckor kezdők, a fél kilencre járók. Később a tíz órakor nyitó üzletekben, áruházakban dolgozók, aztán a délben kezdők, majd a délutáni műszakosok, este nyolc után pedig az éjszakások. Azzal, hogy a vonat, az autóbusz, a HÉV befut velük a fővárosba, még csak Budapestre érkeztek. Még csak a pályaudvaroknak jelentenek gondot. De munkahelyük az állomástól, a pályaudvartól 10—50 perces távolságra van. Oda el kell jutniuk: villamossal, autóbusszal, trolival. S amint a megállóba érnek és a járműre várnak, már a főváros közlekedését terhelik. Ám a vonat, a busz, a HÉV érkezése és a munkakezdés előtt sokuknak még van ideje. Hol töltik? A pályaudvari és a pályaudvar környéki kocsmák, büfék, talponállók hétköznapi bevétele tanúskodik erről. El kell űzni az álmot és a hideget. Jobbik esetben egy kávéval, gyakrabban egy-két féldeci pálinkával, rummal. Az áloműzés rendszerint már otthon, az ébredéskor felhajtott első pohárkával kezdődik. A munkaidő után és járművük indulása előtt ugyancsak van néhány negyedóra. A férfiak korsó sörrel, kisfröccsel, féldecivel töltik a várakozási időt, rendszerint a pályaudvar környéki talponállókban és a várótermekből kialakult kocsmákban. És a nők? Elég egy órát szemlélődni a munkásokat hazafelé szállító vonatoknál. Minden nő — és a legtöbb férfi — kezében, szatyrában, aktatáskájában, hóna alatt két kilós kenyér. A nők szatyrában a kenyér mellett tej, kávé, cukor, liszt. A bejárók többsége a fővárosból viszi családja mindennapi kenyerét. S ha csak egy kiló kenyeret számítunk minden bejáróra, az napi 1500—1600 mázsa. A főváros lakóinak ellátásán kívül naponta ennyivel sütnek többet a budapesti pékek. S hogy miért cipelik a többnyire zsúfolt járműveken? 1. „Általában jobb a pesti kenyér". 2. „Mire hazaérek, vagy van kenyér a boltban, vagy nincs". 3. „Mire hazaérek, bezár a bolt." Legalább egyszer egy héten — rendszerint pénteken — húst is visznek. Elsősorban disznóhúst. Közismert a falvak, kisvárosok rendszertelen húsellátása. Emellett szerepet játszik, hogy itt választék is található. A bejárók többsége, ha már vesz magának húst, vesz a szomszédasszonyának, az anyjának, anyósának, lányának is. Ha nagyon szerényen csak egy kilót számítunk minden bejáróra, az is 150—160 tonna. Annyi, mintha a bejárók minden pénteken ezer darab 150— 160 kilós disznót hajtanának el a fővárosból. De Pesten veszik a cipőt, a ruhát, a szappant, a mosóport, a háztartási eszközöket, az irkát a gyereknek, a pamutot, kötni, horgolni. Nincs választék nálunk, mondják; és valóban nincs. A szövetkezeti bolt vezetője azt is megmondja, miért: „Minek rendeljek, úgyis Pestről vásárolnak mindent." A Pest környéki falvak bolthálózata többek között emiatt fejlődik lassan. Fizetésnap pedig gyakori, hogy felutazik az egész család. Itt veszik meg mindazt, amit terveztek, illetve amire futja a fizetésből. A bejárók és a munkahely Az ingázás: világjelenség. Minden nagyvárosnak, minden ipari centrumnak megvan a maga munkásfelvevő körzete. Magyarországon összességében munkaerőhiány van. Ám helyi — falusi, járási, megyei — munkaerőfölösleg létezik. Az ott élő felnőtt, keresőképes lakosság kénytelen tehát a lakóhelyétől közelebb-távolabb munkát vállalni. S abban a pesti üzemben, ahol hiányzik a munkáskéz, örömmel fogadnak minden jelentkezőt. Ha helybelit nem kapnák, vállalják a bejárók útiköltség-térítését is, ami pedig két-háromszáz embernél már komoly összeg. Az ország összes ingázóinak 30 százaléka a fővárosba jár. Mert itt a munkahelyek száma mintegy tizenöt-húsz százalékkal meghaladja a budapesti felnőtt, keresőképes lakosság számát. Elsősorban az ipar küzd munkaerőhiánnyal, aztán a kereskedelem és a szolgáltatás. Ennek megfelelően a bejárók többsége az iparban dolgozik. A fővárosba bejárók kétharmada férfi. Zömüknek nincs szakmája. A bejáró nők között azonban még kevesebb a szakmunkás. Kisegítők, segédmunkások, takarítónők, betanított munkások. S ők még a nagyobb kereset reményében sem tudnak szakmát szerezni. Többségük családanya, feleség. A napi nyolc órai munka és a bejárás mellett még családjuk ellátása is rájuk hárul. A bejárókkal a legtöbb munkahelyen sok a gond. ősszel, télen késnek a járművek — késve kezdik el a munkát. A hideg és a korai felkelés miatt fáradtak; lassabban dolgoznak. Ahogy az üzemorvos látja Az egyik, 2500 embert foglalkoztató gyár üzemorvosa a bejárók egészségügyi problémáira, illetve a főváros egészségügyi helyzetét terhelő gondjaikra hívta fel figyelmem. A gyár dolgozóinak 90%-a nő. Nagy részük bejáró: a pilisi falvakból és a dorogi szénmedencéből érkező asszonyok. Hajnali három-28