Budapest, 1970. (8. évfolyam)

10. szám október - Erényi Tibor: Weltner Jakab

Erényi Tibor Weltner Jakab Egy ellentmondásos életpálya Régi szervezett munkások, és általában sokan az idősebbek közül még emlékeznek erre a névre. Weltner Jakab a magyar munkásmozgalom történetének egyik sokat vitatott alakja, a Szociáldemokrata Pártnak több mint harminc éven át egyik kimagasló vezetője volt. Személye, magatartása jobbról is, balról is állandóan heves — a maguk módján indokolt — támadások pergőtüzében állt; és mégis, mindkét oldal előtt bizonyos tekintélyt vívott ki. Élete szorosan kapcsolódik Budapesthez. Itt született 1873. december 6-án, néhány év kivételével itt élt és dolgozott, és itt is halt meg. Apja vasúti kishivatalnok volt, kevés fizetéssel, hat gyerekkel, s népes családját korán árván hagyta. Weltner Jakab hatéves korában árvaházba került; majd tanonc lett a Koszorú utcai asztalosműhelyben. Az értelmes fiú további sorsára nagy hatással voltak az árvaházi és inasévek. A kasztokba rendeződött társadalom, a kisemberek, a dolgozók kiszolgáltatottsága lázadó indulatokat keltett benne. A gyermek- és kamaszkori élmények során feltárultak előtte a nyolcvanas évek fejlődő, nagyvárosiasodé Budapestjének fényei és árnyai. Korán és jól megismerte ezt a várost: a belvárosi utcákat, az Andrássy utat csakúgy, mint a Terézvárost, vagy a Józsefváros sikátorait; kávéházakat és csapszékeket; a Rákos-patak akkor még romantikus, az alföldi pusztából ízelítőt adó tájékát. Nemcsak a társadalmi ellentétek keltették fel érdeklődését, hanem — és ez igen jellemző egyéniségére — korán felfigyelt a korabeli tőkés termelésnek a dolgozókat mérheteüenül elembertelenítő hatására. A munkássors megváltoztatásának eszközét — politizáló, idősebb barátai hatására — a szervezkedésben látta. Már mint felszabadult asztalossegéd, a kilencvenes évek elején tagja lett a függetlenségi „Asztalosok Önképző Egyleté"-nek. Nagy hazafi; rajong Kossuthért. Hamarosan kiábrándult azonban a demagógiává, frázisokká silányult negyvennyolcasságból. Időközben a Ganz gyár munkása lett, s csakhamar szakított a mesterek által vezetett önképző egylettel. A Ganz gyárban ismerkedett meg K. Szabó Józseffel, a fővárosi szociáldemokrata asztalosszakszervezet egyik alapítójával. 1894-ben Weltner is belépett a szakegyletbe; ettől kezdve szociáldemokrata. A kilencvenes évek második felében — mint az a korabeli szakmunkások között szinte általános volt — ő is vándorútra kelt. A császári Bécsben kezdte, majd bejárta Ausztriát és Dél-Németországot. Megismerkedett ezeknek a területeknek a munkásmozgalmával, amelyekben követendő példát látott. 1898 fordulópont Weltner életében. A budapesti asztalos szakegylet vezetői az év tavaszán hazahívták, s ő eleget tett kérésüknek. Munkásságának színtere — jóllehet már 1896 óta az ellenőrző bizottság tagja — ekkor terelődött át teljesen a pártpolitika területére. A Bánffy-kormány szocialistaellenes hadjárata erősen gátolta a szociáldemokrata párt tevékenységét. A hatóságok — nem minden alap nélkül — veszedelmes forradalmárokat láttak a szociáldemokratákban. A pártvezetőség tagjai közül többeket kitoloncoltak a főváros területéről, s ez szükségessé tette a pártot vezető testület kiegészítését. 1898 32 májusában a bizalmi férfiak értekezlete Weltnert — néhány más szociáldemokratával együtt — a pártvezetőségbe kooptálta. Vele egyidejűleg emelkedett a párt vezérférfiainak sorába Garami Ernő műszerész, akit Berlinből hívtak haza. 1898 őszén már Weltner váltja fel a központi titkári tisztségben Bokányi Dezsőt, akit „izgatás" címén egyévi államfogházra ítéltek. A Magyarországi Szociáldemokrata Párt központi titkára a századfordulón! Weltner még alig huszonötéves, de már széles körű politikai tájékozottsággal és a kor színvonalán álló általános műveltséggel rendelkezik. Ekkor válik neve széles körben ismertté, ekkor alakítja ki jellegzetes életformáját. Humánus egyéniség, otthonos a politikai és irodalmi klubok szerepét betöltő pesti kávéházakban, bejáratos az „Otthon" íróinak és újságíróinak