Budapest, 1971. (9. évfolyam)

6. szám június - Mayer Mária: A Fasisztaellenes Munkásegységfront képviselőjelölésikísérlete 1935-ben

három társa ellen, „az 1921. évi III. tc. 1. §. II. bekezdésébe üt­köző, az állami és társadalmi rend erőszakos felforgatására irányuló vétség" címén, azzal vádolva őket, hogy „1935 március havá­ban, a kommunisták magyarorszá­gi pártjának Fasisztaellenes Mun­kásegységfront elnevezésű válasz­tási szervezkedését, illetve akció­ját támogatták oly módon, hogy... az akció propaganda röpiratait terjesztették, ifj. Kámány János pedig jelöltségeket vállalt és je­löltként lépett fel..." A négy vádlott nem ismerte cí bűnösségét, csak azt, hogy a Fasisztaellenes Munkásegység­front röpiratait terjesztette, kép-Káminy (Kálmán) János 1935-ben A Fasisztaellenes Munkásegységfront ajánlási ive 1935-ből viselőjelölteket állított, ajánlási íveket terjesztett s harcolni kívánt a Gömbös-kormány szabadság­jogokat tipró politikája ellen, a de­mokratikus szabadságjogok vé­delmében. A bíróság nem fogadta el a négy vádlott védekezését, mond­ván: valamennyien már büntetve voltak kommunista szervezke­désben való részvétel miatt. Elle­nük vetette továbbá, hogy az ille­gális KMP lapja, a „Kommu­nista", valamint több illegális röpirat a Fasisztaellenes Mun­kásegységfront támogatására szó­lította fel tagjait; a Fasisztaelle­nes Munkásegységfront által megindított képviselőválasztási akció tehát a párt céljait szolgáló tevékenység. 1936. február 8-án került sor a főtárgyalásra. A négy vádlott egyenként öt-öt hónapi börtön­büntetést kapott. „Elítélték a kommunisták vá­lasztási pártjának vezetőit!" — adta hírül 1936. február 9-én az Új Magyarság című lap. Kámány János — az időközben meghirdetett amnesztiára hivat­kozva — fellebbezést nyújtott be. A Mai nap című lap 1936. au­gusztus 19-i száma ezzel kapcso­latban feltette a kérdést: „Része­sülhetnek-e amnesztiában kom­munista agitátorok? A legutóbbi országgyűlési választások alkal­mával nagy feltűnést keltett, hogy a magyarországi kommu­nista párt fedőnév alatt részt vett a választásokon. .. Fellebbezés folytán most fogja tárgyalni a Tábla az elítéltek bűnügyét, akik­nek képviseletében L. I. ügyvéd az amnesztiarendeletre hivatko­zik. A törvényszék ugyanis azt az álláspontot foglalta el, hogy az amnesztiarendelet nem vonat­kozik kommunista szervezkedés­re. Most tehát a Tábla dönt majd ebben az érdekes kérdés­ben. .." A Fasisztaellenes Munkásegy­ségfront választási akciójával kap­csolatban letartóztatottak ter­mészetesen nem nyerhettek am­nesztiát, sőt, öthónapos börtön­büntetésének letöltése után Ká­mány János 1941. január 13-ig rendőri felügyelet alatt állt. A Fasisztaellenes Munkásegy­ségfront 1935. évi választási kí­sérlete figyelmet érdemlő epi­zódja annak a harcnak, melyet a fővárosi kommunisták vívtak a demokratikus szabadságjogokért. Emlékezzünk a fontos esemény­re és emlékezzünk meg Kámány Jánosról, aki a közelmúltban, április 17-én ünnepelte 70. szü­letésnapját. 20

Next

/
Oldalképek
Tartalom