Budapest, 1971. (9. évfolyam)

10. szám október - Rózsa Gyula: Mesterek a téren

Még finomabb zenei hajlítás érvényesül a testhelyzetben, az oldalnézetben mutatott és teljes testfelületükkel kifelé forduló figurák változatosságában, amelyet a műelemzés az oldalról látott Walter, a kifelé forduló Gellért, az oldaláról látott szolgáló és a többi ritmusában B—A—B—A—B—A zenei képlet szerint írhat le szemléletesen. A legrejtettebb formai harmónia azonban a dombormű síkjaiban található, mert a kobzos lány és a püspök teste kissé befelé fordulva óvó, gyöngéden ívelő síkot indít az őrlő középponti figura köré, s ugyancsak finom térbeli ív keletkezik a kisfiú körül a házigazda beforduló jobb vállától a koboz nyakáig. Végső soron ez az utánozhatatlan hullámrendszer fűzi össze az egymás mellé állított figurák ütemeit, s ez feledteti mesteri eszközökkel a keletkezés korának ünneprontó felhangjait. A kút régen nem kút már egyébként, szikkadt medencéjébe virágot ültettek, legalább ennyiben utolérte sorsa ezt a fennmaradt Medgyessy-művet is. Mert az 1954-ben végre mégis csak felállított, említett Táncosnő a Hevesi Sándor (Izabella) tér rendezése óta megint nincs köztéren, s egy Fő utcai Mackó-figurát leszámítva ma sincs igazi Medgyessy-szobra Budapestnek. Ferenczy Béni: Ülő no A Horváth-kerti Ferenczy Béni-szobor is múzeumi környezetből került nagynehezen térre, ez is akkor, amikor alkotója bénaságra ítélve már nem dolgozhatott, s ez is egyetlen budapesti műve mesterének. A párhuzamok még folytathatók: ha Medgyessy írogató ember lett volna, bizonyára ugyanazt írja Ferenczy nagyságáról, amit Ferenczy őróla. Ferenczy Béni is klasszikus hagyományokból építette fel életművét, ha más lelke is volt ennek a klasszikusságnak. Az 1890—1967 között élt mester annak az elkötelezettségében forradalmár, indulatában-formanyelvében avantgarde magyar művészmozgalomnak a neveltje volt, amelynek a húsz esztendővel idősebb Vedres csak közéleti szövetségese: a Nyolcak és aktivisták nemzedékének. S bár Ferenczy Károly fia, Ferenczy Noémi ikertestvére, a Tanácsköztársaság alatt Beckkel együtt tevékenykedő, de Becknél hevesebben politizáló Ferenczy Béni már a húszas évek végén klasszikussá szelídítette kubista élességét — Medgyessyvel együtt emlegetett klasszikusságában is mindig megőrzött valami lappangó keménységet. Elárulja ezt a Horváth-kerti szobor, s különösen elárulja egy 1953-as agyag-változat (ez fényképen maradt csak ránk, eredetijét a művész összetörte), emlékeztetve az elemző szemet arra, hogy Ferenczy Béni Párizsban a kubista Archipenkótól és a klasszikus Maillolcól tanulta a szobrászatot. Az agyagvázlat jobban elárulta a szerkezet statikáját, a láb-combok-tompor-alapzat tartórendszerét, a lepelig csaknem szabályosan lenyúló karok támaszív-szimmetriáját és az architektúra logikájára épülő, felfelé keskenyedő törzs statikáját. Mindez épp úgy megmaradt a kiérlelt szoborban, mint a geometriai ritmus, amit a fej koronázó gömbje, meg a súlyos keblek formát ismétlő kettős gömbje keltett, csakhogy geometria és szerkezet a látványélmény alatt rejtettebb marad. Dús asszonytest hajlatainak és íveinek költőisége leplezi az így is erős formai határozottságot, miként a lepel is fürdőzés képzeteit kelti, holott statikai funkciója van erős íveinek. Ezt az absztrakt szerkezetbe átjátszó konkrét élményszerűséget, ezt az élményszülő mozzanatokból is kielemezhető elvont szerkezetességet végigkísérhetjük a has nyugodt, vízszintes elemeitől a hát lantalakú, bűvölő hajlékonyságáig, a szilárd talpazat és a szilárdságnak engedő tompor költői találkozásáig. Ezekből a kettősségekből születik meg a mű hangulata, amely az üde, fiatal nőtest erejét, meg a vaskos testarányok szűzi szépségét ötvözi teljességgé. Didaktikus befejezés Fájdalmasan fölösleges most már azon elmélkedni, milyen lenne Budapest, ha az egyetlen Ülő nőn kívül még négy-öt Ferenczy szobrot, ugyanennyi Medgyessyt, több Vedrest és Beck Ö. Fülöp-kompozíciót, és kevesebb mesterember-munkát állítottak volna tereire. Ezt a lehetőséget a város elszalasztotta. S azt sem kell ezután fejtegetni, miként fogadhatta az elmúlt évtizedek Budapestje a modernebb hagyományokhoz kapcsolódó alkotókat. Hiszen — láttuk — Medgyessy, Ferenczy, Vedres és Beck minden korszerűsége ellenére nem lépte át a klasszikus ábrázolás törvényeit, mégsem kellett a hagyományok keretei között sem; mennyire kellett hát akkor például az expresszív és lázadó Bokros-Birman? Páratlan szobrászati tudást hagytak parlagon az elmúlt évtizedek. Mondom, hagyjuk a visszafelé-elmélkedést, mert mindezt nemcsak a múlt kárhozatára, tanulságul is (rom: videant consulesS 25