Budapest, 1970. (8. évfolyam)

2. szám február - Bertalan János - dr. Rédl Károly: A húszéves Nagy-Budapest

nők fokozottabb munkavállalási lehetősége, a kedvezőtlen lakásviszonyok, a nagyvárosi életmóddal járó növekvő igények, a lakóhely-munkahely közötti jelentős távolságok mind a termékenység csökkenése, az alacsonyabb szülésgyakoriság irányába hatottak. Az ország társadalmi és gazdasági életének Budapestre való túlzott koncentrálódottsága, a nagyvárosi, kedvezőbbnek látszó életmód vonzása követ-Nagy-Budapest kérdését; a 20 milliós országhoz nem tűnt nagynak a milliós főváros. Pedig akkor a kérdés még nem érett meg a megoldásra. Érdekes, hogy Nagy-Budapest megteremtését a napilapok mellett eleinte Pest vármegye szorgalmazta. (Később viszont, midőn az egyesítés egyre időszerűbbé vált, éppen Pest megye igyekezett leginkább a környék Budapesthez csatolását meggátolni.) Pest vármegye közigazgatási bizottságának az 1901 évről A Horthy-rendszer uralomra jutása után Nagy-Budapest kérdése ismét lekerült a napirendről. A fejlődést azonban nem lehetett megállítani. A környéki települések népességszáma és laksűrűsége állandóan növekedett, némelyik település a fővárossal teljesen összenőtt, a lakosság többsége a fővárosban dolgozott és csak aludni járt haza, állandó lakhelyére. Az 1941. évi népszámlálás adatai szerint közel 60 ezer nem mezőgazdasági foglal-Pesterzsébet új városközpontja Lakóházak a pesterzsébeti városközpontban keztében pl. 1931 —1941 között a város régi területén közel 170 ezerrel, a csatolt övezetben 92 ezerrel gyarapodott bevándorlásból a népesség. Ezt a népességfejlődési irányvonalat továbbvezetve a város népességének (az akkori területen) 1944 őszén 1,2 milliót, a csatolt környéken 0,6 milliót kellett volna elérnie. Ezzel szemben a népesség háborús felduzzadása folytán 1944 márciusában már 1,4 millióval tetőzött Kis-Budapest és 2 millióval Nagy-Budapest népessége. Később, az ostrom hatására Budapest népessége nagymértékben csökkent. Még :949-ben — az akkori népszámlálás szerint — is 106 ezerrel kevesebben éltek a fővárosban, mint 1941-ben. A lakosság száma 1949-ben Budapesten 1058 ezer, a környéken 532 ezer volt. A csatolt övezet népessége tehát csaknem ugyanazon szinten maradt 1949-ben is, mint 1941-ben. Nagy-Budapest megalakításává! a város területe 2 és félszeresére, lakossága 1,5-szeresére nőtt. Az 1949. évi népszámláláskor 1590 ezeren éltek Nagy-Budapest területén, ami az ország lakosságának 17,3 százalékát jelentette. A nagyváros rohamos fejlődése Budapest esetében is meggátolhatatlan világjelenség. A nagyváros és környéke fejlődésének okait sokan vizsgálták. A várostervezés és a közgazdaságtan eszközeivel igyekeztek olyan fejlődési irányt szabni, ami megfelelt az ország fejlődésének is. Nagy-Budapest kialakításának gondolata Budapest naggyá teremtése természetes következménye volt a város Béccsel való versengésének. Már a századforduló körül ezért karolta fel a sajtó készült jelentése, melyet 1902. március 13-án terjesztettek fel a miniszterelnökhöz, lerögzíti, hogy égetővé vált „a székesfővárost környező községek és településeknek a székesfővároshoz csatolása". A jelentés megállapítása szerint a kérdés már régen vajúdik és a „székesfőváros miatt nem ment egy lépést sem előre". Az első jelentős lépés 1908-ban történt ebben az ügyben. Ekkor került nyilvánosságra a dr. Bárczy István polgármester megbízásából dr. Harrer Ferenc által készített „Tanulmány a szomszédos községeknek Budapesthez kapcsolásáról." A tanulmányozás 30 községre terjedt ki: az összes tőszomszéd községekre, valamint azokra, amelyek a fővárossal szoros összeköttetésben álltak, vagy a főváros szempontjából egyéb okból (például vízvezetékek elhelyezése miatt) jelentősek. Dr. Harrer Ferenc: „Egy magyar polgár élete" c. művében megemlíti, hogy amíg a főváros vezető körei nagyon tartózkodóan viselkedtek ez ügyben, addig az érdekelt községekben igen nagy volt az érdeklődés. Bár ettől kezdve Nagy-Budapest megteremtésének kérdése állandóan felszínen maradt, az akkori uralkodó körök ellenállása miatt nem haladt előre. Az I. világháború alatt ez a probléma háttérbe szorult. A Központi Forradalmi Kormányzó Tanács 1919-ben ismét komoly szándékkal foglalkozott a szomszédos községek Budapesthez csatolásával. A tárgyalásról szóló tudósítás szerint: „Fontos gazdasági, közbiztonsági, közegészségügyi, közlekedési, egyszóval igazi proletárérdekek teszik kívánatossá, hogy Nagy-Budapest minél előbb valósággá váljék." A megoldást azonban a magyar proletárdiktatúra rövid fennállása nem tette lehetővé. kozású kereső, továbbá 10 ezer közalkalmazott és diák ingázott naponta lakóhelye és budapesti munkahelye között. Nagy-Budapest megalakulását a Horthy-rendszer a többi között azért sem valósította meg, mert a peremtelepüléseknek a fővároshoz csatolásával a lakosság összetétele a munkásosztály javára változott volna meg, nagymértékben erősítve ezzel az angyalföldi, a kőbányai és a ferencvárosi ipari munkásság tömegbázisát. A főváros vezetősége is ellene volt a peremtelepülések Budapesthez csatolásának, mert úgy vélte, pénzügyileg is rosszul jár, hiszen a peremterületek fejlesztése igen nagyösszegű beruházásokat igényelne. Bizonyos előrelépést jelentett ez ügyben a Fővárosi Közmunkák Tanácsa hatáskörének 1937-ben a környékre történt kiterjesztése. Nagy-Budapest kérdése az 1942. évi költségvetés közgyűlési tárgyalásán került átfogó megvitatásra. Nagy-Budapest kialakítása mellett Petrovácz Gyula és Vály Ferenc hathatós érveket sorakoztatott fel. Petrovácz a többi között a következőképpen érvelt: „A helyzet ma az, hogy a főváros körül beépített környék van. Az ottani lakosság legnagyobb részének Budapesten van a hivatala és állása, itt van a keresete, a munkahelye és innen viszi ki magával a fizetését, a munkabérét, a jövedelmét. Ezt a réteget ezer szál fűzi hozzá a székesfővároshoz, használja a főváros minden intézményét, kezdve az iskolától, folytatva a kórházakon át, minden fővárosi intézményt. Használja a főváros fürdőit, a főváros közlekedési eszközeit és ennek ellenére sem adózik a fővárosban, nem járul hozzá a főváros terheihez, minden előnyét oly módon kapja a fővárosnak, hogy azokhoz a maga részéről nem járul hozzá, tehát ingyen kapja 27