Budapest, 1971. (9. évfolyam)

12. szám december - Vértesy Miklós: A Budai Népszínház

Népszínmű színpadképe Blaha Lujzával, 1880 körül. Fotómontázs te a Lánchíd részvénytársaság; szerszámokat, különféle anyago­kat tárolt benne. A társaság ezt a hombárt nyolcezer Ft-os tar­tozása fejében hajlandó volt át­engedni a városnak, a város pe­dig a magyar színészeknek. Fel­merült ugyan az az aggodalom, hogy az épület rozzant, könnyen összedűlhet, életveszélyes. Clark Ádám ezért személyesen vizs­gálta meg, hogy milyen állapot­ban van. Fejszét ragadva a tetőt tartó szálfákat kezdte vagdosni és amikor valamennyi csapása keményen pattant vissza, fel­kiáltott: „Ezekre az ördög házát is föl lehetne építeni!" Hombárból színház — 3 hónap alatt A budai közgyűlésen a színház ügyéhez először egy német pol­gár szólalt hozzá: „Akarjuk, — mondta —, hogy legyen ma­gyar színházunk, melyben fiaink a hazai nyelvet hallgassák, gyako­rolják." Ezután nem volt szük­ség hosszú tárgyalásra. A köz­gyűlés Molnárnak, aki a Hor­váth-kerti előadásokkal nagyon megkedveltette magát, hat évre működési engedélyt adott, meg­szavaztak az átépítésre 2000 Ft segélyt és évi 1000 Ft szubven­ciót. A határozatról Kammermayer Károly főjegyző június 11-én ér­tesítette a színészeket. Öt nap­pal később megkezdődött az át­építés. A költségekre az egyete­mi ifjúság gyűjtést indított. So­kan adakoztak, csak — mint az építést vezető bizottság meg­állapította — „a magas arisztok­rácia nem járult a ház alapításá­hoz". A szegények — számuk több százra rúgott — ingyen munkával segítettek, napszámo­sokat nem is kellett felvenni. Belül díszesre sikerült a szín­ház. Befogadó képessége kb. 1150 fő lett, a földszinten 364 zártszékkel és 180 állóhellyel, az első emeleten 32 páhollyal, a másodikon 140 zártszékkel és 300 állóhellyel. (Abban a korban minden színházban sok volt az állóhely.) A külső díszítésre már nem futotta a pénz, a falak vako­latlanul maradtak. A homlok­zatra felírták a Kisfaludy Sándor által a balatonfüredi játékszín homlokzatára készített jelmon­datot: „Hazafiság a nemzetiség­nek." Ez mai nyelven azt jelenti, hogy hazafias adakozásból épült a nemzet számára. A Budai Népszínház 1861. szeptember 14-én nyílt meg, ün­nepi beszéddel, Jókai prológjá­val, Erkel Hunyadi-jának nyitá­nyával, és táncokból, népszín­mű-részletekből, népdalokból összeállított tarka műsorral. Ugyanezt adták a következő há­rom nap, majd a Bánk bán, a Peleskei nótárius és a II. Rákóczi Ferenc fogsága került színre. A társulat jó volt. Maga Molnár kitűnően játszott. Sze­repeiben elmélyedt; tanulmá­nyokat írt a Tartuffe szereplői­nek, Lear királynak, III. Richárd­nak a jelleméről. Mellette Náday Ferenc és Szentgyörgyi István tűnt ki. A nők közül az egyko­rú lapok főleg Kocsisovszky Borcsát és Boér Emmát dicsér­ték. Részben itt kezdték pályá­jukat, részben pedig itt váltak ismertté a későbbi évek ünne­pelt művészei: Kassai Vidor, Vizvári Gyula, Blaha Lujza, Já­szai Mari, Német Irma, Rákosi Szidi. Gondot okozott a megfelelő műsor kiválasztása. A két test­vérváros akkor még két magyar drámai színházat nem tudott volna közönséggel állandóan megtölteni. A tragédiákat, klasz­szikusokat a Nemzeti Színház régibb, összeszokottabb társu­lata jobban adta elő. Ilyen dara­bok színrevitele amúgysem tar­tozott a népszínházi profilhoz. Játszottak ugyan tragédiákat is, Szinovácz, Hiador, Dóczi stb. műveit, ezek között azonban ér­tékeset hiába keresnénk. A kö­zönség és a kritika egyaránt kedvezőtlenül vélekedett róluk. Legfeljebb azt jegyezte meg a bí­rálat egy-egy darabról, hogy ,,meglepően hatott a közönségre a kiállítás nagyszerűsége. Elra­gadó fény és ízlés mutatkozott a legkisebb részletekben is." Csu­pán Dobsa Első István királya aratott sikert. Jobban tetszettek azok a kis tréfák, rövid jelenetek, apró vígjátékok, amelyeket Molnár barátai, a Kávéforrás fiatal írói szállítottak, főleg Bérezik Árpád és Toldy István. A hosszabb víg­játékok közül a nézők tapsait leginkább Bérezik Fertálymágná­sok és Éjszaki Károly Cydoni alma című műve nyerte el — az utób­bit később a Nemzeti Színház is előadta. Gyulai Pál így vázolta a Nép­színház hivatását: ,, ... tulajdon­képpen eredetibbnek kellene lenni a Nemzetinél, mert a nép mindig állandóbb és sajátságosabb ízlésű, mint a magasabb értelemben vett nemzet... Ott áll összegyűjtve egy csapat népmesénk, miért nem lehetne valamelyikből látványos színművet szerkeszteni? Népdala­ink gyűjteménye nem vállhatna-e a Népszínház valódi kincsesbá­nyájává?" Molnár szívesen adott volna elő ilyen dolgokat, hiszen 37

Next

/
Oldalképek
Tartalom