Budapest, 1971. (9. évfolyam)

11. szám november - Zolnay László: Egy város gyermekbetegségei

Óbuda hagyományos ünnepére, mint például a két világháború között szervezett Villányi úti Szent Imre plébánia búcsújára. Nem is volt semmi lényeges különbség a különböző városrészekben tartott ünnepek közt. Mit lehetett vásárolni a búcsúkon? A sör, bor, lacipecsenye és egyéb ételek, italok mellett az egyik fő sláger a különféle nagyságú és formájú mézeskalács volt. Leginkább természetesen a szív alakút kedvelték. Ezt kidíszítették tükörrel, cukorból készült mintákkal, feliratokkal, néha hosszabb versezetekkel is, mint amilyen a következő: „Von egy szép nagy város, melynek neve Buda, Buda mellett nagy víz, melynek neve Duna, Dunában egy nagy hal, melynek neve harcsa. Egymást szeretőket az Isten megtartsa!" A legolcsóbb ajándékok közé tartozott afakanál, különféle ,,elmés" feliratokkal: „Zsuzsi hallgass!", „Kuss!", „Meg vagyok főzve!", „Nem nősülök", „Barnát szeretek". Mindenki kiválaszthatta a neki tetszőt, s ezáltal az ajándékozó nemcsak gálánsnak, hanem szellemesnek is érezhette magát. Árultak pántlikát, dublé jegygyűrűt, noteszt, üvegpoharat, amelybe a helyszínen belekarcoltak a vevő kívánságára egy nevet, tányért, zsákbamacskát, cipőgombolót (ez a cikk a mai nemzedék előtt már ismeretlen), bögrét, konyhaedényt, olcsó nyakkendőt, olajjal befestett gipsz almát, körtét és egyéb bóvli dolgot. Külön számot jelentettek a zeneszerszámok, a sfpok sokasága, papírtrombita, kereplő, csengő. Ezekkel felnőttek és gyerekek egymással versenyezve szoktak égbekiáltó zajt csapni. Érthető, hogy sokan várták türelmetlenül a búcsú végét. Egyik újságíró például a Pesti Hírlap ban 1912-ben így sóhajtott fel: „Hála istennek, vége van a terézvárosi búcsú nevezetű kétnapos boszorkánypénteknek, mely a Gyár utcát (ma Jókai utca), Liszt Ferenc teret és kapcsolt részeit negyven óráig egy tűrhetetlen zsivaj s visszataszító népcsődület színterévé tette." A ,,magasabb kultúrát" a könyvek képviselték. Különösen Bucsánszky Alajosnak és utódjának, Rózsa Kálmánnak a kiadványai találtak könnyen vevőkre. Az 1849-ben alakult nyomdában kalendáriumok, daloskönyvek, kalandos rémregények és más ponyvaművek készültek, s ezeket a búcsúkon valóban ponyván árulták. Az aktív szórakozást az elmaradhatatlan ringlispílek, céllövöldék, hajóhinták, „dirr-durr bele" labdajátékok szolgálták. A régebbi búcsúk jövendőmondóinak a helyét a planétások foglalták el. A sorsukra kíváncsiak számára papagájok, egerek és egyéb állatok húztak ki egyet az előrenyomott jövendölések közül. Felsorolásunkat fejezzük be a különféle mutatványosokkal. Bódéikban óriások, törpék, tűznyelő indiának, haltestű hölgyek késztették csodálkozásra a nézőket, vagy olyan jelenségek, mint „Melanie, a magnetta hölgy." Ez utóbbi arról volt nevezetes, hogy testére tetoválták egy-egy pillangó, vasaló, szőlőfürt és más tárgyak mellé Schiller és Mozart arcképét, valamint a pesti parlament épületét. Különleges színt jelentett a budai krumplibúcsú. Eredete az 1838-as árvízre nyúlik vissza. Az alacsonyan fekvő Vízivárosnak, vagyis a Várhegy és a folyó közti városrésznek a lakóit kiöntötte a jeges ár. Nagy részük az árvíztől mentes Országúton (a mai Mártírok útja környéke) keresett menedéket. Itt röviddel a szerencsétlenség után a szekerek sokasága jelent meg, amelyeken a környező falvak lakossága krumplit szállított, s ezt ingyen osztotta szét a menekültek között. A vízivárosiak elhatározták, hogy ennek emlékére minden évben karácsony másodnapján krumplit esznek. Ez a szokás — nagyon korlátolt mértékben — a felszabadulásig élt. 1958-ban a Paksi Halászcsárda megkísérelte feleleveníteni, és libazsíros sültburgonyát szolgált fel vendégeinek. Manapság a fővárosi búcsúknak egyre kisebb a jelentőségük, mert még kísérlet sem történt nagyobb szabású, kulturált népünneppé való átalakításukra. A templomok körül ugyan felállítanak néhány sátrat, ahol túlnyomóan bóvli dolgokat árulnak, a közönség azonban fogy. Ez a fajta primitív szórakozás a nagyvárosi életformával összeegyeztethetetlen. A hagyományt a vásári árusok tartják fenn, mert nem szívesen mondanának le az itt elérhető haszonról. Újházi Ferenc: Pesti vásár (1848) 43 Barabás Miklós: Gellérthegyi búcsú (1845) Bakos Ágnes reprodukciói