Budapest, 1971. (9. évfolyam)

11. szám november - Ónodi Éva: Százéves a Magyar Képzőművészeti Főiskola

Hincz Gyula rajza váriát (Mayerhoffer András értékes munkáját) Stróbl itt helyeztette el; s amikor a Baross szoborra kiírt pályázat első díjáért járó 3000 koronát felvette, a mester azt is osztályának és az Epreskertnek adományozta. A művészképzés úttörő munkájába később is nagyszerű, méltó mesterek kapcsolódtak: Lötz Károly falfestést tanított, Mészöly Géza a három évvel később megnyíló női festőiskolát vezette. (A századfordulón ugyanis egy úrilány műveltségéhez nemcsak a zenélés, hanem a festegetés is hozzátartozott.) 1896-ban ismét bővítették az épületet, az Izabella utcai szárnnyal. Ugyanebben az évben különvált az iparművészeti oktatás, Fittler Kamii vezetésével. A művészképzés első 30 évét a hazánkban uralkodó akadémizmus jellemezte. Vaszary János így emlékezik a nyomasztó korszakra: „Dühöngött az iparilag űzött festészet. A közös műtermekben lapminták. gipszek, antikok; a legsötétebb akadémikus formalátás. Csak ezek után a sémák után jött a megmérgezett szem elé — mint különös kedvezmény — az élő modell, a természet Aki csak tehette, ösztönszerűen menekült külföldre . . ." Nagybánya hatása Hollósy Simon szabadiskolájában azonban már gyülekeztek az akadémizmussal elégedetlenkedő, új törekvésű fiatalok. A Hollósy, Réti István, Ferenczy Károly, Thorma János és Iványi Grünwald Béla alapította nagybányai tandíjmentes szabadiskola döntő hatással volt a századeleji magyar művészet kialakulására. Az innen áramló modern pedagógiai elvek, a szabad szellem mind erőteljesebben hatott a főiskolára; küzdelme az akadémizmussal és a maradiságot védő Műcsarnokkal egyre makacsabb lett. Az új természetfestő irányzat képviselői felfedezték Szinyei Merse Pált, aki már 1873-ban megfestette remekét, a Majálist. Szinyeit 1905-ben kinevezték az intézmény főigazgatójává. A régi és az új harca azonban nem szűnt meg a képzőművészeti oktatásban. Az Országos Magyar Királyi Képzőművészeti Főiskolán (1908-ban ezt a nevet kapta) dúló harcokra mi sem jellemzőbb annál, hogy Szinyeinek csak a tízes években sikerült tanárrá kineveztetnie a kor haladó művészeit: Ferenczy Károlyt, Réti Istvánt, Lyka Károlyt és Glatz Oszkárt. Az új tanárok friss levegőt hoznak; csökkentik a geometrikus tárgyak óraszámát, az elemi és analitikai geometriát törlik a tanrendből, csökken a gipszminta utáni rajzolás az élő modell javára. 1901-től Szolnokon, 1912-től Kecskeméten nyit nyaranta művésztelepet a főiskola, ahol hallgatói a természetben dolgozhatnak. 1902-től még a rajztanári oklevelek is „művészeti rajzra" és nem „szabadkézi rajzra" képesítenek. Országos rajz-Kondor Béla: Bartók szakfelügyeletet 1912-től gyakorol az intézmény. A reményteljes fejlődésbe azonban hamarosan beleszól a háború. A Gellérthegy parkjába tervezett építkezéseket már el sem kezdhetik. Újabb reményt 1919 hozott: felébresztette a haladó erők tettvágyát s meghozta a lehetőségeta művészeti élet kiteljesedéséhez. A Közoktatásügyi Népbiztos által kinevezett új tanárok: Beck Ö. Fülöp, Biró Mihály, Pór Bertalan, Vedres Márk és Csók István. A magángyűjtemények műkincseiben, Greco, Manet, Courbet, Renoir, Cézanne képeiben rövid ideig mindenki gyönyörködhetett. A műtermek azonban hamarosan karhatalmi alakulatoknak adtak szállást. Az uralomra jutó ellenforradalom szétverte a magyar avantgarde művészetet s részben emigrációba kényszerítette. Az itthonmaradottakra a megtorlás hónapjai vártak. A beszédes jegyzőkönyveket a Képzőművészeti Dokumentációs Központ őrzi. Lyka Károly az egyetlen, aki demokratikus javaslatával védeni próbálja a nélkülözhetetlen tanárokat — ugyanis azt indítványozza, hogy ne szolgáltassanak ki senkit, inkább egyetemlegesen, név nélkül vádolja be magát „bűneiért" a tantestület. Ám javaslatát egyhangúlag leszavazzák. A Réti—Lyka reform Ilyen előzmények után került Lyka Károly — aki 1914-től főiskolai tanár volt — az intézmény élére, 1920. június 25-én. Ő nagy hozzáértéssel megreformálja, sőt, új alapokra helyezi az iskola irányítását, meg az egész oktatási rendszert. Máig sem érthető és csak Lyka zsenialitásával magyarázható, hogyan lehetett a minden haladástól rettegő Horthy rendszerben egy autonóm, korát meghaladó intézményt létrehozni. A reform lényege, melyet Réti Istvánnal közösen dolgozott ki: a Tanári Kar az autonómia birtokosa, mely az önkormányzatot az általa kétévenként megújított Rektori Tanács útján gyakorolja. A Tanács és a főiskola élén a titkos szavazással 2—2 évre választott Rector Magnificus áll. A rektort működésében a lelépő rektor és egy választott prorektor támogatja. Minden ügyben a Rektori Tanács dönt, csak annak felterjesztésével nevezhet ki az államfő a főiskolára tanárt, vagy a miniszter megbízott előadót. A miniszternek csak ellenőrzési joga van. A rektor évenként egyszer beszámol a miniszternek, és a rektori tanácsülések határozati jegyzőkönyvét felterjesztik a minisztériumnak. A demokratizmus az oktatásban is eddig ismeretlen módon és mértékben érvényesül. A pályamunkák alapján megállapítható tehetség a felvétel egyetlen feltétele; a vizsgamunkákat elbíráló zsűri sem ismeri a pályázókat, tehát mindennemű protekciót kizárt ez a rendszer. Az oktatás szempontjából végre nincs különbség rajztanárjelölt és művésznövendék, rendes és rendkívüli hallgató között. (A rendkívüli hallgatók azok, akik érettségi nélkül, tehetségük révén jutottak a főiskolára, előképzettségük hiánya miatt azonban oklevelet nem kapnak.) Egy-egy osztályt a festő illetve a szobrász tanár, a hallgatók „mestere" vezet, aki nem kötött tanterv, hanem a növendék egyénisége, fejlődőkészsége szerint oktat, vezeti a tanítványt. A mester nemcsak tanára, de művészi mentora is növendékének. Már élő fej-és aktmodell után dolgoznak a festők és a szobrászok egyaránt. „A holt természet, az összerendezett csendélet látványa nem pótolja az életet, az élőről való szemléletélményt, s nem is út ehhez. Élő csak élőből fakad. A gipszfej hiába ábrázol em-36