Budapest, 1971. (9. évfolyam)

4. szám április - Gerő Győző: A török uralom kezdetei

letve a „mahkeme kapuszu"-hoz — a muzulmán törvényszékhez — fordultak; avagy a budai náibok — az alsófokú bírák — ítéleteinek fellebbezései. A különféle bűncselekményekben való ítélkezés mellett ő intézte a hagyatéki ügyeket, ő vetette ki az örökösökre a hagyatéki illetéket, és ugyancsak ő volt a gazdátlan hagyatékok kezelője. Házasságot és kereskedelmi szerződéseke c szintén a kádi előtt kötöttek; s előite történt a válás is. A defterdár adókivetése ellen is a kádi volt a föllebbezési fórum. Mint a közigazgatás embere, a defterdári hivatal kimutatásait lezárta és hitelesítette; csak ezután lehetett azokat az isztambuli központba felküldeni. A piacok fölött ugyancsak a kádi őrködött, és ő állapította meg a közszükségleti cikkek árát. Személyének igen nagy súlya volt, mert az isztambuli kormány őt tekintette bizalmi emberének, aki még a magasabb rangú embereket, gyakran a pasát is ellenőrizte. Döntése ellen a „ruméliai kadiaszker"~hez lehetett fellebbezni. Hivatala nemcsak személyére korlátozódott. Munkaköre illetve hivatala több személyre és több osztályra tagozódott. Külön munkakört jelentett a hagyatéki bíró hivatala, s ugyanígy a békebírói teendők. A másfél százados török uralom alatt Budán és Pesten működött kádik egész sorának nevét ismerjük. A hosszú sort 1541-ben bizonyos Hajreddin kezdte meg. A kádi mellett ugyancsak kiemelkedő személye és a mohamedán jogszolgáltatásban igen nagy szerepe volt a müfti-nek, vagy — általánosan ismert magyaros hangzással — a muftinak, akit gyakran „seich ül-iszlám" néven is említenek. A muftik kiváló egyházjogászok voltak, akik önálló ügykörrel rendelkeztek, s mint a muzulmán egyházjog tudósai, közülük többen a jogtudományt tanították. Szinán budai mufti 1590-ben a budai medreszében — talán éppen a mai Mátyás templom közelében — volt a seriat tanára. A muftitól elsősorban a vitás kérdésekben kértek véleményt. Ezt a felek írásban vagy akár szóban is előterjeszthették. A mufti azonban a véleményét illetve válaszát mindig írásban adta meg. Ez volt a „fetva". A magyarországi török tartomány — vilajet — közigazgatásának, de egyben az egész kormányzóságnak a feje a bejlejbeji — magyarosan, beglerbég — a bejek beje, aki e rangja mellett a pasa rangot is viselte, akkor is, ha megbízatása megszűnt, vagy más beosztást kapott. A pasa, aki vilajetjének székhelyéül Budát választotta, tartományának egy személyben katonai és polgári vezetője volt, s mint ilyen, a szultán — perzsa szóval padisah — helytartója és a Magas Birodalom itteni képviselője volt. A budai vilajet, az Oszmán Birodalom utolsóként megalakult tartománya különös fontosságát annak köszönhette, hogy egyszersmind a birodalom legnyugatibb kormányzósága volt Európában. Épp ezért nem volt közömbös a szultán számára, hogy e katonailag igen fontos — mondhatnánk, döntő jelentőségű — poszton ki és hogyan képviseli hatalmát. Ugyanis az egyes pasák személyes rátermettségétől és egyéniségétől sok függött: rajtuk keresztül tükröződött az akkori Nyugat felé a Birodalom belső képe. Ennek tudatában a legkiválóbb emberek sora nyerte el hosszabb-rövidebb időre a budai pasa rangját. Valamennyiök közül kiemelkedik Szokollu Musztafa — aki Szulejmán szultán nagyvezírének, Szokollu Mehmednek volt öccse, — elsősorban azzal, hogy nagy mecénása volt Budának. Dzsámit, medreszét és fürdőket építtetett Budán, s számos alapítványa volt a vilajet nagyobb városaiban is. A pasák katonaként kezdték pályafutásukat, majd a katonai intézetből kikerülve, az udvarnál betöltött különféle beosztásokon keresztül szerezték meg a közigazgatásban és a kormányzásban szükséges ismereteket. Elérve már valamely magasabb rangot, addigra a Birodalomnak már nagy részét bejárták, egy-egy helyen hosszabb-rövidebb ideig viselve hivatalt. Nem egy budai pasa Aleppóból, Damaszkuszból vagy éppen Bagdadból került ide, a nyugati végekre. A budai pasák közül többen voltak a nagyhírű boszniai Szokollu — a bosnyákok elnevezésével Szokolovics — familia tagjai; a Jahja családból pedig Buda három egymást követő pasája származott. A pasa valóságos fejedelme volt tartományának; ez udvartartásában és tevékenységében egyaránt megnyilvánult. A belső kormányzásban teljhatalmú úr volt, tőle függött a katonák és a polgári élet tisztségviselőinek előmenetele. Nemcsak a katonai, de az egyházi emberek fölött is — habár csak ideiglenes jelleggel — rendelkezhetett, azokat elcsaphatta, ítélkezhetett felettük, állásukat ideiglenesen betölthette. A budai pasák bizonyos vonatkozásokban a szomszédos országrésszel külpolitikai kapcsolatokat is fenntartottak. Különösen élénk volt ez a határmenti várak és városok kapitányaival, főkapitányaival, akikkel az elhajtott állatok vagy elrablott egyéb holmik ügyében, vagy foglyok kicserélése tárgyában igen sok levelet is váltottak. Levelezéseik jó része magyar nyelvű volt ugyan, stílusában és fordulataiban azonban a török felfogást tükrözte. Ezeket a leveleket a hódoltság kezdetén a pasa magyar „deák"-jai írták; később talán ők maguk neveltek e célra magyarul is tudó írnokot „kjátib"-ot. A 145 éves török uralom alatt 99 pasa képviselte Budán az Oszmán Birodalom mindenható urát, a szultánt. X * •V • % 41 Szokollu Musztafa budai pasa (1566-1578) egyik magyarnyelvű levelének részlete Kádiaszker, hadbíró. E. G. Happelius munkájából (XVII. sz.)