Budapest, 1971. (9. évfolyam)

4. szám április - Gerő Győző: A török uralom kezdetei

rábban megalkotott seriat mellett szükség lett annak a helyi viszonyokhoz és adottságokhoz alkalmazkodó, türelmesebb magyarázatára. így született meg tulajdonképpen a török világi jog: a kánun. Az egész birodalom területén érvényes ún. birodalmi kánunon kívül azután az egyes kisebb közigazgatási egységekre vonatkozó, a közigazgatási, pénzügyi, vám- és bíráskodási ügyekben iránymutatóul szolgáló helyi kánunok is voltak. Budának illetve a budai vilajetnek ugyancsak megvolt a maga helyi kánunja. A magyarországi török tartományban és annak székhelyén, Budán is a török jog mellett — legalább is a kezdeti időkben — a magyar lakosságnak lehetősége volt arra is, hogy bizonyos vonatkozásokban régi törvényei szerint élhessen. E kettősség eredményeként tette meg a szultán Werbőczyt a budai keresztény magyarok és „az egész magyar nemzet" főbírájává, aki azonban ezt a tisztet csak alig néhány hónapig viselte. A mohamedán város lakossága elsősorban vallási alapon Szulejmán szultán Török miniatúra részlet. Nigári műve szerveződött közösséggé, s élte külön-külön a maga községi életét. A város lakóit tehát nem ethnikai hovatartozásuk alapján különböztették meg, mint ahogy ebben az időben a középkori Budán. A mohamedán ember ugyanis először muzulmán, s csak aztán török, arab vagy perzsa. Az egyes vallási közösségek — mindegyik élén a maguk közül választott vezető állott — testületeket alkottak, amelyek bizonyos autonómiát élveztek, és a város életén belül közösségi feladatokat is elláttak. A keresztény magyarok élén a bíró, a görögkeletiekén a kenéz, a zsidókén a kethuda, míg a cigányokén a ma is élükön álló vajda volt. A török város közigazgatásában igen nagyszámú tisztviselő tevékenykedett közülük azonban csak néhányan viseltek magasabb tisztséget. A budaiak a gazdasági életnek csaknem minden területén — miként más nagyobb török város lakói — lépten-nyomon valamilyen „emin"-nel azaz „megbízott"tal, vagy „basi"-val azaz „valaminek a fejé"-vei találták magukat szemben. A már említett Evlia Cselebi — aki 1660-64 között járt Budán—külön fejezetet szentel „Buda várának tisztviselői" leírására, illetve azok felsorolására. Közöttük olyanok szerepelnek, mint a „sehir emini", a városfelügyelő; a „gümrük emini", a vámfelügyelő; a „csausz emini", a csauszok eminje, azaz felügyelője. A „ruznámedzsi" a naplókat vezette; a „tárichdzsi efendi" a „keltező" volt. Ezeken kívül még számos más polgári közigazgatási és katonai tisztséget sorol fel. Közülük mint legismertebbet a „janicsárok agá"-ját említjük, valamint a „mimár basi"-t, aki amolyan főépítőmester volt. Ugyancsak egy-egy basi volt a tüzérek parancsnoka: a „topcsi basi". A mesteremberek fölött a „mühteszib aga" gyakorolta a főfelügyeletet, míg a „kumbaradzsi basi" a kumbara nevű ágyúk felügyelője volt. Az említetteken kívül a török adminisztráció jelentősebb személyiségei voltak a „dzsizje emini" és a „mukátaa emini". Előbbi a dzsizjét — azaz a nem mohamedán lakosság fejadóját — szedte be, míg a mukácaa emini a kincstári bérleteket kezelte. Végezetül említjük a városnak azokat a magasrangú tisztviselőit és főrangú embereit, mint a „defterdár", a „kádi", a „müfti" és a „pasa". A következőkben — ha vázlatosan is — ismerkedjünk meg közelebbről ezeknek az embereknek hivatalával, jogkörével és teendőivel. Mivel az ügyek — melyeket az alacsonyabb rangú tisztviselők mint végrehajtó személyek intéztek — legnagyobb részben gazdasági, illetve pénzügyi jellegűek voltak, azért elsőként a legfőbb pénzügyi tisztséget említjük, amelyet a defterdár személye képviselt. Ő amolyan pénzügyi főhatóság volt Budán. Hatásköre kiterjedt az egész vilajetre — kormányzóságra —, hivatala pedig aszerint, hogy készpénzt kezelt-e, avagy a földesúri jövedelmek nyilvántartását végezte, két ágazatra oszlott. A kincstár készpénzben befolyó jövedelmével a „mai defterdári" — a pénzügyi defterdár — foglalkozott, akit általánosságban egyszerűen csak defterdárnak neveztek. A birtokjövedelmeket a „timár defterdári", vagyis a birtok-defterdár vezette. A pénzügyi defterdár feladata volt, hogy évenként rendszeresen lajstromot állítson össze a vilajet mezőgazdasági jellegű jövedelméről. Ezek a falvankénti és családfőnkénti összeírások gyakran igen nagy részletességgel készültek. Az első ilyen kataszteri kimutatást a budai vilajetről Halil bég állította össze 1541 után. Ugyancsak a defterdári hivatal készítette el a dzsizje kivetése kapcsán a különféle összeírásokat és kimutatásokat, valamint a vámjövedelemből és bérletekből befolyt pénzek elszámolását. Az évente két alkalommal — Szent György és Szent Demeter napja előtt — beszolgáltatandó adót a defterdár eminik ide szolgáltatták be. És ide folytak be azok a pénzek is, amelyeket a kihágásért vagy bűntettekért bírságra ítéltek fizettek be. A pénzügyi defterdár hivatalában azonban nemcsak azok fordultak meg, akik valamely okból oda pénzt voltak kénytelenek befizetni, hanem azok is, akik onnan várták járandóságukat. Innen kapták fizetésüket a tisztviselők, s itt intézték a nyugdíjak kifizetését is. A „timár defterdár" a földek földesúri jövedelmeit vette lajstromba. A föld ugyanis az állam tulajdonát képezte; a földesúr birtoka után illetményként kapta annak jövedelmét. Évi 6000 akcse jövedelemig a budai pasának is volt joga adományozásra, amelyről azután adománylevelet — berátot — állítottak ki. Ennél magasabb jövedelmű birtokra csak utalványt — tezkerét — adhatott, amelyet Isztambulban hagytak jóvá, illetve cseréltek át berátra. Ez a hivatal is igen látogatott volt; azok is felkeresték, akik földet szerettek volna. A defterdári hivatal nagyszámú nyilvántartásának készítése, az adókkal kapcsolatos összeírások — a defterek —, a különféle adománylevelek és más hasonló okmányok kiállítása igen sok írásbeli munkával járt. Ezek végzésére az íródeákok: a „kjátib"-ok egész sora állott rendelkezésre. A törökkor egy másik igen jellegzetes alakja volt a kádi: a bíró. A török kádi feladata nemcsak az igazságszolgáltatás volt; mint a közigazgatás ellenőre is jelentős szerepet játszott. Bírói feladatkörébe tartozott azoknak a pereknek az intézése, amelyekkel közvetlenül hozzá il-Kjátib. Akvarell (XVIII. sz. második fele.) (Molnár János reprodukciói) 40