Budapest, 1971. (9. évfolyam)

12. szám december - Vértesy Miklós: A Budai Népszínház

Molnár György (Siklós Péter reprodukciói) Vértesy Miklós D Budai Népszínház Egy hajdani színigazgató modern kísérletei A budai magyar Népszínház homlokzata A Bach-korszakban a hazafiak jogos megbotránkozására négy német színház működött Pest-Budán, és csak egy magyar: a Nemzeti. Itt hetente három estén operát adtak elő, prózát négy estén játszottak, főleg tragédiát, drámát és klasszikus vígjátékot. Az akkoriban „alsóbbrendű"-nek nevezett drámai műfajok (bohózat, népszínmű, operett) nem találtak otthonra, s így nem is fejlődhettek. Ezen a helyzeten segített 1861-ben a Budai Népszínház alapítása. Ki volt Molnár György? Ez a színház teljesen összeforrt Molnár György (1830— 1891) érdekes, szertelen egyéniségével. Sokban hasonlított a színpad régi vándorapostolaihoz. Lelkét betöltötte a világot jelentő deszkák iránti lelkesedés. Mint színész, mint rendező és mint színházigazgató egyaránt kitűnt. Az ötvenes évek közepétől saját társulatával járta be jóformán az egész országot, Debrecent, Nyíregyházát, Nagyváradot, Szegedet, Miskolcot, Veszprémet, Pozsonyt. 1861 áprilisában sikerült engedélyt kapnia három hónapi vendégszereplésre a krisztinavárosi nyári színkörbe, ahol addig egyszer sem hallhattak magyar nyelvű előadást. A bérleti díjat magasra szabták: a teljes bevétel felét a „főbérlőnek", az épülettel rendelkező német társulatnak kellett átadni. Molnár Budán — mint emlékirataiban írta — hármas célt tűzött ki: „föllépni, megállni és maradni." A „föllépés" rossz előjellel indult, de jól végződött. A nyitásig mindössze 10 Ft értékű jegyet adtak el. Az ügyelő már jelt akart adni, hogy kezdjék el az előadást az üres nézőtér előtt, mikor Vadnay Károly, az író felfutott a színpadra: „Ne kezdjék még, mert annyi az ember, hogy a kasszához nem férhetni, és az Alagúton úgy jön a közönség, mintha ostorral hajtanák!" Fél órát késtek a függöny felhúzásával, de a nézőtéren talpalatnyi üres hely sem maradt. A közönség azután sem hagyta cserben a társulatot. A „maradás" nehezebbnek bizonyult. A német igazgató nem hosszabbította meg a vendégfellépést. Hol játszhatnának tovább? Hosszas keresés után Molnár talált megoldást. A budai Lánchídfőnél feltűnt neki egy ócska épület, amelyet szerinte át lehetett alakítani színházzá. Régen istállónak, majd magtárnak használták, később megvet-NEPSZINHA? HAZAFISÁC A N E M Z ETI SECN EK