Budapest, 1971. (9. évfolyam)

12. szám december - Vértesy Miklós: A Budai Népszínház

mindent színre vitt, amiben a tehetségnek bármilyen jelét látta. De még népszínművet is alig kapott. Hiába írt ki pályázatot,' eredménytelen maradt; a sikeresebb írók, Szigligeti, Szigeti nem küldtek be pályamunkát. Gyulai kénytelen volt megállapítani, hogy „a Népszínháznak még nem születtek költői, pedig nélkülük nem fejlődhetik, üvegházi növény marad." Az első magyar operett A Népszínház így elsősorban operettekkel tartotta fent magát, ez volt a fő bevételi forrása. Itt került színre az első magyar operett: A szerelmes kántor. Szövegírója, Bényei István itt színészkedett, zeneszerzője, Allaga György itt volt karmester. A két szerzőnek később egy másik művét is előadták, A szakállas farkast; meséjének alapja egy román népmonda, muzsikájában román népzenei motívumokkal. A furfangos prókátor és a kupaktanács című egyfelvonásosnak csak a szövegíróját ismerjük, Madarassy Pált, írói nevén Tarnay Pált. Hornyacsek Vendel címmel egy Jókai novellából készült dalművet is színre hoztak. A műsOr többsége azonban idegenből fordított operettekből állt, főleg Offenbach alkotásaiból (Eljegyzés lámpafénynél, A gerolsteini nagyhercegnő stb.). Molnár eredeti stílusú rendező volt, aki — kortársaitól eltérően — sokat foglalkozott a szereplők betanításával, beszédmodorával, játékával. Igazi sikerei a látványosságokhoz fűződtek, amelyekhez különösen értett. Nagy tömegeket vitt színre, ezeket egy óraszerkezet szabályosságával mozgatta és minden alaknak, minden csoportnak jelentőséget tudott adni. Kedvelte a világítással elérhető hatásokat, szívesen alkalmazott transzparens díszeket, azaz hátulról megvilágított olajos vásznakat, két lencserendszerrel vetített laterna magi ka-szerű képeket és sok görögtüzet. A látványosság nagymestere 1863, január 17-én mutatta be az Offenbach zenére írt Dunanan apó és fia utazását, rengeteg szereplővel, négy balettkarral. A befejező képet a Fővárosi Lapok a következőképp írta le: „A színpad hátsó részei kinyíltak, a távolban egy cifra palota emelkedett, csarnokában a vígság királyával és kíséretével. A lombok közt színes lámpák égtek és szobrok voltak elhelyezve. A színpad hátterében szökőkút lövellte fel a vizét, elöl a kánkánt táncolták. Mindezt bengáli tűz világította meg. Legvégül tűzijáték volt magasbaszökő sziporkákból és színes csillagokból. •' A Dunanan apó hosszú szoknyában, sok alsószoknyában táncolt kánkánja nagy vihart aratott. A fehér alsószoknyák közül kivillanó fekete harisnyás lábak, térdek és combok „pikáns" látványát a jó erkölcs nevében sokan szidalmazták — és még többen megnézték. A puritán Gyulai tiltakozása hitelesnek tűnik, de már csak irigységből származó farizeuskodásnak nevezhető a pesti német színpad felháborodása, ott ugyanis sokkal merészebb öltözeteket és jeleneteket mutattak be. A darabot száznégyszer adták elő. Ha kellően méltányolni akarjuk e számot, gondoljunk arra, hogy Pest-Budán akkor csak negyedmillió, felerészt német anyanyelvű ember élt. A műveltség a mainál sokkal alacsonyabb fokú volt, a lakosság nagyobb fele nem tudott olvasni. A színház nem jelentett kulturális szükségletet. A művészi színvonalat nem lehet közönségsikerrel mérni, de az biztos, hogy Molnár megtanította a budapestieket színházba járni. A nézők javarésze nem a Nemzeti Színház törzsközönségéből került ki, hanem a német operett rajongóiból és a környékbeli svábokból. Az igazgató művelődéspolitikai érzékét és célját leginkább az mutatja, hogy színházba akarta szoktatni a napszámosokat, szegény iparosokat, munkásokat. Ezért a színház megnyitása után több évig ,,díjmentes népelőadásokat" is rendezett, főleg népszínművekből, énekes, táncos, dalos jelenetekből összeállított egyveleg-műsorokkal. Az előadásokra szóló utalványokat a budai tanács osztotta szét. Sikeres párizsi tanulmányút Molnár 1863 elején Párizsba utazott, hogy a francia színpadot tanulmányozza. Különösen tetszett neki Az ördög pilulái című, gyors színpadi trükkök és átváltozások sorából álló látványosság. Négy szerző írta, s ez — Vadnay szerint — érthető, mert „ennyi badar bohóság nem is juthatott volna eszébe egynek." Zenéjét Offenbach szerezte. A magyar igazgató elhatározta, hogy a darabot előadja Budán. Ezért egymásután tizenkétszer nézte végig, és egy díszletezőt megvesztegetett, hogy munkásruhában esem péssze őt a színfalak