Budapest, 1970. (8. évfolyam)

8. szám augusztus - Fekete Gábor: 40 000 kérdés

Fekete Gabor 40000 kérdés Néhány lépésnyire a Városházától, az Erzsébet Távbeszélő Üzem első emeletének egyik hosszúkás, halk zsivajjal átitatott levegőjű termében, egymástól üvegfallal elválasztva teljesítenek szolgálatot a Különleges Tudakozó telefonosai; naponta 14 órán át szakadaüanul kézben a kagyló. A vonal túlsó végén budapesti emberek tudakozódnak, s nem is keveset. Egyetlen év alatt az ügyeleteseknek 40 ezer olyan kérdésre kellett választ keresniök és találniok, amelyek közvetlenül a fővárosra vonatkoztak. Amiből nyilvánvaló: a budapestieket igencsak érdekli — Budapest; egész életével, minden emlékével, múltjával, kultúrájával, annak mindmegannyi részletével szeretnének megismerkedni. S mert a hétköznapok gyors tempója többnyire nem engedi meg mindannyiunknak az önálló kutató munkát, s az nem is mindig vezetne eredményre, elég egy tárcsázás a gépesített káptalanhoz, a 170-ioo-hoz. Akiknek a hívások szólnak, gazdag forrásanyagból dolgoznak. Tíz-tizenkét évvel ezelőtt két kötetnyi Révay-lexikonnal kezdték, ma a tágas terem falai mentén levő szekrényekben gazdag könyvtár szolgálja a fővárosiak informálását. Almanach és térkép, értelmező szótár és Ki kicsoda lexikon, újságkivágások, albumok, évkönyvek, kartotékok, szakácskönyvek, az Erdő, mező virágjai és A technika ABC-je, hatvan esztendővel ezelőtti budapesti távbeszélő névsor és írói álnevek lexikonja, a Révkapitányság kiadványa és Genthon Magyarország művészeti emlékei — íme egy töredéke a forrásmunkáknak, amelyekből a Különleges Tudakozó munkatársai dolgoznak. A Kakaskaputól a Vigadóig A 40 ezer kérdésről, azok tapasztalatairól, tanulságairól beszélgetünk a tudakozó hivatalvezetőjével, Török Mihállyal. Például arról, hogy a negyedszázados felszabadulási jubileumra készülődő, azt ünneplő Budapest olyan vetélkedősorozat színhelye volt, amely mind nagyszerűen szolgálta az egészséges lokálpatriotizmus fejlesztését: a televízió országos nyilvánosság előtt zajló vetélkedője éppúgy, mint az ezernyi vállalati „Ki mit tud Budapestről" rendezvény. Valamennyi nemcsak tájékozottabb, hanem érzőbb, lelkesebb közönséget szerzett a fővárosnak. Egy másik tapasztalat: hogy Budapest gazdáinak, a tanácsoknak nagyobb gondot kell fordítaniok a tájékoztatásra, mélyebb és sűrűbb informáltságra kell ösztönözniök a sajtót, a könyvkiadókat, s mindazokat a szerveket, amelyek a nap minden szakában valamit adnak, szolgáltatnak, terveznek, bonyolítanak, rendeznek Budapesten a budapestieknek. S most beszéljenek a kérdések. Persze, a tavaly és idén naponta százával záporozó tudakozódásoknak ezúttal legfeljebb egy ezrelékét tudjuk felidézni, azt is jobbára a Különleges Tudakozó munkatársainak jóvoltából, feljegyzéseikből, emlékezetükből. Ez sem csekély dolog, hiszen a szó elrepül, hát még a telefonon elhangzó szó, a névtelen, arc nélküli kérdézősködők szava. Mire is voltak kíváncsiak a legutóbbi hónapokban a pestiek ? Például a főváros múltját őrző emlékekre. Hogy a tudásszomj magyarázata a vetélkedőkben való részvétel „sikerhajhászásában" vagy az érdek nélküli ismeretszerzés belső kényszerében rejlik — egyre megy, a végeredmény a fontos, az örvendetes. „Tessék mondani, hol volt a Kakaskapu étterem" — kérdezte egy, a hangjáról ítélve meglehetősen ifjú érdeklődő, hogy aztán megelégedetten nyugtázza az első világháborús budapesti telefonkönyvből megszerzett választ. Hasznát veszi-e valamikor is — nem tudni, de a várostörténet egy darabkájával mindenesetre gazdagabb lett. — Van-e történelme a Mókus utcának — érdeklődött az utca lakója, feltehetően csupán a közvetlen környék iránti kíváncsiságól. A feleletet minden bizonnyal közli családjával, szomszédjaival: „1862-ben még Eichhorngasse volt, jelenlegi nevét a tágas, Mókushoz címzett kocsmáról nyerte." Külön kategóriákat képviselnek a képzőművészet iránt érdeklődők, kérdéseik egynémelyikéhez hadd csatoljuk a válaszokat, azoknak okulására, akiknek nem akaródzott személyesen meglelni a választ. — Van-e a Bazilikának oltárképe ? (Nincs.) — Található-e az Operaház szobrai között Schubert-portré ? (Nem.) — Milyen lesz a Nemzeti Galéria a Várban? (A Népszava 1963 májusában részletesen közli erre vonatkozólag Pogány Ö. Gábor nyüatkozatát.) Aztán: Honnan szállították a Halászbástyához az építőkövet; milyen, István királlyal kapcsolatos emlékek találhatók Budapesten — és így tovább. Elég nagy pontossággal megállapítható a kérdésekből, melyik tudakozódót formálta alkalmi irodalombúvárrá, ideiglenes zenetörténeti kutatóvá valamely vetélkedő, s ki az, akit rejtvényszerkesztés, tanulmány- vagy dolgozatírás, fogadás tett azzá. — Hol lehet adatot találni a Vigadó történetére ? (Kodály Zoltán— Borbíró Virgil: A pesti Vigadó c. könyve, megjelent 1946-ban.) — Milyen bemutatóval és mikor nyílt meg az új Madách Színház, ki tervezte? (Brecht: Kaukázusi krétaköre, 1961. március 25, Fábry Ottó és Minarik Pál.) — Kik követeltek írásaikban szobrot Ady Endréről? (Móricz Zsigmond, Bíró Lajos, Hatvany Lajos, Molnár Ferenc, Schöpflin Aladár, Révész Béla.) — Mi volt az Operaház felszabadulás utáni első előadása és mikor? (Kodály: Psalmus Hungaricus, 1945. március 15.) — Ki írta a Budapest, népem büszkesége című verset? (Reviczky Gyula) — Ki írta a fővárosról a következő verssorokat: „Itt éltem én, lelkek között, csupa lélek, csupa test"? (Kosztolányi Dezső, Esti Kornél bűnei.) Bibliográfia a felszabadulási vetélkedőkre Valahányszor néhány óra leforgása alatt akár félszáz, egymást ismétlő kérdés hangzott fel a vonalban, az informátorok csal-10