Budapest, 1971. (9. évfolyam)

11. szám november - Ónodi Éva: Százéves a Magyar Képzőművészeti Főiskola

Gyulai Líviusz: Villon-illusztráció 100 éves a Magyar Képzűművészeti Főiskola Bene Géza rajza 1871-ben a Rumbach Sebestyén utca 6-os számú bérházban megnyílt a Magyar Királyi Országos Mintarajztanoda és Rajztanárképezde: a Képzőművészeti Főiskola őse. A fontos intézmény létrejöttét tervek és eredménytelen próbálkozások sorozata előzte meg. Az alapítás előzményei 1775-ben a hőn óhajtott művészeti akadémia ügyében Daniel Gran osztrák festőhöz fordulnak szakvéleményért a magyar mágnások. A tervet, melyet Gran benyújt Batthyány Lajos nádorhoz, nem ismerjük. II. Lipót országos bizottságot jelöl ki a szabad művészetek akadémiájának tanulmányozására — azonban ez a kezdeményezés is megreked ebben a stádiumban. 1804-ben egy pozsonyi rajztanár, Schauff Nepumok János sürgeti az intézmény létrehozását, amelynek fő feladata építészek nevelése volna, mert a magyar nemzet hősi karakteréhez legjobban az építészet illik". Persze, nem volnának elhanyagolhatók a „finomabb ízlést" igénylő művészetek sem (festészet, szobrászat). A sikertelen kísérletek következő dátuma 1820: „Tervezet, melyet alulírott Hesz Mihály, mint hazai művész, egy nemzeti képzőművészeti akadémiának Magyarországon való felállítása végett igazi hazaszeretetből, a nádor főherczeg királyi Fenségének és a nagyméltóságú helytartótanácsnak tisztelettel fölterjeszt . . ." Ernszt Lajos, a nagy mecénás és műgyűjtő írja 1898-ban: „Érdekes még, hogy Hesz ezen tervezetét még Széchenyinek az Akadémia alapítására felajánlott nagyszerű adománya előtt írta, tehát mentes minden példától, tisztán saját kezdeményezéséből és lelkesedéséből fakadt a hazai cultura ügye iránt". A magyar művészetpártolás ügye azonban az újrakezdések, a sziszifuszi teljesítmények története. 1827-ben a kormány a nádor elnöklete alatt újból bizottságot küld Bécsbe, s ez a bizottság is eredménytelenül sürgeti a megvalósulást. Húsz évvel később a velencei származású Jacobo Marastoni magánakadémiát nyit Pesten, mely európai szemmel nézve a korabeli művész-iskolázás dekadens és elavult típusát képviselte, nálunk mégis előrehaladást jelentett: puszta létével a képzőművészeti nevelőintézet szükségességét igazolta s csak erősítette a nemzeti öntudatot. Eötvös József, mint művelődésügyi miniszter Kelety Gusztáv festőművészt bízza meg az intézmény tervezetének elkészítésével. Kelety részletesen tanulmányozza a nagy európai akadémiák rendszerét, s tapasztalatait a hazai igények figyelembevételével fogalmazza meg s teszi közzé 1870-ben: „Művészek képzése szoros értelemben nem lehetne a tanintézet feladata .. . Viszont hézagpótló lenne egy képezde, ahol festészeti pályára, vagy a művészettel rokon iparágak valamelyikére készülő érettebb és immár bizonyos készültséggel bíró ifjak alkalmat leljenek jó gipszművek, de leginkább az élő minta (élő modell) utáni gyakorlati rajzolásban magukat tökéletesíteni." Az alapító tehát főfeladatának a rajztanárképzést tartotta, így akarta megteremteni a hazai vizuális kultúra alapjait. Az akadémiákat mindenhol a gazdag, telített és szerteágazó művészeti élet hozta létre — tehát a művészeti élettel fejlődtek vagy hanyatlottak. Nálunk előbb meg kellett teremteni a művészeti életet. A rajztanárképezde megnyitása Ezt szolgálták Kelety és mindenekelőtt Eötvös elképzelései, és ezt szolgálta az 1871-ben, Kelety Gusztáv igazgatásával megnyílt intézmény. A rajztanárképezde nevében is hordozta jellegét; művészdiplomát nem adott, viszont adott a vidéki iskoláknak is nélkülözhetetlen tanárokat. 53 növendéket vettek föl az első évben, köztük iparosokat is, akik a művészies iparban óhajtották magukat továbbképezni". Az oktatás rendszeréről és a tananyagról is árulkodnak a tantárgyak: alakrajz, ékítményes rajz, stíltan, építészet, a szakmában való tervezés és geometria. A tanítás reggeltől estig tartott s a szegény és '.ehetséges hallgatók évi 300 Ft ösztöndíjat kaphattak. Az ösztöndíj három évig az állam által kijelölt iskolához kötötte a végzett tanárt. Az iskolán oktat Székely Bertalan és Izsó Miklós is. A kor eklektikus ízlése — az a művészeti irányzat, amely alkotó erő híján több korabeli stílusból alakítja ki vegyes formanyelvét — kiterjedt stílusismeretet, a díszítésben való jártasságot kíván. Fiatal intézményünk így hamar virágzásnak indul, kinövi szűk kereteit s az ország fokozódó igényeinek kielégítésére törekszik. 1876-ban felépítik az intézmény központi épületét az akkori Sugár úton (ma Népköztársaság útja 71.). A Rauscher Lajos tervezte neoreneszánsz stílusú ház finomrajzú sgraffitóival hívja fel a járókelők figyelmét. Mesteriskola az Epreskertben Ám a művésznevelés sem várathatott már sokáig magára. Nagy magyar művészeink — Zichy Mihály, Madarász Viktor és Munkácsy Mihály — külföldi sikerei még a közvéleményt is arra ösztönözték, hogy adjunk lehetőséget hazai tehetségeinknek a felkészülésre, ne kényszerüljenek külföldi akadémiákra zarándokolni. 1882-ben, a Bajza utcai Epreskertben megnyílik a mesteriskola. A festészeti osztályt a Münchenből hazahívott Benczúr Gyula, a szobrász szakot Stróbl Alajos vezette. A Várból kimustrált Mátyáskorabeli kaput és a Józsefvárosi Kál-35