Budapest, 1971. (9. évfolyam)

9. szám szeptember - Beszélgetés dr. Bartha Ferenccel

A XI. kerületi Központi Rendelőintézet épülete (MTI Fotó — Herczeg István felvétele) Az egészségügyi ÜZÍ Beszélgetés dr. Barths Ferenc vezető főorvossal Az Egészségügyi Főosztály a tanácsháza egyik legnyugalmasabbnak tűnő „részlege". Itt halkan beszélnek, mintha itt az írógép is szolidabban csattogna, a titkárnő nesztelenül teszi a dolgát — és kikívánkozik belőlem a hálás elismerés: nemcsak a sajátját. Mert számtalanszor előfordult, hogy nem is az ő főnökét kerestem, hanem valaki mást a főosztályról, de ott nem felelt a telefon; ilyenkor Kohányi Márta az, aki bizonyosan segít. Tudja, ki hol, milyen telefonszámon található, vagy ha éppen nem elérhető, átveszi az üzenetet, ami nála soha el nem sikkad. Ügy képzelem, hogy az itt meghonosított légkör összefügg az itt dolgozó orvosok beidegzettségével, a jó orvosokéval, akik mindenképpen számolnak azzal, hogy a látszólag „épkézláb" ember is kíméletre szorul. Hát ennek megfelelően bánnak az ügyféllel mindig kedvesen, előzékenyen. Mostani látogatásunk célja: tájékoztatást kérni dr. Bartha Ferenc főosztályvezetőtől az egészségügyi ellátás időszerű problémáiról. — Elöljáróban bemutatná-e a főosztályt? Hogyan tudják összefogni és irányítani azt a rendkívül szerteágazó területet, amit oly szűkszavú egyszc-űséggel egészségügyi hálózatnak nevezünkt — ötvennyolcan dolgozunk itt; de mégsem, már megint eggyel kevesebben, hiszen a szülész-főorvosunkat most adtuk át a „területnek": őt bíztuk meg az Anyavédelmi Központ igazgatási teendőivel. Tehát orvosok jelenleg tizen vagyunk, aztán vannak egészségügyi középkádereink, ők az ápolónő-védőnő hálózat felelősei, mérnökeink, technikusaink, akikre a gép- és műszerellátás gondjai hárulnak, vannak statisztikusaink és más gazdasági—pénzügyi szakembereink. Három osztály között oszlik meg az irányító munka: a gyógyítómegelőző, a szociálpolitikai és a gazdasági osztály között. A főosztály közvetlen irányítása alá tartozik a KÖJÁL, az egészségügyi szakiskolák központja, a gyógyszertári központ — igazgatója a főváros vezető gyógyszerésze —, az Anyavédelmi Központ. . . de talán ne is terheljük az olvasót olyasmivel, ami számára alighanem érdektelen. Neki egy a fontos: ha beteg, megfelelően kezelik-e, ha kórházi ápolásra szorul, hozzájut-e időben a beutalóhoz, ha magatehetetlen öreg, gondoskodik-e róla a társadalom. A mi munkánk lényege az, hogy minden körülmények között a maximális mértékben biztosítsuk ezeknek az alapvető emberi igényeknek a kielégítését. — Akkor beszéljünk arról, ami most és az elkövetkező öt évben napirenden van és marad. Az új ötéves terv célkitűzései illetve azok megvalósítása milyen mértékben segítik e jogos igények kielégítését ? — Nehéz erre egyértelmű választ adni. Az előirányzatok a legfontosabb területen, a kórházi ágyellátottságban nem hoznak javulást, a növekedő igények miatt az 1056 új ágy csak a jelenlegi állapotokat rögzíti. A harmadik ötéves terv lemaradásai ugyanis determinálták a mostani tervezést. Ismeretesek az adatok: az előzőleg tervezett 1100 új kórházi ágyból mindössze 464 valósult meg. Az új szakorvosi rendelőintézetek megépítése és a tervezett bővítések ugyancsak áthúzódtak erre a tervidőszakra. Fájdalmas a két 450 férőhelyes szociális otthon felépítésének elmaradása is. Mindezt nemcsak az okozta, hogy a kivitelezők vonakodtak a bonyolult, gépészetigényes, rögzített áras munkák elvállalásától. Hátrányos volt a középtávú terv pénzügyi ütemezése is, mert a magasabb költséggel járó beruházásokat az utolsó három évre összpontositotta. így történt, hogy a tervbevett létesítmények befejezése — vagy éppen elkezdése! — áthúzódott az 1971—72. évre. Viszont előrelépést jelent az előző tervidőszakhoz képest és bizakodásra ad okot, hogy most sikerült a beruházásokhoz az építési kapacitást, egy-két kivétellel, szerződésben biztosítani. Feltétlenül történt tehát szemléletbeli változás az építőiparban, hiszen a mi beruházásaink valóban kisebb