Budapest, 1970. (8. évfolyam)

7. szám július - Zolnay László: Székesfehérvár, Esztergom, Buda

Alkeszi és Felkeszi (a mai Budakeszi területén), Nándor és Román falu (a Ságvári liget vidékén), Nyék falu (II. Vöröshadsereg útja 78.), ,,Kunc ispán majorja" nevű település (a mai Szép Ilona környékén), Csík falu (az ún. Csiki hegyek, Budaörs vidékén), Szent Jakab (III. Kolozsi tér körül), Felhévíz és Gézavására (a Lukács fürdő körül), Alhévíz (a tabáni Rác fürdő körül), Kispest (a Tabán helyén), Sasad (a Sasadi út — Törökbálinti út vidékén), Csut (a Hárosi szigetnél). A pesti balpart korai települései közül ismeretes (Káposztás-) Megver, (Rákos-) Palota, Regt elek (Rákospalotától keletre; a királyi regősök faluja), valamint a Szilas- és Rákospatak vidéki Csabarákosa, Pósarákosa, Keresztúr, Bökényfölde, Kőér, (Kőbánya), Pardi, délebbre Nyír, Nevegy, Gubacs, Kormányos. A mai Újpesti rakpart és a pesti Belváros között szintén a települések sűrű lánca: északról délre Szent László, Mindszent, Üjjenő, Jenő — utóbbi körülbelül a Margit-híd pesti hídfője táján. Lejjebb, az Országháza vidékén Bécs, Bécsvára falu, Wernerpalotája. A mai Tolbuhin körút nyugati részén feküdt Szent Erzsébetfalva, egyszerűbben Szentfalva-, eredetileg a csepeli ispánsághoz tartozott, majd Pest városába olvadt. A budai Várhegy települési előzményei Térjünk most vissza a díszes, hires óbudai káptalanhoz, Szent István, vagy Péter király alapításához. Ez a hatalmas, régi egyházi intézmény — sok-sok nagybirtokán kívül — a „szentkirályok korától fogva" megkapta a Dunának egész nagy-budapesti szakaszát is, azt, amely a Szentendrei sziget és Csepelsziget között helyezkedik el. A Duna vízjogának teljes birtoklása azt jelentette: ezen a szakaszon csak az óbudai káptalan halásztathat. Csak az óbudai káptalan állíttathat itt vízimalmokat. Az óbudai káptalan szedi itt mind az átkelő hajóknak, révladikoknak, mindpedig a Dunán le- és felfelé haladó hajóknak vámját. Mindez azért lényeges, mert utóbb, a tatárjárás után megalapított Buda várának új városjogai érthető módon súlyosan sértették az óbudai káptalan régi jogait. De nem csak az óbudai káptalan szerzett erős jogokat ebben a térségben. A XII. század második felében II. Géza és III. Béla király a keresztes lovagokat (Buda-) Felhévízen és (Esztergom-) Szentkirályon telepítette le. Ezen a két helyen épültek fel a kereszteseknek — közös igazgatás alatt álló — ikerkolostorai. A lovagok, akik nem csak betegek istápolásával, de korai pénz-ügyletekkel is foglalatoskodtak, óbudai és nyéki szőlőbirtokaik mellé megszerezték a korábban Gézavásárának mondott Felhévizet s a mai Margitsziget déli szakaszát. (Utóbb itt váracskát is építettek, a mai Casino étterem táján.) Ugyanitt, a hajdani Nyulak szigetén, a 1200-as évek elején a premontreiek voltak az első papi telepesek. E későbbi egyházi szigetbirodalom első, legrégibb kolostorának, a Szent Mihály kolostornak emelése az ő emlékükhöz fűződik. Különféle más egyházi intézmények is — így a péterváradi és a pilisszentkereszti ciszterciták, az esztergom-szenttamási prépostok — malmokat s különféle piacvám- és rév-jogokat szereztek maguknak a mai Nagy-Budapest területén. A terület kezdett egyre értékesebb lenni. Különös gazdasági erőt jelentettek a mai Római fürdő és Felhévíz patakjai; ezeknek soha be nem fagyó vizén telente is őrölték a gabonát a vízimalmok. A pesti-budai révhelyeken szedett rév-vámok pedig mintegy az ország kereskedelmi forgalmának ütőerét csapolták meg. Amíg a keresztes lovagok felhévízi települése észak, vagyis a korábbi óbudai főhely felől közelítette meg az ekkor még lakatlan, vagy legfeljebb putri-lakók által lakott budai Várhegyet, addig Pest város lakói a XIII. század elején dél felől közelítettek a későbbi Budavár felé. Említettem, hogy Pest városból a X. századtól itt élt mohamedán vallású bolgár (szaracén, böszörmény) őslakosságot az 1222. évi Aranybulla rendelkezései miatt kiűzték. Helyükre — még a tatárjárás előtt — német polgárokat telepített II. Endre s főként IV. Béla király. Nos, ezek a német polgárok már a tatárjárás előtti időszakban megvetették lábukat a jobbparton, a budai oldalon is: 1240-ben az ő birtokuk a Minor Pest (Kispest) néven említett mai Tabán. Látjuk tehát: virágzó települési gócok és peremfalvak gazdag sora állt már ebben a térségben — amikor 1241 — 42-ben az országra tört a tatárok áradata. Zolnay László A tatárok első bejövetele (A tatárok üldözik a menekülő IV. Bélát) Képes Krónika 37