Budapest, 1971. (9. évfolyam)
12. szám december - Vértesy Miklós: A Budai Népszínház
Népszínmű színpadképe Blaha Lujzával, 1880 körül. Fotómontázs te a Lánchíd részvénytársaság; szerszámokat, különféle anyagokat tárolt benne. A társaság ezt a hombárt nyolcezer Ft-os tartozása fejében hajlandó volt átengedni a városnak, a város pedig a magyar színészeknek. Felmerült ugyan az az aggodalom, hogy az épület rozzant, könnyen összedűlhet, életveszélyes. Clark Ádám ezért személyesen vizsgálta meg, hogy milyen állapotban van. Fejszét ragadva a tetőt tartó szálfákat kezdte vagdosni és amikor valamennyi csapása keményen pattant vissza, felkiáltott: „Ezekre az ördög házát is föl lehetne építeni!" Hombárból színház — 3 hónap alatt A budai közgyűlésen a színház ügyéhez először egy német polgár szólalt hozzá: „Akarjuk, — mondta —, hogy legyen magyar színházunk, melyben fiaink a hazai nyelvet hallgassák, gyakorolják." Ezután nem volt szükség hosszú tárgyalásra. A közgyűlés Molnárnak, aki a Horváth-kerti előadásokkal nagyon megkedveltette magát, hat évre működési engedélyt adott, megszavaztak az átépítésre 2000 Ft segélyt és évi 1000 Ft szubvenciót. A határozatról Kammermayer Károly főjegyző június 11-én értesítette a színészeket. Öt nappal később megkezdődött az átépítés. A költségekre az egyetemi ifjúság gyűjtést indított. Sokan adakoztak, csak — mint az építést vezető bizottság megállapította — „a magas arisztokrácia nem járult a ház alapításához". A szegények — számuk több százra rúgott — ingyen munkával segítettek, napszámosokat nem is kellett felvenni. Belül díszesre sikerült a színház. Befogadó képessége kb. 1150 fő lett, a földszinten 364 zártszékkel és 180 állóhellyel, az első emeleten 32 páhollyal, a másodikon 140 zártszékkel és 300 állóhellyel. (Abban a korban minden színházban sok volt az állóhely.) A külső díszítésre már nem futotta a pénz, a falak vakolatlanul maradtak. A homlokzatra felírták a Kisfaludy Sándor által a balatonfüredi játékszín homlokzatára készített jelmondatot: „Hazafiság a nemzetiségnek." Ez mai nyelven azt jelenti, hogy hazafias adakozásból épült a nemzet számára. A Budai Népszínház 1861. szeptember 14-én nyílt meg, ünnepi beszéddel, Jókai prológjával, Erkel Hunyadi-jának nyitányával, és táncokból, népszínmű-részletekből, népdalokból összeállított tarka műsorral. Ugyanezt adták a következő három nap, majd a Bánk bán, a Peleskei nótárius és a II. Rákóczi Ferenc fogsága került színre. A társulat jó volt. Maga Molnár kitűnően játszott. Szerepeiben elmélyedt; tanulmányokat írt a Tartuffe szereplőinek, Lear királynak, III. Richárdnak a jelleméről. Mellette Náday Ferenc és Szentgyörgyi István tűnt ki. A nők közül az egykorú lapok főleg Kocsisovszky Borcsát és Boér Emmát dicsérték. Részben itt kezdték pályájukat, részben pedig itt váltak ismertté a későbbi évek ünnepelt művészei: Kassai Vidor, Vizvári Gyula, Blaha Lujza, Jászai Mari, Német Irma, Rákosi Szidi. Gondot okozott a megfelelő műsor kiválasztása. A két testvérváros akkor még két magyar drámai színházat nem tudott volna közönséggel állandóan megtölteni. A tragédiákat, klaszszikusokat a Nemzeti Színház régibb, összeszokottabb társulata jobban adta elő. Ilyen darabok színrevitele amúgysem tartozott a népszínházi profilhoz. Játszottak ugyan tragédiákat is, Szinovácz, Hiador, Dóczi stb. műveit, ezek között azonban értékeset hiába keresnénk. A közönség és a kritika egyaránt kedvezőtlenül vélekedett róluk. Legfeljebb azt jegyezte meg a bírálat egy-egy darabról, hogy ,,meglepően hatott a közönségre a kiállítás nagyszerűsége. Elragadó fény és ízlés mutatkozott a legkisebb részletekben is." Csupán Dobsa Első István királya aratott sikert. Jobban tetszettek azok a kis tréfák, rövid jelenetek, apró vígjátékok, amelyeket Molnár barátai, a Kávéforrás fiatal írói szállítottak, főleg Bérezik Árpád és Toldy István. A hosszabb vígjátékok közül a nézők tapsait leginkább Bérezik Fertálymágnások és Éjszaki Károly Cydoni alma című műve nyerte el — az utóbbit később a Nemzeti Színház is előadta. Gyulai Pál így vázolta a Népszínház hivatását: ,, ... tulajdonképpen eredetibbnek kellene lenni a Nemzetinél, mert a nép mindig állandóbb és sajátságosabb ízlésű, mint a magasabb értelemben vett nemzet... Ott áll összegyűjtve egy csapat népmesénk, miért nem lehetne valamelyikből látványos színművet szerkeszteni? Népdalaink gyűjteménye nem vállhatna-e a Népszínház valódi kincsesbányájává?" Molnár szívesen adott volna elő ilyen dolgokat, hiszen 37