mögé. Ott aprólékosan megvizsgálta a díszletek elhelyezését, a változások technikáját, a világítás módját és a különféle trükkök mechanizmusát. Hazaérkezése után tizenhét napig szünetelt Budán a Népszínház, minden időt az új darab előkészítése foglalt le. A nagy statisztasereg miatt fontos volt, hogy mindenki a legaprólékosabban begyakorolja szerepét és elhelyezkedését a színpadon. A hatáshoz hozzátartozott a díszletek gyors változtatása. Ezért Molnár a színpadi rendes munkásokon kívül minden előadásra 45 hordárt szerződtetett, akiknek ide-oda kellett hurcolniok a festett falakat, házakat, erdőket. Az ördög piluláival a direktor sokat kockáztatott, mert az előkészületek, díszletek, gépek stb. rengetegbe kerültek. A siker azonban őt igazolta. A darabot egyfolytában hetven napig játszották és később még harmincszor. Molnár a kisvárosi jellegű Pest-Budára a világvárosi Párizs hangulatát varázsolta. Jókai az Üstökösben így írt a darabról: „Nem lehet ezt leírni, ezt látni kell, mégpedig többször, ha a néző meg akarja tudni, hogy voltaképpen mit látott." A szigorú Gyulai is dicsérte „az élénk, sebes és összevágó előadást, mely a magyar színészetben nem mindennapi jelenség." Az ördög pilulái által szerzett nagy hasznot a következő hónapok ráfizetései hamar felemésztették. A társaság 1864-ben aránylag csekély, négyezer forintos hiánnyal csődbe jutott. Senki sem sietett a segítségükre. A színészek szétszéledtek, Molnár vidékre ment játszani. Három évig zárva maradtak a Budai Népszínház kapui. Csak a kiegyezéskor eszméltek rá, hogy mennyire hasznos és szükséges egy magyar népszínház működése. A budai tanács felszólította Molnárt, hogy szervezzen új társulatot és kezdje meg az előadásokat. Anyagi támogatást is ígért. Százéves találmány: színházi vonat A színházat 1867-től hivatalosan 9 tagú igazgatóválasztmány vezette, valójában Molnár György mint „művezető" teljesen szabad kezet kapott. Csak a 300 Ft-nál nagyobb kiadásokat és a műsort kellett jóváhagyás végett beterjesztenie. Nyárra megkapták a krisztinavárosi színkört, hogy a kánikulában ott játszhassanak. Énnek a második időszaknak legnagyobb sikere a Marengó című francia darabból Rajkay által átdolgozott Bem apó hadjárata volt. Nagyobb statisztéria nem szerepelt addig a magyar színpadon! Nyolcszáz ember sürgöttforgott a nézők előtt, tüzérek, honvédek, kozákok, nemzetőrök; három órán át podgyászszekerek, ágyúütegek, fullajtárok, lovascsapatok vonultak át, a levegőt betöltötte a kardcsattogás, puskaropogás, ágyúdörej, diadalordítások hangja, két katonazenekar csinnadrattája. A bemutató a Horváthkertben volt 1868. augusztus 24-én. A díszletekbe a kivilágított citadellát is bevonták. A színpad hátsó deszkái kinyíltak, és látni lehetett a Gellérthegyen felállított ágyútelepből kilőtt tűzgolyókat. A Bem apó megnézésére tódult a szabadságharcért lelkesedő közönség. A Déli Vasút a Kanizsáról Budára induló tehervonatokhoz személykocsikat csatolt, hogy a vidéki nézők az előadás kezdetére Budára érjenek. 1869 végén Molnár Bécsben is bemutatta a Bem apót, kiegészítve azt a bécsi halálfejes légió jeleneteivel. A színház későbbi sorsa szomorú. Nem találtak olyan darabot, amelyik a Bem apó sikerével mérkőzhetett volna. A nézők száma zuhanásszerűen csökkent. Molnárt állandóan támadták a deficit miatt, s ezért 1870-ben visszalépett a vezetéstől. Utána három hétig Miklósy Gyula igazgató játszott, majd Aradi Gerő társulata, de már a Várszínházban. A népszínházat az állam vette meg. Az épületet lebontották. Az öreg hodály olyan erős volt, hogy ellenállt a csákányoknak, puskaporral kellett felrobbantani. A színház bukásának sok oka volt. A közönség csak a látványosságokra tódult, egyébként feléig, háromnegyedéig üres maradt a nézőtér. A várostól kapott támogatás kevés volt. Molnár színpadi rátermettségéhez és tehetségéhez nem járult elég gazdasági érzék. Gyakran túlköltekezett, és a nagy sikerek után néha hónapokig üres maradt a kassza. A Budai Népszínház hatéves működése mégis nagyhatású volt! Itt láthatott a magyar közönség először modern rendezést. Itt kaptak otthont az „alsóbbrendű" műfajok. A kezdő írók itt jutottak pódiumhoz. Innen indult sok kiváló színész pályafutása. Ha a Népszínház működésére emlékezünk, nem tudunk egy gondolatotelfojtani: Budánakegy évszázaddal ezelőtt 65—70000 lakosa volt, ma több mint négyszerese — de állandóan működő színháza nincs. 38