anyagi haszonnal járnak az építővállalatok számára. — Megtudhatnánk, mi a való helyzet a Délpesti kórház körül? Amiről a V. B. 1969. októberi ülésének jóváhagyása alapján a mi lapunk is megírta, hogy 1970. október i-én megkezdik az építését és 1975 végére befejezik. — 1970 őszén valóban megkezdődött a terület előkészítése, kiirtották az erdős-ligetes növényzetet, felhúzták a felvonulási épületeket, megépült a trafóház. És egyszercsak kiderült, hogy a már elfogadott költségvetés érvényét vesztette. A 922 ágyas kórház költségeit az 1969-es árszinttel tervezték. Ezzel szemben az építőipari árak emelése 119 millióval, az építési technológia megváltozása 204 millióval, a gép- és műszerfelszerelés — mivel a Medicor Művek a minisztériumi normákat elavultnak minősítette — 205 millióval emelte a költségvetést, 34 újabb milliót a hatósági észrevételek eredményeztek. így az eredetileg tervezett 595 millió 1,157 millióra duzzadt. A jelenlegi terv viszont 300 millió forintnál többet nem irányoz elő erre a célra. Hiába, nincs rá több fedezet. Nyilvánvaló tehát, hogy csak fővárosi erőből a kórházat nem tudjuk felépíteni ebben a tervidőszakban. A kormány Gazdasági Bizottsága elrendelte a felemelt költségek felülvizsgálatát; ezen dolgoznak most a fővárosi tanács, az egészségügyi minisztérium, az építésügy szakemberei, tervezők és kivitelezők, s együttesen készítenek jelentést a Gazdasági Bizottságnak. Munkájuk határideje szeptember 30-a. Utána többet mondhatunk a kórház sorsáról. (Beszélgetésünk időpontja: július közepe. A vizsgálat eredményéről itt és most nem adhatunk számot.) — Mégis, milyen megoldást lát arra, hogy felépüljön a Délpesti kórház? Az első új fővárosi kórház 1945 óta! — Eredetileg is két ütemben terveztük az építkezést, a 922 ágyat az első ütemre, a 360 ágyas elmeosztályt a másodikra. De a kiszolgáló részeket például, a konyhát, mosodát stb. eleve a teljes létszámra kell megépíteni, ott tehát semmi el nem spórolható. Mégis, azt kell most alaposan átgondolnunk, milyen korházi részlegek felállítása hagyható még el esetleg a következő tervidőszakra, vagy hol lehet az anyaggal, felszereléssel takarékoskodni. — Nem kell-e attól tartanunk, hogy olyan takarékosságra kényszerülnek, ami a későbbiekben megbosszulja magát? Hogy felépítenek egy új kórházat, eleve korszerűtlenül ? — Ilyen jellegű és mértékű takarékoskodásba nem mehetünk bele. A tervezett gép- és műszerfelszereltséghez például ragaszkodni szeretnénk, az eredményes gyógyítómunka érdekében. A Medicor költségvetését feltétlenül túlzónak tartom. Az építőipar új normáihoz majd hozzászólnak a megfelelő szakemberek. A terv költségvetési vitáján, a most lezajlott tanácsülésen többen javasolták, hogy bizonyos pénzügyi átcsoportosítással fel kellene emelni a kórházra szánt összeget. A főváros új kórházának ügyét az országos szervek is saját ügyüknek tekintik. — Ez annál valószínűbb, mert a kimutatások szerint a fővárosi kórházak betegeinek egyharmada vidéki, ezeknek közel fele Pest megyei, tehát valóban nemcsak fővárosi gondról van itt szó. És az ésszerűség is azt kívánja, tekintve az árak emelkedő tendenciáját, hogy a Délpesti kórház mielőbb tető alá kerüljön. Az előzetes költségvetések módosulása más, áthúzódó beruházások megvalósítását is gátolja? — Reméljük, hogy nem, de egy biztos: az előző tervidőszakhoz képest kétszeresére emelt beruházási keret sem tesz lehetővé kiugró fejlődést. Csak néhány példa: a KÖJÁL új laboratóriuma 13,5 millió helyett ma már 17,5 milliót, a szociális otthonok 28 millió helyett 37 milliót igényelnek, a nagyobb szakrendelők előirányzatai is átlagban 7 — 8 millióval haladják meg az előző időszakban tervezett költségeket. — A nehézségek ellenére mely területeken számíthatunk lényegesebb fejlesztésre ? — A járóbetegellátásban feltétlenül javul a helyzet. A körzeti orvosi hálózat arányosan fejlődik. Két lakótelepi és két külső kerületi új szakorvosi rendelőintézet épül. A kerületek, az üzemek több esetben saját erőforrásaikból is segítik a beruhá-10