körébe. Magánéletében is változás következik be; 1904-ben megházasodik. Felesége, Fazekas Mária nyomdai munkásnő mindvégig áldozatos segítőtársa. Párttitkárságának évei jelzik tevékenységének csúcspontját. Együtt emelkedett, fejlődött a párttal. Kitűnő agitátor és szervező. Működésének vezérelve: a szervezett munkások számának növelése, a szocialista mozgalom országossá tétele. Mindkét területen sok volt a tennivaló. A szorosabban vett századfordulón, 1900-1902-ben még alig több mint tízezer szervezett munkás volt Magyarországon. Kemény munkára és viszonylag kedvező objektív körülményekre volt szükség ahhoz, hogy ez a szám 1906-ban már meghaladja a százezret, az ország ipari munkásságának mintegy 12 százalékát. A szocialista szervezkedés elsősorban a fővárosra és néhány nagyobb vidéki ipari gócpontra korlátozódott; az ország tekintélyes részén még a nyomai sem voltak fellelhetők. Weltner központi párttitkári tevékenysége idején vált tulajdonképpen a magyarországi szocialista munkásszervezkedés tömegmozgalommá. Gondoskodott arról, hogy a szociáldemokrácia áldozatkész, úttörő harcosai felkeressék a jelentősebb fővárosi üzemeket csakúgy, mint a fontosabb vidéki városokat. Nem mentek üres kézzel. A párttitkárság anyagi és elméleti-politikai útravalóval látta el őket. Élő szóval, de emellett brosúrákkal, röplapokkal és nem utolsósorban a Népszava példányaival is agitáltak. Hamarosan megtanulták azt is, hogyan kell a hatóságok, szolgabírák, csendőrök eszén túljárni, és hogyan kell felhasználni a rendelkezésre álló szervezkedési lehetőségeket. Kezdett beérni a vetés. Weltner mint párttitkár, nagy gondot fordított a földmunkásság, a mezőgazdasági proletariátus szervezésére. Az volt a véleménye, hogy enélkül nem lehet erőteljes szocialista mozgalmat létrehozni Magyarországon. A parasztság ügye a korabeli szociáldemokrata mozgalom egyik legfogasabb problémája volt. A pártprogram a mezőgazdaság szocializálásában jelölte meg a kérdés végleges megoldásának módját, ami elvileg helyes is volt. A paraszti tömegek vágyai és törekvései azonban a nagybirtokos rendszer megszüntetésére, földosztásra irányultak. Ezt a követelést a párt nem tette magáévá és ezzel elvágta a munkás-paraszt szövetség kialakulásának útját. Voltak olyan szociáldemokraták, akik a parasztságot szinte elhanyagolható tényezőnek tartották; nem számoltak erejével. Weltner is a pártprogram elvi alapján állt, nem hirdetett földosztást; de a falusi szegénység szocialista szervezését jövőt formáló, fontos feladatnak tekintette. Az 1905-ös, az általános politikai sztrájk előkészítésével foglalkozó pártkongresszus jegyzőkönyve szerint például arról beszélt, hogy egy általános politikai tömegsztrájk Magyarországon csak akkor lehet sikeres, ha ahhoz „a földművelők is csatlakoznak". Majd hozzátette: „Ezentúl minden vasárnap a vidéki szervezett munkások kimennek a falvakba egy csomó röpirattal, s kiosztják azt a földművelők között." ő néhány év leforgása alatt úgyszólván az egész országot bejárta. Megismerkedett a munkásság helyi problémáival, és a munkások országszerte megismerték őt. Tárgyalt a csendőrőrmesterekkel, szolgabírákkal, de országos hatalmasságokkal is. Értett az emberek nyelvén. Határozott, öntudatos volt, de sohasem arrogáns; a felesleges összecsapásokat kerülte. Hamarosan, harmincegynéhány éves fiatalember létére maga is országos tekintéllyé vált. Ady Endre mint a magyar szociáldemokrata mozgalom megszemélyesítőjét említi; Krúdy is — akivel rövid ideig együtt ült a váci állami fogházban — rokonszenvvel ír róla. Még szavait is idézi: „Nem is lehet teljesen kipallérozódott, kitanult szocialista az, aki nem ült... A börtön a mi egyetemünk. Ott ráérünk olvasni, gondolkodni, de még szónokolni is nagyszerűen lehet a magányban." Az elismerés nem méltatlanra sugárzott. Weltner munkássorsból emelkedett ki, proletárérdekeket képviselt, a munkásság egyetlen korabeli pártjának volt egyik vezetője. A szervezett munkások között élt és dolgozott; magatartása valóban bizonyos fokig a munkástömegek véleményének, hangulatának fokmérője volt.