Budapest, 1971. (9. évfolyam)

1. szám január - Vargha Balázs: Karinthy Frigyes badar Budapestje

Vargha Balázs Irodalmi városképek Karinthy Frigyes badar Budapestje A három neveletlen „Esti és Sárkány egyszerre megállott. Velük szemben egy fiatalember közeledett, háttal nekik, visszafelé, rák módra haladva, de nagy gyakorlottságra valló, igen gyors ütemben. Fejebúbján bazári szalmakalap táncolt. Porcelánnadrágot hordott, szürke, vastag posztókabátot, hússzínű kaucsuk kézelőt. Vasbotot lóbált. A következő pillanatban maguk is megfordultak és úgy igyekeztek feléje, háttal, szaporán iparkodva. Amikor szembe kerültek vele, elröhögték magukat. — Szervusz, te marha! — kiabáltak neki és összeölelkeztek. Végre együtt voltak, ők hárman, Kanicky, Sárkány és Esti, senki se hiányzott, a kör bezárult, a vüág kiteljesedett ..." így neveletlenkedtek a pesti utcán ők hárman: Kosztolányi, Somlyó Zoltán és Karinthy. Kanickyékhoz is beállítottak hárman. „Egyetlen óriás szobában tartózkodott a család. Kanicky egyik nénje festett, a másik zongorázott, a harmadik, míg a vendégek ott voltak, arccal a falnak fordulva állt, nem tudni, miért. Az apa, egy szeretetre méltó, kedves öregúr, a szoba közepén ült és írt, az aggkor higgadtságával, belemártotta tollát a kalamárisba, óvatosan lepöccentette hegyéről a fölösleges tintát és nem törődött a körötte tomboló zajjal." Kosztolányinak nem volt szüksége arra, hogy akár csak egyetlen vonást is túlozzon, karikírozzon ezen a két pillanatképen. Más kortársak is pontosan így emlékeztek vissza Karinthy vasbotjára és falnak fordult nővérére. A reménység Fura családjának ő volt a nagy reményrége. A fiú. A nagyrahivatott fiú. A családmegváltó. Kosztolányi pontosan datált novellája (1909. szeptember 10.) a huszonegy éves Karinthyt mutatja be, aki akkor már tíz év óta írt, töretlen hivatástudattal, a nagy család bámulatától övezve. Főleg science fiction-t, Verne módján dúskálva a maga teremtette technikai lehetőségekben, ő maga persze nem elégedhetett meg a család reménysége szereppel. Ha visszavetítjük kamaszkorába azt, amit később írt gúnyosan a kamasz ábrándokról: egy leendő világboldogító készülődését figyelhetjük meg. Aki azonban bölcsebb, mint elődei, mert tudja, hogy megváltásért keresztfa jár. Tehát bohóckodik — bölcsességből. Nagy horderejű elképzeléseit grimaszokkal kíséri, hogy mindig legyen alibije: nem ér a nevem, ezt csak viccből mondtam. Ez a taktika bevált — talán túlságosan is. Sikerült önmagát misztifikálnia. Ifjú barátai alávetették magukat szuggesztiójának s lelkesen, meghatottan indáztatták a Karinthylegendát. A fiatal század nagy bölcselőjét tisztelték benne, az új enciklopédia megalapozóját, aki — az akkoriban divatos kupié szavaival — most nem ér rá, mert éppen egy ötperces-ötkoronás krokit kell lekennie. Az új enciklopédiának csak „körömvonalait" sikerült fellelni Karinthy gazdag írói hagyatékában. De a kávéházi kutyanyelvre odafricskázott ezer kroki mégis enciklopédiává rendszereződött, amelynek minden eleme groteszk, sőt badar, de értelme mély és komoly. Csak le ne fordítsuk — az istenért — mély és komoly nyelvezetre, mert banalitásokká porlad szét azon nyomban. Aíféle pesszimista kultúrfilozófiává, amelynek Karinthynál avatottabb és praktikusabb prófétái zsebelték be akkoriban a világhírt. Hol vannak ők azóta ? Karinthy badar enciklopédiáját — akár együgyü lexikonnak is mondhatnám, az ő szavaival — érvényesebbé érlelte az idő. Persze sok tekintetben már a történelmi forrásmunka érvényével. Leltárak Itt vannak mindjárt Karinthy leltárai. A leltár, Rabelais inyenc műfaja nem lelkesíti a finnyás esztétikusokat. Azt mondják, ihlethiány viszi rá a szerzőket, hogy a tárgyi valóság elemeit kotorgassák össze. Közjegyzőhöz, végrehajtóhoz illő munkának mondják a leltározást. Szerintem tévesen. Még a garantáltan irodalommentes bolti listák is megejtően ragyognak elő a múltból. Hát még ha író veszi leltárba például azt, hogy müyen cukrokat szopogattak a józsefvárosi gyerekek a múlt század utolsó éveiben: 1. krumplicukor, 2. törökméz, 3. mákcukor, 4. olyan csavart cukor, 5. piros gumibaba, 6. ugrójancsi. Pláne ha a listához műszaki leírás is társul, amely a gyerekszív és gyerekzseb idestova százéves titkait tárja fel, mondván: „5. Piros gumibaba. Apró, piros darab, két keze és két lába van, szét lehet húzni, mert olyan mint a gumi. Csak akkor élvezet megenni, mikor már a kéztől szép szürkésbordó lesz, és a feje beleragadt a kabátzseb fenekén felgyűlt szürke vattába, és a hasában egy rajzszög van, és a tintaceruzának egy darabja, és zsemlyemorzsába van bugyolálva, mint a rántott hús. Ára egy krajcár." Kelleti magát a párhuzam a Karinthycsalád fent idézett, abszolút tárgyilagos leírása és a piros gumibaba leírása között. Ennek az írója rá is játszik, stilárisan megtoldja egy csöppet az egyébként szószerint hiteles tényeket. Karinthy szeretett rájátszani — ennél sokkal jobban is — a budapesti létnek önmagukban is groteszk motívumaira. Régi humorista-hagyományt követett ezzel, őt meg újabb humorista nemzedékek követték. A pesti abszurd humor összehasonlító történeti vizsgálata, amely a bécsi példákra is figyelne, valószínűleg felültetné Karinthyt is a nagy családfa egyik ágára, és sok dologban elvitatná tőle azt az eredetiséget, amivel a közhit megtiszteli. A Borsszem Jankónak Karinthy születése előtti évfolyamaiból kitelne egy Együgyü lexikon, s hozzá egy így írtok ti. De olyan nem mint az övé. A villamos Együgyü-lexikonbeli leírásához sok előzetes kínálkoznék, azokból az időkből is, amikor még csak lóvasút volt, sőt az sem, csak delizsánsz, de az abszurdumnak ezt a töménységét egyik sem éri el: „Korunk egyik érdekes járműve. Áll négy kerékből, egy kalauzból, egy csengőből és egy „Megtelt" felírású táblából. Belsejében tilos állva köpködni. A „Megtelt" tábla leeresztése után kezdődik a beszállás: harminc-negyven ember helyezkedik el a fej és 21