Budapest, 1970. (8. évfolyam)

1. szám január - Vargha Balázs: Babits Mihály Budapestje

Vargha Balázs Irodalmi városképek Babits Mihály Budapestje II. Újpest szörnyei Honnan is olyan ismerős a módszer, az az ironikus vizionálás, amelylyel Újpestet — Újvárost — mutatja meg Babits a Kártyavárban ? Talán Rimbaud városkép-prózájából. „Szabályos akropolisz, túl a modern barbárság leghatalmasabb koncepcióin. .. Sajátságos behemót ízléssel újjáteremtették az építészet minden klasszikus csodáját... Micsoda kép! A minisztériumok lépcsőit egy norvég Nabukodonozor építette... A parkok a pompás művészettel megmunkált őstermészetet mutatják be, az előkelő negyednek megmagyarázhatatlan részletei vannak: egy tengerszoros, amelyen nem járnak hajók, óriás kandeláberekkel megrakott partok közt hömpölygetí üvegszerű, kék szőnyegét... A rézveretű gyaloghidak, a teraszok és a csarnokokat és oszlopokat körülfutó lépcsők egy-egy pontján már azt hittem, meg tudom ítélni a város mélységét." Megalomániás építészek stíluskavaró Bábele, a mozitrükkök rohanva közelítő képeivel. „A bíró — ez már Babits hőse — szinte rémülettel nézett ki a térre, mely előtte nyúlt. Nagy puszta térség volt: homokkupacok, kőhalmazok, mésztörmelékek hevertek rajta szanaszét. És a közepén pompázott egy torony, egy sohasem látott formájú és színű idomtalan nagyságú bábeli torony, amely fönn hirtelen nekivastagodott és megdöbbentő nagy fejet eresztett, erkéllyel és képtelen ablakokkal: egy víztorony! Az alacsony házak és üres telkek között szinte ez volt a világ legcsodálatosabb építménye... Meséskönvvekben vannak üyen tornyok." Partos bíró, Újváros frissen idevetődött Candide-ja még semmit nem tud a helyi panamákról, seftekről, zsarolásokról. De a város maga ad hírt gyanús ügyeiről, utcáival, épületeivel. „Micsoda város lehet ez ? — gondolta a bíró. Egy halottaskocsi, valószínűtlenül, lehetetlenül cifra halottaskocsi jött velük szembe üresen a porban... A városháza — nagy, egészen új és igen modern épület, ez is valami asszíriai stílusban építve, nagy, réteges toronypiramissal a közepén, s cifra, szögletes pilléreken nyugvó karzatos erkéllyel — ugyanazt a hatást tette Partosra, amit az előbbi túlságosan cifra és komolytalan halottaskocsi : komikus volt, pompás és mégis sivár és szomorú." Vízfejű víztorony, halottaskocsifejű városháza. A Kártyavár első fejezetei építészeti stílushangulattal exponálják a cselekmény későbbi bonyolódását. Az európai szecessziónak Pestre, majd Pestről a magyar vidékre behatoló ízlésvilága eléggé jelen van még a mai városképekben, ellenőrizhetjük a regényhős észlelésének történelmi hitelességét. (Rimbaud Nabukodonozort emleget, Babits asszír stílust, de a kettőnek nem kell azonosnak lenni: az építészeti romantika éppúgy vonzódott a keleti vagy keletinek hitt motívumokhoz, mint fél évszázaddal később a szecesszió. Budapesti városképre lefordítva: Feszi Vigadójának orientális magyarságát Lechner orientális magyarsága követte.) A Kártyavár első, nagyobbik fele 1915—16-ban jelent meg a Nyugatban. A háború hirtelen történelemmé fagyasztotta ezt a nagyonis kortársi regényt. Az építőállványok elnéptelenedtek közben, a Bábeltornyok félbemaradtak. Félbe kellett maradni a regénynek is, már csak azért is, mert nem volt merre vezetni az elindított sorsokat. Az utolsó fejezetek már másik világról szólnak, a háború utániról. Az ellenforradalom jogutódja — szánalmas, nevetséges jogutódja — volt a békebeli Magyarországnak. A hajdani undor, amellyel elkezdte a regényt, újra érvényessé vált. De a stílus, az ízlés változott közben, nemcsak egy évtizednyit, hanem egy világháborúnyit. Az utolsó fejezetekben visszatér az 1915—16-beli töredék minden fő motívuma, de groteszkebben, pokolibban, a charleston ritmusában. Babits nem retusálta el a vágást a majdnem tíz év különbséggel írt részek között. Mikor újra írni kezdi, mindjárt az első fejezeteiben így ironizál: „24. §, Melyben az író szimultánista hajlamokat árul el." Az intrikákba kellőképpen beleforgatott szereplők egy templomban orgiáznak, amelyet árverésen vett meg a pék-házigazda. „A vestibulum hallá volt átalakítva; inas fogadta őket szabályszerű ruhatárral; a kórusra, azaz emeletre kanyargó falépcső vezetett föl, s amint Ilona föltekintett, csodálkozva s kissé megbotránkozva látta, hogy az orgonát le sem szerelték; azt Gruber együtt vásárolta meg a templommal... Ilona riadtan menekült be... a nagyterembe, s ott különös kép tárult szeme elé. A templom hajója, melynek közepén négy nagy pillér tartotta a boltos mennyezetet, kávéház formára volt átalakítva: apró márványasztalkák álltak rendetlenül, hátrább biliárdterem nyílott, széthúzható nagy üvegajtó mögött, s a falakra és a pillérekre, kis fogaskampókon, mindenféle újságok voltak fölaggatva . .." A hajdani templom falára „nagyon is meztelen" freskókat festettek, amelyek közt rövidszoknyás nő táncol a márványasztal lapján stb. Mindez — az egy rövid szoknyától eltekintve — más korban is megeshetett volna, akár száz évvel korábban is. A Kártyavár morbid modernsége a temetői jelenetben csap a csúcsra. „Köröskörül az újvárosi temetkezés pompája tobzódott: tornyos, emeletes, lehetetiennél lehetetlenebb építmények, obeliszkek, oszlopok, kúpok és kupolák, asszír, babiloni, egyiptomi, szecessziós, egy másik Újváros, elterpedve, ameddig a szem látott, hihetetlen messzeségbe, a hosszú sárga kerítésig, a kolerások meszes temetőjéig, egymással versengve, kiabálva, a szolidság nélküli gazdagság lármájával, színesre mázolt kövek, arany mozaikok, s stilizált mezítlen szobrok erdeje: férfialakok, kik szándékosan hangsúlyozott nemiszerveikkel szemérmetlen csúfolták a halált, allegorikus nők, kik még a halottak porai fölött is buján látszottak kínálni széles és csupasz tagjaikat: hipermodern szobrászok művei. Minden tag kicsavarva, minden arc grimaszszal.. . S a legtöbb síron arckép díszelgett: fotográfia, az allegorikus csupaszságok között, a kövek ablakain furcsa frakkos és ferenejóskás urak fontoskodtak, szecessziós frizurájú hölgyek kacérkodtak ki a vi-21