Budapest, 1971. (9. évfolyam)

1. szám január - Vargha Balázs: Karinthy Frigyes badar Budapestje

cilinder alakú székeken, ezután lepecsételik a feljárást, hogy az utasok ne dagadjanak ki. A végállomáson azután fejszével szétdarabolják a kocsit, s egy darabban kiszedik a tömeget, melyet a következő villamosra rakna. A végállomás a Rókus udvarán van, ahol az útközben elejtett gyaloglók hulláit szortírozzák és ellenőrzik. A villamos kevés táplálékot igényel; napokig ugrásra készen álldogál mellékutcákban, míg valakit meglát, akire azután hirtelen ráugrik. Mellső kerekei közé kapva szétmorzsolja, és jóízűen elfogyasztja." Feltételezem, hogy villamosaink zsúfoltsága némileg fejlődött Karinthy óta. De humoreszket írni immár nem érdemes róla. Először: mert nem segít, másodszor: mert ő már megírta. A badar városképnek visszatérő műfaja a történelmi esszé és a kalandos expedíció. Az Együgyü lexikon-b&n Buda és a Lipótváros történetét dolgozta fel. Csak éppen emlékeztetőnek idézem Buda, Óbuda történetéből (vő. buta ó de buta!) az újkor summázását: „A XVIII. század közepén bevándorló bőrkereskedők különös hírekkel riasztották fel Budát. E hírek szerint a Duna túlsó partján (ahova, tekintve, hogy a budai kocsmák ablakai nem arra nyílnak, a budaiaknak még nem volt alkalmuk kilátást nyerni), tehát a Duna túlsó partján már kétszáz éve idegen néptörzsek várost építettek, és a legszemtelenebbül fikszírozzák a budai tejkereskedők templomba menő lányait. Kiderült az is, hogy a tolakodó várost Peszt-nek hívják, azokról az Ofen nevű kályhákról, amelyeket a budaiak átdobáltak használat után. Buda lakossága „Téziz a sveinerei" kezdetű memorandumban ünnepélyes megbotránkozását fejezte ki, egyúttal elhatározta, hogy fallal keríti körül a várost. De ekkor sajnálatos esemény történt. Kitűnt, hogy a pesti oldalon már előzőleg hidakat kezdtek építeni, amelyek éppen most értek át a budai partra. Hiába nyomták vissza a budaiak a hidakat, a túlsó parton még jobban nyomták őket. Erre a budaiak a Lánchidat hirtelen eleresztették, mire a Lánchíd a túlsó nagy nyomástól beleszaladt a Várhegybe, és Pesten hasraestek az emberek. így származott az Alagút. Pesten aztán visszahúzták a Lánchidat." Számoljunk csak: az Együgyü lexikon éppen középen van az idő mércéjén 1848 és a jelenkor között. Karinthy, aki kortásunk volt, (sőt lehetne is) még elevenen érezhette a csökönyös budaiságot, a bizalmatlan elzárkózást Pesttől, amelynek számos történelmi emlékéhez hitelesen odaillik ez a történelmi blődli. Defoe és Verne Fantasztikus útleírást kilencéves korában írt először. A Merkur expedíció regénye Verne modorában készült. Felnőttkori két fantasztikus regényének a Capillariának és a Faremidonak a mintáját már Swifftől vette. Ez a két gulliveri utazás Karinthy legkomolyabban vett vallomása, a természettudományos általánosításnak olyan fokán, ahol nemzeti, történelmi esetlegességek elhanyagolhatók. Absztrakt iróniája a női nem ellen, (sőt az egész szerves élet ellen) igazában már nem is swifti, hanem schopenhaueri. Pesti gyötrelmek ide is betolakodnak, de csak olyan légiesre desztillálva, mint a Capillária férj-férgeinek agyváladéka, amely csodás finomságú fátyollá alakul az asszonyi testeken, s melynek vegyi összetétele a tintáéval azonos. Gyerekkorának másik két félistenét, Vernét és Defoet pesti paródiára írta át. Dupla a játék: milyen nevetséges az ő modoruk Pestre transzponálva és milyen nevetséges Pest az ő apropójukra előadva. Robinson Krausz, a Külső-Szerecseny utcai tejboltos „világgá" ment fia olyan híresség lesz a maga kis pesti szigetén, hogy kiaknázására részvénytársaság alakul, s ezer szobás szállodát építtet. „Délelőttönként két órára bekerített nagy térségre szabadon elővezettek — a korlátok mellett ilyenkor már érdeklődve tolongott a Lipót- és Belváros műértő közönsége. Nekem egy barlangból kellett kijönni, teljes felszerelésben, hosszú, fehér szakállban, vad kifejezésekkel néhányszor szomorúan körüljárni, közben elmondani a Pakots József által e célra írt és pályadíjat nyert „Ó mily egyedül vagyok" című monológot. Ezután a szálloda libériás szolgája két csinos faragvány okkal díszített fatörzset nyújtott át nekem, melyeket addig kellett dörzsölnöm, míg meggyúlnak, ez volt a legnehezebb, mert sokszor már előbb meggyúltak." Krausz, az if jú Robinson egyébként a Nyugatba Ady-verset ír, a Hét-be Kosztolányiverset (az így írtok íi-be be nem sorolt, ezért kevésbé ismert két paródia) és a Royalban tart felolvasást arról, hogy „mily szomorú, reménytelen a helyzete egy Robinsonnak, aki egyedül és elhagyatva él az emberek sokaságától távol és akit nem ért meg senki." S itt a néha már lankasztóan műostoba Defoe-paródiából a háború előtti pesti irodalmi ifjúság ironikus tablója lesz, azoké, akik a népszerűség kellős közepén magánosságot szenvelegnek. A Csömöri úttól egészen a Filatori gátig örökzöld ötletei közül nekem kezdettől fogva a Baross szobor epizód tetszett legjobban. „A távol ködéből egyszerre, mint egy jelenség, meredt ki tíz óra felé egy érdekes és sajátos építmény: a Baross-bálvány, a bennszülötteknek, úgy látszik, valamelyik fetise. Merev, formátlan idomaival, kidülledt szemeivel valami borzongatóan idegenszerű hatást gyakorolt. A bennszülöttek egy régi papja, Tehet-Ségh-Telen csinálta, a nép, úgy látszik,nagy tiszteletben tartja: a körülötte heverő csontok és szalámihéjak, szivarvégek tanúskodnak ama vér- és füstáldozatokról, melyeket e bálvány tiszteletére rendez a vadregényes babona." (Amíg ezt nem olvastam — pontosabban amíg elmondva nem hallottam idősebb unokatestvéremtől, Mészöly Dezsőtől — addig a Baross-szobrot ugyanolyan vitathatatlan ténynek tekintettem, mint mögötte a Keleti pályaudvart. Erre megnéztem jobban, és csakugyan szörnyűnek találtam. De a pestiek közül még mindig kevesen olvashatnak Karinthyt, mert mostanában, amikor szétszedték a „bálványt", aggódó hangok hallatszottak: csak nem tűnik el ez a műemlék? A közvélemény aztán megnyugodott, mikor közölték vele, hogy a pályaudvar mellett lesz új helye Barossnak.) A másik Karinthy Amit eddig felidéztünk kötetekre menő pesti karcolataiból, az még mind a gyanútlan fiatalember írása. Az ő városa volt Budapest, szidhatta, nevethette kedvére. Ezt az intimitást a háború sem nagyon zavarta meg. Horthy és Hitler éveiben bukkannak fel első riasztó jelei annak, hogy Karinthy már nem érzi otthon magát Pesten. 1931-ben megtámadták, mert a Hasműtétben egy goromba sebészt írt meg. Erre szilveszteri engesztelésül így korszerűsítette hozzá a novellát Klebelsberg korszerűtlen országához: Gyomorszertartás „A kunókorabeli turáni és reneszánsz motívumokkal díszített orvosi kézferedő szobában ketten mosták kezeiket: doktor lovag kiskunhegyfalvi Nemes Arisztid és doktor törökfülmetélő Karakán Vazul főasszisztens sebészmesterek. — Mondsza — szólalt meg ércesen Arisztid — mondsza, mennyire gyönyörűen dolgozott ma ismét méltóságos főtanárunk, e rendkívül elbájoló modorú, kifogástalan úriember, mondsza. — Mondszom — jegyezte meg Vazul, és a hű csatlós meghatottsága jelent meg arcán a nervus facialistól jobbra két centiméterrel egy hivatalosan megállapított és teljes állami fedezettel bíró pengő mekkoraságú területen ..." A csattanó: amíg a sebészek bókolva, hódolva, körülményeskedve hozzákészülnek az operációhoz, a beteg exitál. De nem is a csattanó a fontos itt, hanem a légkör, amelyen már nevetni is nehezen lehet. Utolsó Gulliver-töredékét már agyműtétje után írta. Rémlátomás ez a hitleri új rend városáról, amelyben mindenkinek agyát kicseréltette „az ország parancsnoka, egy csodálatos tehetségű biológus és villanyszerelő." Bár a mi tapasztalataink a fasizmus városátalakító tevékenységéről túltesznek Karinthy látomásán, amit ő leír, az is hátborzongató. Leginkább a Kafka-iskola absztrakt utópiáira emlékeztet: „Volt itt valami, ami még ellentétnek is valószínűtlen és szokatlanul hat. Hogy pompás, technikában és művészetben a legpazarabbul újszerű paloták tövében nyomorúságos vályogvityillók kushadtak, hagyján — a furcsa az volt, hogy a legtöbb helyen a paloták üresen, lecsukott redőnyökkel lézengtek, oromzatuk beszakadt, és a kapu be volt lécelve, míg a vityillókban úgy nyüzsgött az élet, mint svábbogarak raja holmi piszkos, elhanyagolt pincenyílásban ... Szerettem volna villamosra ülni, de miután vagy ötven üres különvonat futott be megállás nélkül a tábla előtt, ilyen feliratokkal: „Pályavizsgáló különítmény" vagy „Szerelvény-ellenőrző Államszakasz" vagy „Külügyi Érdekeltség" vagy „Vallás és Közoktatási Végrehajtó Bizottság" vagy „Gyarmatpolitikai Rendészet" vagy egyéb efféle, jobbnak véltem gyalogosan indulni el, hogy szállást keressek." Ez a badar város mindössze harminc évnyire fekszik az első pesti humoreszkektől, mégis egészen más világ. Az utolsó szó, amit még megírhatott a jövőjébe rettegve néző városról. 22